2013. december • XIV. kötet 20. szám
Az egyetlen Közbenjáró Isten és ember között
Mi az a közbenjáró? A közbenjáró olyasvalaki, aki két ellenséges fél közé áll, megszünteti az ellenségeskedést és helyreállítja a barátságot.
A mi Urunk Jézus Krisztus nem csupán egy diplomatikus vagy politikai közbenjáró, akinek az a feladata, hogy két állam, kormány vagy két párt nézeteltéréseit megoldja. Nem is egy családi közbenjáró, aki a családtagok közötti egységet akarja helyreállítani. Nem is házassági közbenjáró, aki a férj és a feleség közti közösséget próbálja visszaállítani. Az I Timótheus 2:5 úgy beszél Krisztusról, mint vallási közbenjáróról, mint közbenjáróról a tökéletesen szent Isten és a teljesen romlott ember között: „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”.
A mi vallási közbenjárónk, Jézus Krisztus kifejezetten szövetségi közbenjáró. Megszünteti az ellenségeskedést Isten és ember között, ami teljesen a mi hibánkból származik. Helyreállítja a Jehovával való közösségünket. Mivel a szövetség Istennel való barátság és közösség, az Úr Jézus a mi szövetségi közbenjárónk. Éppen ezért hívja Őt a Zsidókhoz írt levél új szövetség közbenjárójának (9:15) és jobb szövetség közbenjárójának (8:6, vö. 7:22).
Hol van és hol volt Krisztus, a mi közbenjárónk? A mennyben? Igen! A földön is? Igen! Mikor volt a mi közbenjárónk? Most is az? Igen! 2000 évvel ezelőtti földi szolgálatakor is az volt? Igen! Az I Timótheus 2 világosan ezt tanítja. Jézus Krisztus mint közbenjáró (5) adta önmagát váltságul (6) a földön két évezreddel ezelőtt.
Ez kristálytisztává teszi azt, hogy az Úr Jézus, a mi vallási és szövetségi közbenjárónk barátságot hoz Isten közé és közénk. Nem úgy, mint egy egyszerű tanító (mintha a szavak ezt meg tudnák tenni). Nem mint erkölcsreformer (mintha erkölcsi megváltozásunk közel tudna minket vinni Jehovához) vagy mint egy őszinte földi közbenjáró (mintha buzgó imádsága önmagában elég lenne ahhoz, hogy megbékéltessen minket a Felségessel). A mi vallási és szövetségi közbenjárónk azzal állítja helyre az élő Istennel való közösségünket, hogy Önmagát áldozta fel a kereszten bűneinkért. A mi közbenjárónk önmagát adta váltságul. A Szentírás az örök szövetség véréről (Zsidók 13:20) beszél!
Figyeljük meg az I Timótheus 2:5-ben a két fél sorrendjét, akik között Krisztus közbenjár. „Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”. Nem azt mondja, hogy Krisztus közbenjáró „emberek és Isten” között, bár ez is igaz. Azt mondja ki, hogy a mi Megváltónk közbenjáró „Isten és emberek” között.
Ha mi írtuk volna ezt a verset, akkor valószínűleg így írtuk volna: „egy a közbenjáró emberek és Isten között”, mert sajnos emberközpontúak vagyunk. A Szentlélek azonban bölcsen ezt írta: „egy a közbenjáró Isten és emberek között”, amivel az isteni kezdeményezést, az isteni kegyelmet hangsúlyozza, ami az Általa elküldött közbenjáróban nyilvánult meg számunkra.
Emberi közbenjáróra van szükségünk. Ennek kifejezésére az I Timótheus 2:5 aláhúzza Krisztus emberi természetét: „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”. Krisztusnak Istennek kell lennie ahhoz, hogy megváltson minket, egyszersmind embernek is kellett lennie, hogy a földön éljen, meghaljon a kereszten és képviseljen minket a mennyben.
Az I Timótheus 2:5 kiemeli a közbenjáró páratlanságát, egyediségét: „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”. Miért van ez így? Jézus Krisztus olyan fenséges, dicsőséges, hatalmas és sikeres, hogy csak egyetlen közbenjáróra van szükségünk! Hiszen Ő teljességgel Isten és teljességgel ember, így képes arra, hogy Isten és ember között közbenjárjon. Az Ő helyettes engedelmessége és különleges engesztelése mindazokért, akiket az Atya Neki adott, az Ő ellenállhatatlan kegyelméről tanúskodik bennünk. Közösséget valósít meg a Szentháromság Isten és egyháza között. Áldott egység, áldott közösség ez Jehova és minden egyes juha között! Egy közbenjáró van Isten és emberek között, aki egészen az élő Istentől jött hozzánk, és egészen a mi mennyei Atyánkhoz visz vissza minket az ő kegyelmi szövetségének szerető barátságában.
Nincsen tehát két vagy több közbenjáró. Mária ugyan istenfélő, kegyes asszony volt és ő volt a mi Urunk anyja emberi természete szerint, nem közbenjáró Isten és emberek között. A szentek, bár testvéreink Krisztusban, nem járhatnak közben Jehova között és köztünk. Az egyház, ugyan „az igazságnak oszlopa és erőssége” (I Timótheus 3:15), nem közbenjáró a Felséges és az emberek között. Sem cselekedeteink, sem feltételezett szabad akaratunk nem közbenjáró! Ha Jézus mellett más közbenjárót hamisítunk, az bizalmatlanság és hitetlenség Isten testté lett Fiában, és az Ő elégséges közbenjárói tisztének elutasítása, így az Ő megvetése és a kereszten elvégzett munkájának lebecsülése.
Ha tehát Máriához vagy a szentekhez imádkozunk, vagy az egyházat vagy bármi mást közbenjárónak tekintünk, az politeizmus. De hogyan lehet ez több istenben való hit? Az „egy” szám kétszer jelenik meg az I Timótheus 2:5-ben: „egy az Isten” és „egy a közbenjáró”. Ha egy közbenjáród van, egy Istent tisztelsz. Ha két közbenjáród van, két istent szolgálsz. Ha három közbenjáród van, három istened van. És így tovább. Miért? A vallási tisztelet, hódolat egyedül Jehovának van fenntartva, az imádság pedig egy feltételezett közbenjáróhoz „megisteníti” azt.
Más szemszögből nézve, ha nem Krisztushoz vagy nem Krisztuson keresztül imádkozunk, az valójában egyfajta ateizmus. A politeizmus több isten tisztelete, míg az ateizmus a teljes istentelenség. Akik nem az egyedüli közbenjáróhoz imádkoznak vagy nem abban bíznak, nem emelkednek fel és nem lesznek közösségben mindenek Teremtőjével és Urával. Nem ismerik Istent!
Ha Istenhez nem Krisztuson keresztül próbálunk közeledni, ez kétszeres hozzáadás: újabb közbenjárók és újabb istenek hozzáadása. Ez a kétszeres hozzáadás egyszerre kétszeres veszteség: elveszítjük Istent, az egyetlen közbenjárót, és az egyetlen igaz Istent!
Higgyünk Krisztus dicsőséges, egyedüli közbenjárásában és imádkozzunk egyedül Hozzá! Csak így juthatunk el az egyetlen igaz, élő Istenhez, és csak így élhetjük át bűneink bocsánatát és a Vele való szövetségi közösséget. Rev. Stewart
Ébredések és elöljáróságok (1)
„Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban lévőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel (I Timótheus 2:1-2).
A 2013. novemberi számunkban megjelent egyik cikkel kapcsolatosan egy olvasónk ezt a kérdést tette fel: „Mivel a Nyugat már régóta ismeri az evangéliumot, és századok óta gyűlöli és elutasítja azt, ezért a Nyugat reformációjáért és ébredéséért való könyörgések reménytelenek, minek kell jellemeznie a vezetőinkért való imádságokat? Legtöbb vezetőnk elutasította az evangéliumot. Vajon káromolják-e a Szentlelket, és így nem is kell értük imádkozni? Jól gondolom-e azt, hogy nem kell csendes és békés életet kívánnunk, mert a törvénytelenség egyre gyorsabban úrrá lesz országunkban?”
Be kell vallanom, hogy még semmilyen anyagot nem olvastam vagy hallottam az ébredésekről, amelyekben a polgári elöljáróság szerepet játszott volna. Nem tagadom, hogy ilyen létezhet, de eddig nem találkoztam vele. Úgy tűnik, hogy a kérdés feltételezi, hogy az ébredések néha a világi hatóságok rendeletére történnek, vagy legalábbis azok elismerésével, támogatásával, bátorításával.
Akárhogy is legyen, az I Timótheus 2 arra buzdította a kérdezőt, hogy annak jelentését jobban megismerje, és az ilyen kérdések nagyon fontosak és megérik a figyelmünket.
Először is szögezzük le, hogy a textusban olvasható imádkozásra való intés a mi Urunk parancsolata, aminek engedelmeskednünk kell. Istentől származó kötelességünk ez, amit a Szentírásban ad nekünk. Engedelmességben kell szolgálnunk az Úr Krisztust, hiszen az Ő mennyei királyságának polgárai vagyunk. Azt gondolom, hogy nagyon sokan félnek az elöljárókért imádkozni, és ritkán is tesznek így. Ezt a hibát az az érv támasztja alá, amit a kérdésfelvető is megjegyez: a világi hatóságok ritkán keresztyének a szó valódi értelmében. Ez a kifogás azonban nem igazolja a parancs elhagyását.
Azt is nyomatékosan alá kell húznunk, hogy a Biblia sosem engedik meg azt, hogy gonoszat mondjunk elöljáróinkról. Megtiltja, hogy visszautasítsuk a nekik való engedelmességet, kivéve ha az Krisztusnak való engedetlenség, és tiszteletet, megbecsülést, sőt, szeretetet követel meg tőlünk feléjük. Ez Pál hangsúlyos tanítása a Róma 13-ban és Péteré az I Péter 2:13-17-ben. E két szakasz szavait a Szentlélek azokban a napokban ihlette, amikor olyan emberek uralkodtak, mint a szörnyen megátalkodott Néró, aki üldözte az egyházat.
Ott áll előttünk Dániel három barátjának kegyes viselkedése, amikor a király a tűzforró kemencébe vettetéssel fenyegette őket (Dániel 3) és Dániel példája, amikor az oroszlánok vermébe vetették (Dániel 6). Mindenekfelett pedig ott van előttünk a mi Urunk példája, amikor a Szanhedrin, Heródes és Poncius Pilátus előtt volt. Péter az Úr magatartására mutat, mint olyan példára, amit követnünk kell (I Péter 2:21-25). Engedelmesség. Engedelmességre vagyunk hívatva. Engedelmességre hívattunk el, még ha nem is tudunk engedelmeskedni Krisztusért. Az ötödik parancsolat meghatározó.
Azért kell tisztelnünk az elöljárókat, engedelmeskednünk nekik és imádkozni értük, mert maga Krisztus helyezte őket hivatalukba. Krisztus munkája az, hogy uralkodnak. Krisztus az, aki hatalommal ruházza fel őket, felkeni őket, hogy szolgáljanak hivatalukban, és arra szólítja fel őket, hogy az Ő nevében uralkodjanak. Ez a hivatásuk. „Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!” (Zsoltárok 2:10-12).
Teljesen mindegy, hogy ez az uralkodó Nabukodonozor, Néró, Hitler, Sztálin, Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor. A Szentírás parancsait azért kaptuk, hogy engedelmeskedjünk nekik. Az istentelen uralkodóknak a Királyok Királya előtt kell elszámolniuk az utolsó napon, mert nem Krisztus nevében uralkodtak.
Mint református hívők, magabiztosan valljuk Isten fenséges igazságát: Krisztus, az Ő mennyei trónjáról úgy végezi el az Ő Atyja akaratát, hogy minden, amit tesz az Ő egyházáért és annak üdvösségére van, amelyért vérét öntötte. „A kik Istent szeretik, minden javokra van” (Róma 8:28).
Krisztus helyezi a világi hivatalokba azokat, akiket ott akar látni, mert ezek kellenek az egyház üdvösségére. Igen, minden uralkodó Krisztustól kapja tisztségét, még az olyanok is, mint IV. Antiochus Epiphanes, Bíborbanszületett Konstantin, Bölcs Frigyes, vagy hazánkban a Habsburgok, I. Ferdinánd, Miksa, Rudolf, I. Lipót, I. József, III. Károly, Mária Terézia, vagy a szocializmus idején Rákosi és Kádár. Ha Czírus, Persia királya Isten szolgája volt (Ésaiás 44:28, 45:1), mennyivel inkább az a föld minden királya? Még az Antikrisztus is az abszolút szuverén Istentől kapja hatalmát, az Ő bölcs tanácsvégezése szerint. Krisztus az Atya jobbján minden uralkodó felett uralkodik!
Amikor tiszteljük és szolgáljuk az elöljárókat, Istent és az Ő Krisztusát tiszteljük. Ha engedetlenek vagyunk nekik, gonoszat beszélünk róluk és lázadunk ellenük, amint például az amerikai függetlenségi háború során tették az amerikaiak, Krisztus ellen lázadunk. Ha az uralkodónak való engedelmességet Krisztusért el kell utasítanunk, és ez üldöztetésben végződik, Krisztus kezéből vehetjük a szenvedét (I Péter 2:18-25, 4:12-19), tudván, hogy „sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Cselekedetek 14:22).
Imádkoznunk kell elöljáróinkért. Az intelem Timótheushoz, az efézusi egyház tanítójához szól, ezért ez a felhívás különösen fontos a lelkipásztorok számára az istentiszteleteken való imádságokat tekintve. Azonban Isten minden gyermeke számára érvényes ez a parancs, mind a családi, mind a magános áhítatokon. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.