2019. február • XVII. kötet 10. szám
Az Úr napja Zakariásnál (4)
Sorozatunk első részében megmutattuk, hogy a Zakariás 14:1–15 „Krisztus testben való visszatéréséről, az azt közvetlenül megelőző eseményekről, valamint az utána kezdődő új égről és új földről prófétál.” A következő két részben meghatároztuk és megmagyaráztuk a Zakariás 14:1–15 három témáját: a kifosztott várost (ez a nagy nyomorúságnak felel meg), Isten jövetelét (azaz „ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését”, Titus 2:13) és a szent háborút (melynek csúcspontja az, amikor Krisztus visszatérésekor elpusztítja a gonoszokat).
A jelenlegi és a következő számokban a Zakariás 14 további témáit fogjuk vizsgálni, ha Isten is úgy akarja. Először Júda hegyeinek mozgásával foglalkozunk. A 4–5. vers egy földrengésről és hegyek kialakulásáról (orogenezis) foglalkozik, mégpedig az Olajfák hegyével kapcsolatban, amelyet a Biblia először nevez így (4). Az Olajfák hegye Jeruzsálemtől keletre, észak-déli irányban elhelyezkedő hegyhát volt, amelyet főként olajfák borítottak.
A Zakariás 14:4-ben ezt olvassuk: „az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.” Az Olajfák hegyével három dolog fog történni. Először középen, kelet-nyugati irányban kettéválik. Ezután a két fél elmozdul, az egyik északra, a másik délre. Végül az (egykori) Olajfák hegye két fele között egy nagy völgy keletkezik Jeruzsálemtől keletre.
Mi Isten célja az Olajfák hegyének kettéválasztásával, és egy Jeruzsálemtől kelet felé nyíló völgy létrehozásával? Ez Jehova népének menekülését szolgálja, egy olyan menekülést, amilyen Uzziás király napjaiban volt: „És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig [egy Jeruzsálemtől keletre lévő hely, valószínűleg ezt említi a Mikeás 1:11 is (Beth-Esel – ford. megj.)] nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.” (Zak 14:5; vö. Ám 1:1)
Mi elől menekülnek? Ha azt válaszoljuk, hogy „üldözők” elől, akkor ezt felelhetné valaki: „Azt hittem, hogy Jeruzsálemet már megostromolták és kifosztották (Zak 14:1–2), és Júda is harcolt ellenségeivel (14)!” A Zakariás 14 azonban apokaliptikus képeket alkalmaz. Ennek a szakasznak az a lényege, hogy Isten megőrzi az Ő népét annak ellenségeitől, még a világ végén is, amikor a dolgok a legsötétebbnek fognak látszani (vö. Jel 12:14–16).
Mi okozza a földrengést és a hegyek kialakulását vagy mozgását, az Olajfák hegyének kelet-nyugati irányban történő kettéhasadását és az egyik fél északra, a másik fél délre tolódását? Milyen erő munkálkodik egy völgy létrehozásán, hogy Isten népe elmenekülhessen? Ez egy nagyon fontos kérdés, mert az Olajfák hegye egy hatalmas akadálya annak, hogy valaki Jeruzsálemtől kelet felé meneküljön. Ezzel szembesült Dávid és hűséges kísérete is a 2 Sámuel 15-ben.
A válasz: Jehova „lába”! „Mert eljön az Úr, és harczol azok ellen a népek ellen, a mint harczolt vala ama napon, a harcznak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban.” (Zak 14:3-5)
„Aha! – szól diadalmasan a premillennista – Ez szó szerint veendő. Jézus Krisztus fizikai lába hozzáér az Olajfák hegyéhez, amely kettészakad, és a zsidók számára fizikai menekülőutat formál.”
Válaszunkban először hangosan kijelentjük, hogy Jézusnak egy, egyetlenegy második eljövetele van, nem több második eljövetele, szemben a premillennizmus tanításával. A Szentírás megjövendöli, hogy el fog jönni a megdicsőült szentekkel a levegőbe, ahová azok a hívők, akik még életben vannak, felemelkednek, hogy találkozzanak az Úrral (1 Thessz 4:17).
Másodszor, rámutatunk, hogy a premillennista literalizmus (szó szerinti értelmezés) figyelmen kívül hagyja a bibliai nyelvezetet és képeket. Álljon most itt négy bibliai textus, amelyek arról beszélnek, amikor Isten eljött a Sínai-hegyre: „leszállott arra az Úr” (2 Móz 19:18); „ez a Sinai hegy is [rengett] az Isten előtt, az Izráel Istene előtt” (Zsolt 68:9); „Még ez a Sinai is [megrendült], az Úrnak… színe előtt.” (Bír 5:5); és „A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt” (Zsolt 97:5).
A sínai-hegyi teofánia annak a modelljévé vált, ahogyan Isten eljön segíteni az Ő népének. Így van az Ézsaiás 64:1–3-ban is: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának. Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.” Itt háromszor olvasunk arról, hogy Jehova „megjelenése” csodálatos dolgokat eredményez!
Hasonlóan beszél a Mikeás 1:3–4 arról, hogy Isten hogyan jön el Samáriába: „Mert ímé, kijő az Úr az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek.” A Mindenható azonban nem „lépdelt” vagy „taposott” szó szerint ezen a városon, amikor az asszírok Kr.e. 722-ben elfoglalták. Samária hegyei nem mállottak szét alatta fizikailag, völgyei nem szakadoztak szét, „mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek.”
A Náhum 1:5 három dolgot sorol fel, amelyek Jehova megjelenésekor történnek: „[1] A hegyek reszketnek előtte, [2] és a halmok szétmállanak. [3] Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él.”
Mit kell tehát Istennek tennie ahhoz, hogy kettéválassza az Olajfák hegyét, és egy völgyet alkosson benne: Csak lábai hegyének kell érintenie azt ahhoz, hogy szétszakadjon vagy kettéváljon alatta! Most azonban kifogytunk a helyből, így majd legközelebb mást is elmondunk erről a témáról. Rev. Stewart
A köztes állapot
A Kegyelmi Szövetség olvasóitól két kérdést kaptam a köztes állapotról. Ez a hívők állapota haláluk és testi feltámadásuk között. Mindkét kérdés azzal kapcsolatos, hogy milyen nehéz megérteni azt, hogy a testtől elszakított lélek élhet a test nélkül.
Nem könnyű erre a kérdésre választ adni, mert nagyon keveset tudunk Isten hatalmas munkáiról, valamint arról az életről, amit a mennyben, testünk nélkül fogunk élni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kérdés az igazakhoz hasonlóan a gonoszokra is vonatkozik, bár azok vége a pokol.
A kérdéssel már a korai egyháztörténelemben is foglalkoztak. Kálvin írt egy könyvet a „lélekalvásról”, amelyben tagadja azt a nézetet, hogy a halálban a lélek öntudatlan állapotba lép. Egy holland teológus azt a gondolatot vetette fel, hogy a választottak lelke testük feltámadása előtt a megdicsőült Krisztus testéből és az által él. Más elméletek is felmerültek.
A református egyházakban a lélekalvás tagadása hitvallási kérdés. „Micsoda vigasztalásod van a test feltámadásából? Az, hogy nemcsak lelkem megy az élet után azonnal az ő fejéhez, Krisztushoz, de testem is Krisztus ereje által feltámasztatván lelkemmel ismét egyesül és Krisztus dicsőséges testéhez hasonlóvá lesz.” (HK 57)
Ez egyértelműen biblikus tanítás. A Lukács 23-ban a Jézus keresztje mellett megfeszített lator arra kéri Krisztust, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön az Ő országába (42). Az Úr így válaszolt: „Ma velem leszel a paradicsomban.” (43)
A római katolikusok közül néhányan a tisztítótűz borzasztó tanításának védelmében a szektákhoz hasonlóan azt állítják, hogy a „ma” szó után egy vessző következik. Ha így volna, akkor Jézusnak a latorhoz intézett szavai csupán azt jelentenék, hogy ezeket a szavakat „ma” mondta, azaz azon a napon, amikor meghalt a kereszten, és beszélt a gonosztevőhöz; mintha így hangzana a vers: „Ma mondom neked: »Velem leszel a paradicsomban.«” Ezt az erőltetett értelmezést a szöveg nem engedi meg. Az igazság az, hogy Jézus a bűnbánó latornak megígérte, hogy azon a napon, amikor mindketten keresztjükön függtek, és nemsokára meghaltak, együtt lesznek a mennyben.
A Jelenések 6:9–10-ben találunk még egy bizonyítékot. Az ötödik pecsét felnyitásakor János látja a vértanúk „lelkeit” így kiáltani: „Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?” Itt az a lényeg, hogy Isten népének lelkei már most a mennyben vannak, sőt, meg is kérdezik, hogy mennyi idő telik még el addig, amíg Krisztus eljön elpusztítani a gonoszokat.
Egy nehézség merül fel azok feltámadásánál, akiket Jézus visszahozott a sírból: Jairus lánya, a naini özvegy fia és a legnevezetesebb, Lázár. Hol volt az ő lelkük haláluk után, mielőtt Jézus feltámasztotta őket?
Lehetetlennek tűnik, hogy ezt a három embert Jézus a mennyből hívta vissza. Ez a legborzasztóbb élmény lett volna számukra. A dicsőségben való, üdvözült életből kellett volna visszahozni őket, onnan, ahol már nem vétkeztek, mégpedig a fájdalom és a keserűség világába, csak azért, hogy újra szembe kelljen nézniük a halállal.
A teológián a dogmatikaprofesszorom úgy gondolta, nem adhat más választ erre a kérdésre, csak azt, hogy Isten egy különleges helyet készített lelkük számára, ahol öntudatlan állapotban voltak addig, amíg Jézus vissza nem hívta őket ebbe az életbe. De velünk együtt elismerte, hogy a végtelen Isten útjai megismerhetetlenek és kikutathatatlanok.
Még egy nehézség marad, és ennek ismerete sokat segíthet a köztes állapot kérdésének magyarázatában. Az egyszerű tény az, hogy nagyon keveset tudunk arról, hogy milyen a menny. Csak azt tudjuk, amit a Biblia kijelent számunkra, és a Szentírás a mennyről mindig képek, analógiák és szimbolikus nyelv által ad kijelentést.
Isten azért jelenti ki számunkra a mennyet olyan nyelven, amely nem mindig szó szerinti, mert el akarja titkolni előlünk a menny ismeretét; talán azért, hogy meglephessen minket annak dicsőségével, amikor odajutunk. A Szentírás olyan, sokszor titokzatos nyelven beszél a mennyről, mert a menny teljesen különbözik attól, amit itt, ezen a földön ismerünk, hogy semmilyen földi nyelv nem alkotható annak leírására. Pál azt mondja, hogy amikor elragadtatott a harmadik égig, „kimondhatatlan beszédeket” hallott (2 Kor 12:4). Ez alatt azt érti, hogy egy emberi nyelvben sincsenek olyan szavak, amelyekkel leírhatná, amit hallott: a menny szavai túlságosan „mennyeiek”.
Az embereknek sok téves elképzelése van a mennyről. Van, aki azt hiszi, hogy ez az a hely, ahol folyamatosan azzal foglalkozhatunk, amit ezen a földön a legjobban szerettünk: például golfozhatunk vagy bármi mást tehetünk. Mások azt várják, hogy újra találkoznak korábban meghalt szeretteikkel, azt gondolva, hogy kapcsolatuk nagyjából olyan lesz, mint azelőtt. Elfelejtik azonban, hogy minden földi kapcsolat véget fog érni, és Krisztussal lesz mennyei kapcsolatunk, lelki családunk pedig Isten tökéletes országában.
Amikor végre belépünk a dicsőségbe, két dolog lesz kiemelkedően csodálatos: színről színre fogjuk látni Megváltónk arcát, és romlottságunk nem lesz többé. Biztos vagyok benne, hogy olyanok leszünk, mint Séba királynője, akinek a lélegzete is elállt, amikor meglátta Salamon és Jeruzsálem dicsőségét, és így kiáltott: „nékem a felét sem beszélték el” (1 Kir 10:7).
Amikor belépünk a mennybe, és meglátjuk azt annak teljes dicsőségében, egyetlenegy dolgot fogunk tenni: dicsőítjük Istent, aki Krisztus által olyan csodálatosan cselekedett. Már most is vannak olyan alkalmak, amikor a menny eléri a földet, és egy csoda történik: csodálatos dolgok mennek végbe. Ezeknek az alkalmaknak a dicsőséges beszámolói fel vannak jegyezve, hogy hűségre serkentsenek minket. A legeslegnagyobb csoda a mi Urunk Jézus Krisztus, Isten testté lett, örök Fiának keresztre feszítése és feltámadása.
Éljünk úgy, mint váratlan csodákat várunk Krisztusban, az eljövendő világban, miközben így imádkozunk: „Bizony jövel Uram Jézus!” Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.