Gyermekkeresztség és szuverén kegyelem
Rev. Ronald Hanko
„És bár fiatal gyermekeink nem értik ezeket, mégsem zárhatjuk ki őket a keresztségből, hiszen tudtuk nélkül Ádám bűne miatt kárhoztatás alá esnek, és Krisztusban így fogadtatnak vissza a kegyelembe."
Ez a szakasz a református egyházban használatos Keresztség-kiszolgáltatási formulából1 szépen összegzi, amit itt meg szeretnénk mutatni, tudniillik hogy a gyermekkeresztség a szuverén kegyelem tanának fontos része, és annak tagadása maga után vonja a szuverén, ellenállhatatlan és hatékony kegyelem tagadását.
A Keresztség-kiszolgáltatási formula érve azon az igazságon alapul, hogy a gyermekeket csak Isten mentheti és menti meg (Zsolt. 139:13, Jer. 1:5, Lk. 1:15, Márk 10:13-16). Ha meg lehet őket menteni, megkaphatják a keresztséget is, mint a megváltás jelét. Azt mondani, hogy nem kaphatják meg a jelet, ha megkaphatják a megváltást, amelyre a jel mutat, legalábbis következetlen.
Egy baptista azzal érvelne, hogy az embernek üdvbizonyosságra kell jutnia, mielőtt megkapná a jelet. Hozzátenné még azt is, hogy a hitnek meg kell előznie a vízzel való keresztséget. Így azt mondaná, hogy a vízkeresztséget csak a hívőknek szabad kiszolgáltatni. A baptista tanítás alapköve tehát az, hogy a hitnek meg kell előznie a vízkeresztséget.
Ez a tanítás a Márk 16:15-16 félreértelmezésén alapszik. Ezek az Igék nem állítják, hogy a hitnek meg kell előznie a keresztséget. Nem olvasunk ilyet máshol sem a Szentírásban. Az az érv, hogy ezt parancsolja Jézus ebben a részben, valójában egyáltalán nem érv. Igaz, hogy a Márk 16:15-16 a hitet a keresztség előtt említi. Azonban ez nem bizonyítja, hogy ez a parancs időrendi parancs, azaz először hit, azután keresztség. A rész nem azt mondja, hogy „Aki hisz és azután megkeresztelkedik, az üdvözül." A baptisták hozzáteszik, hogy azt mondja, „azután, de nem így van. A Márk 16:15-16-ban megjelenő parancs egyszerűen egy fontossági sorrendet állít fel, azaz a hit fontosabb, mint a keresztség, amint mindannyian hisszük.
A baptista érvelést követve könnyen bebizonyíthatnánk a II Péter 1:10-ből, hogy az elhívás a kiválasztás előtt történik, hiszen az említtetik először. Sőt, ugyanezzel a gondolatmenettel a Márk 16:15-16-ből a következő rendet ismerhetjük fel: először a hit, azután a keresztség, azután az üdvösség; ezt a rendet egy baptista sem fogadná el. Az egész Márk 16:15-16 azt bizonyítja, hogy a hit, a keresztség és az üdvösség nagyon közül van egymáshoz.
A Keresztség-kiszolgáltatási formula fő gondolata az, hogy a gyermekek „tudtuk nélkül" tartatnak meg. Ezen a módon a Formula összekapcsolja a gyermekkeresztséget a szuverén kegyelemmel.
Az, hogy a gyermekek tudtuk nélkül tartatnak meg, magától értetődő. Ez azonban azt is jelenti, hogy nincs más út egy gyermek megmentésére, mint a szuverén kegyelem. Nem tud válaszolni az Evangéliumra, nem tud megtartó hitet gyakorolni, dönteni vagy bármilyen jótettet végrehajtani, így egyedül Isten megkérdőjelezhetetlen kegyelméből kell megtartatnia. A gyermekek üdvössége ezért hatásosan jelképezi az egyedül kegyelemből való megváltást.
Sőt mi több, a gyermekek üdvössége megmutatja, mi igaz mindenkire, akit Isten üdvözít. Olyanokká kell lennünk, mint a kicsiny gyermekek, ha be akarunk menni a mennyek országába, azaz ugyanolyan módon kell megmentetnünk, mint egy kisgyermek, anélkül, hogy bármit cselekedhetnénk üdvösségünkért.
Sok baptista hiszi ezt. A kegyelem tanaival és az üdvösségre nézve Isten szuverenitásában való hittel összhangban azt állítjuk, hogy mindig Isten az első az üdvösség munkájában. A hit tehát nem előzi meg a megváltást, sőt, része a megváltás ajándékának (Efézus 2:8-10). A hit nem olyasmi, amit mi cselekszünk azért, hogy megtartassunk, hanem valami, amit Isten ad nekünk, miközben megment minket.
Most azok a baptisták, akik azt állítják, hogy a hit nem előzi meg az üdvösséget, azt mondják, hogy az üdvösség jele előtt kell bekövetkeznie. Micsoda következetlenség! Vajon a jelnek nem a valóságnak kell megfelelnie? Ha nem szükséges, hogy legyen hitünk mielőtt Isten elkezd minket üdvözíteni, akkor a jellel is így kell legyen. A gyermekkeresztségben ez így történik!
Az az igazság természetesen, hogy senki nem azért üdvözül, mert elsőként hisz az Evangéliumban. Hit által üdvözül, de nem a hitet követően. Ekkor ugyanis a hit csak cselekedetté válna, és az egyedül kegyelemből való üdvösség tagadásává. Amikor hiszünk, ez azért van, mert Isten már megkezdte üdvözítő munkáját mibennünk. Még azok a baptisták is, akik hiszik, hogy az üdvösség a szuverén kegyelemből fakad, azt mondják, hogy az üdvösség jelét a hittől függően kaphatja meg az ember! Üdvösséget „tudta nélkül" nyerhet, azaz mielőtt még képes volna válaszolni rá, mert bűneiben halott, de nem kaphatja meg a megváltás jelét ugyanilyen módon.
Természetesen nem tagadjuk, hogy a vízkeresztség sokszor a hit után következik. Felnőtt megtértek esetében gyakran így van (de még ekkor is azt a tényt jelzi, hogy kisgyermekként léptek be a mennyek országába). Csak azt mondjuk, hogy nem kell így lennie. Az a gondolat, hogy az embernek hinnie kell az üdvösség jelének megnyerése és az üdvösségbe való bemenetel előtt, bújtatottan arminiánus – azaz a kegyelemből való megtartatás tagadása. Ez világossá kell legyen mindenki számára, aki érti a kegyelemtant.
Még világosabbá lesz mindez, ha megértjük, hogy a vízkeresztség csak a keresztség jele. Az igazi keresztség a bűneinktől való megtisztulás Jézus Krisztus vére által (Róma 6:3, Kol. 2:12, Titusz 3:5). Az igazi keresztség nem a hívő válaszunktól függ, nem is követi azt, hanem „tudtunk nélkül" való. Valójában lényegében már megtörtént a kereszten, mielőtt megszülettünk volna (Róma 5:8). A jelnek pedig fednie kell a valóságot.
Ezek mellett akkor részesülünk az igaz keresztségben, a bűneinktől való megtisztulásban, amint újjászületünk Isten családjába. Akkor még mindig „gyermekek" vagyunk megértésben és engedelmességben (Zsidók 5:12-14). Ezek után különös, hogy a keresztség jelét újszülöttkorban, még gyermekként kapjuk?
A keresztség mint a megváltás jele, a megváltás jellegére kell utaljon, mégpedig annak szabad és kegyelemből fakadó jellegébe. Ennek csodálatos és gyönyörű módja, amikor a gyermekeket kereszteljük. Valójában meggyőződésünk, hogy csak a gyermekkeresztség tanítása illik bele a kegyelemtanba és abba az igazságba, hogy kegyelemből van üdvösségünk, cselekedetek nélkül. Milyen szép képe a szuverén kegyelemből való üdvösségnek, amikor egy kicsiny gyermek, nem is tudván, mi történik vele, megkapja Isten kegyelmének és megváltásának jelét Jézus vérén keresztül! Ahogy egy gyermek üdvösségre juthat „tudta nélkül", ugyanúgy részesülhet „tudta nélkül" a keresztségben, mint a megváltás jelében.
Ez az oka annak, hogy a Márk 10:13-16-ot sokszor érvként használják a gyermekkeresztség mellett, annak ellenére, hogy nem is említi a keresztséget. Azok a gyermekek, akiket Jézushoz vittek, kisgyermekek voltak (a görög szó egyértelműsíti ezt, csak úgy, mint az a tény, hogy „hozták" őket). Jézus pedig annak legkisebb eshetősége nélkül, hogy bármilyen hívő választ kapjon tőlük, biztosítja nekik az üdvösséget, mert mi más lenne az, hogy Hozzá vitetnek, elfogadtatnak Általa, megáldatnak Általa, hogy megmentetnek Általa? Mivel ezek a gyermekek elnyerték Tőle az üdvösséget, annak az üdvösségnek a jelét nem tarthatnánk vissza tőlük. Hogyan tehetnénk ezt meg?
A Belga Hitvallás2 ugyanezt az érvet használja (34. cikkely): „S valóban, Krisztus a vérét nem kevésbé ontotta a hívők kisgyermekeinek, mint a felnőtteknek a megmosására. Ezért meg kell kapniuk annak kegyét és sákramentumát, amit Krisztus tett értük…"
Egy gyermek megkeresztelésének más alapja kell legyen, mint az, hogy hittel válaszol Isten ígéreteire. Nem képes ugyanis ilyen választ adni. Ehelyett egyszerűen Isten ígéretére támaszkodva kell megkeresztelni, amit Isten tett az Ő népének és gyermekeiknek (I Mózes 17:7, Cselekedetek 2:39). Isten ígérete miatt várhatunk valamilyen választ későbbi élete során, de sem a megváltása, sem a megváltás jelében való részesülés nem a válaszának eredménye.
Ez az ígéret nem azt jelenti, hogy minden megkeresztelt gyermek üdvözül. Ne annak hiú reménye, hogy minden megkeresztelt gyermekük üdvözül, vigye a hívő szülőket arra, hogy megkereszteljék gyermekeiket. A gyermekkeresztség alapja Isten a hívőknek tett ígérete, miszerint Ő lesz Istenük és gyermekeik Istene (I Mózes 17:7, Cselekedetek 2:39). A hívő szülők tehát remélhetik, hogy Isten gyermekeiket is a választottak közé gyűjti, és annak biztos reményében keresztelhetik meg gyermekeiket, hogy amit Isten megígért, véghez is viszi azt.
De miért kell megkeresztelnünk gyermekeinket, ha nem tudjuk, ki fog üdvözülni? Ugyanazért, mint amiért az Evangéliumot tanítva neveljük fel őket. A hívő szülők azért kereszteltetik meg minden gyermeküket, mert megértik, hogy a keresztség mintegy látható Evangélium, így kétszeres gyümölcse lesz gyermekeiken, mint az evangélium tanítása, Isten kegyelmi kiválasztási céljainak megfelelően. Hiszik, hogy a keresztség, mint az evangélium, Isten üdvtervének része azon gyermekeiken, akik a választottak közé tartoznak, és a többi kárhoztatására szolgálnak.
Összességében tehát a gyermekkeresztség megtanít minket arra, hogy az üdvösség nem rajtunk múlik, hanem Isten szuverén kegyelmén, aki biztosítja a megváltást a bűnösöknek ugyanazon az úton, ahogy Ádámban kárhoztatás alá estek, azaz tudtuk nélkül.