Henry Cooke1 a nem ihletett dicséretekről
[M]iközben a saját meggyőződéseimet nem állítom fel mások lelkiismerete számára szabályként vagy mérceként, nem tudom megállni, hogy ne sajnálkozzak azokon, akik, ahogy bizonygatják, oly keveset találnak Krisztusról a Biblia ihletett zsoltárkönyvében, hogy keresniük és használniuk kell egy nem ihletett énekeskönyvet minthogy még teljesebben bemutassák Őt. A mi Urunk megtalálta magát a zsoltárokban (Lukács 24:44-45) és ezáltal „megnyilatkoztatá - a tanítványai - elméjöket, hogy értsék az írásokat”. Bizonnyal, ami a legtisztább fényesség volt az ő szemüknek, az számunkra is fényesség kell, hogy legyen. Én igazán úgy hiszem, hogy egy nézőpont van Krisztusról, és ez nem a legkevésbé fontos a fáradt és zaklatott hívőnek, amely kizárólag a Zsoltárok könyvében fedezhető fel, úgy értem az Ő belső élete. … A nem ihletett emberek legvallásosabb alkotásai sekélyes csermelyek. A zsoltárok azonban mérhetetlenül mély és végtelen óceánok.