Kegyelmi Szövetség
Református Hírek
2013. április • XIV. kötet. 12. szám
Isten útja a tengeren van (1)
Utolsó két számunkban a 77. zsoltár alapján Aszáffal együtt végigmentünk kételyein és küzdelmein, álmatlan éjszakáin, vigasztalan napjain, amíg végül meg nem nyíltak lelki szemei. A 12. vers a fordulópont: „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről…" A 14. versben olvassuk ezt a csodálatos hitvallást: „Oh Isten, a Te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?". Nem számít, mit gondolt Aszáf korábban, Isten útjai szentségesek és feddhetetlenek voltak vele. Isten útja velünk szintén a szentélyben vannak, ahol Jézus Krisztusban Ő sátrazik velünk. Nyugodjunk meg, és legyünk békességben!
Most Aszáf egy másik, hasonló hitvallását vesszük elő: „Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg" (20). Isten útjai a szentélyben (14) és a tengeren (20) vezetnek. Isten útjai mindkét esetben az Ő felénk mutatott gondviselését jelentik.
A 77. zsoltár második felében Aszáf hite diadalmaskodik. A 12-20. versből sugárzik az az összehasonlíthatatlan csodálat, amit Isten felé érez. A zsoltár elején olvasott önsajnálat veresége eltűnt. Aszáfnak teljes bizodalma van Jehovában és útjaiban.
Nekünk is látnunk kell ezeket, ha meg akarjuk érteni, milyenek Isten útjai az emberrel, velünk, családunkkal és Egyházával. Isten útjai, ösvénye, nyoma lényegében mind ugyanazt jelentik. Azt mondja a 20. vers: „a tengeren volt", „a nagy vizeken" és „nem látszottak meg".
Gondolj csak a lábnyomokra a tengerparton! Jön a dagály, és amikor visszasétálsz, látod, hogy a hullámok elérték és eltörölték lábnyomaidat. Nyomaid elvesztek.
Az igeszakasz azonban ennél is erősebb. Nem az történik, hogy a lábnyomok egyszer láthatóak voltak, de most a víz eltakarja őket. Isten nyomai már akkor a vizek alatt vannak, amikor keletkeznek. Amint felemeli lábát, a víz eltörli lábnyomait, így nem láthatjuk azokat. Még ha ott is lennének a tenger fenekén, nem szemlélhetnénk azokat, a vizek mélységei miatt. Nem egy tócsáról, hanem a tengerről, a nagy vizekről van szó. A 20. vers azt mondja: „nyomaid nem látszottak meg", mert azonnal eltűntek a vízben, a tenger öles mélységeiben. Ez Isten velünk való útjainak biblikus képe.
A Zsoltárokban újra meg újra olvashatjuk ezeket a kérdéseket: „Miért?" „Meddig még?". Megrendítő kérdések ezek, amiket a Fölségestől kérdeznek. Nem csoda, hiszen „Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg"!
A 77. zsoltárban Aszáf zavarodott, túlterhelt és vigasztalan (1-7). Kínok közt kérdezi: „Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? Avagy végképpen elfogyott-é az Ő kegyelme? vagy megszűnik-é ígérete nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az Ő irgalmát?" (8-10). Fájdalmasan megtapasztalja azt az igazságot, hogy Isten útjai a tengeren vannak.
József élete is jól példázza ezt. Irigy bátyjai Dóthánban egy kútba vetették – „Utad a tengeren volt"- Ismáelita kereskedők vitték el az ígéret földjéről – „ösvényed a nagy vizeken". Egyiptomban megbéklyózva börtönbe vetették (Zsoltárok 105:18) – „nyomaid nem látszottak meg". Isten mindezt jóra gondolta (I Mózes 45:5-7, 50:20), hogy megmentse Izráel családját a közelgő éhínségtől, amint az évek múltán kiderült (de nem abban az időben).
Emlékezzünk Jób tűrésére (Jakab 5:11). Hirtelen elveszti mind a tíz gyermekét, minden jószágát, tekintélyét, barátait, egészségét. Mi történik a földön? Mi történik a mennyben? Isten útjai a tengeren vannak! Bár Jób később megerősíttetett és bőséggel megjutalmaztatott, nem tudott az ördög mesterkedéseiről a mennyben (és lehet, hogy ebben a világban soha nem is tudott róla).
Péter nem tudta megérteni, miért kell Krisztusnak a keresztre mennie. „Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled" (Máté 16:22). Akkor nem láthatta Isten útját, mert az emberi dolgokra gondolt és nem Istenéire (23). Az Úr feltámadása előtt egyik tanítvány sem látta Isten lábnyomait Krisztus szegeiben!
Ma is sok dolgon csak csodálkozni tudunk. „Miért?" Egy súlyosan sérült csecsemő születése; egy gyermektelen, meddő keresztyén család; egy fiatal halála; az egészség, a hitves, vagy rokonok elvesztése; eltűnt gyülekezeti tagok és így tovább. Hinnünk kell Isten titokzatos, de jó gondviselésének igazságában. Ha ez a hit nincs meg bennünk, elcsüggedünk és összetörünk a terhek alatt. Isten útja „a tengeren van" és nyomai nem látszanak meg.
Miért nem láthatjuk Isten útját és nyomait a tenger mélységeiben? Mindez Isten öröktől való tanácsára mutat vissza. Nem ismerjük tervét, céljait és eszközeit, és hogy miképpen illünk bele. Nem tudjuk, mi az akarata életünkkel és életünkben.
Csak a mennyei trónon uralkodó Krisztus olvashatja Isten öröktől való tanácsát; számunkra ez hétpecsétes könyv, amelynek tartalmára nem vagyunk méltók (Jelenések 5:1-7). Csak egy részét látjuk végbemenni Isten tanácsának, hiszen minden, ami történik, az Ő öröktől való tervének megvalósulása. Még ekkor sem tudjuk megragadni a dolgokat azok teljes összefüggésében. Nem ismerjük a jövőt, még azt sem, mit hoz a holnap vagy a következő perc. Isten útja a tengeren van, és nyomai nem látszanak meg. Fontos, hogy valljuk ezt és emlékezzünk rá, különösen a nehéz időkben! Rev. Stewart
Ítélet Korazinon és Bethsaidán
„Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tűrhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé. Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lőnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna. Hanem Tírusnak és Sídonnak tűrhetőbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek" (Lukács 10:12-14, vö. Máté 11:21-24).
A fenti versekkel kapcsolatban egyik olvasónk azt kérdezte: „Megalapozott-e az az érv, hogy ha Isten meg akarta volna menti Tírust és Sídont, csodákat tett volna ezekben a városokban? Az a tény, hogy nem tett csodákat Sodomában, azt jelenti-e, hogy Isten nem választotta ki őket?"
Tírus és Sídon gazdag, pogány, tengerparti kereskedővárosok voltak Izráeltől északra. Sodoma a Jordán síkságán fekvő város volt, ami tüzes és kénköves esővel pusztíttatott el szörnyű romlottságáért, különösképpen a homoszexualitás bűne miatt (I Mózes 19).
Korazin, Bethsaida (és Kapernaum) olyan városok voltak, ahol az Úr tanított. Itt tette „legtöbb" csodáját földi munkássága során (Máté 11:20-24). Az ószövetségi egyházhoz tartoztak, de elutasították Jézust mint Izráel Messiását, így még gonoszabbak voltak, mint Sodoma, Tírus és Sídon.
A kérdés úgy értelmezhető, hogy használható-e ez a szakasz a szuverén és örök kiválasztás bizonyítására? Érdekes, hogy sokszor éppen az ellenkező nézőpont mellett hozzák fel érvként. Az arminiánusok, akik azt tanítják, hogy az embernek szabad akarata van, és el tudja fogadni az evangéliumot, ha van rá lehetősége, sokszor azt mondják, hogy ezek a városok, amelyek sosem hallották az evangéliumot, hittek volna, ha hallják azt és látják Krisztus hatalmas csodáit.
Nem gondolom, hogy a Lukács 10:12-14 használható volna a feltétel nélküli kiválasztás (és elvettetés) igazságának alátámasztására. Mindazonáltal jogosan merül fel a kérdés: „Az a tény, hogy [Jézus] nem tett csodákat Sodomában, azt jelenti-e, hogy Isten nem választotta ki őket?" Erre határozott igennel kell felelnünk. Ugyan maga a szöveg nem bizonyítja Isten szuverenitását a kiválasztásban, de Jehova öröktől való és változhatatlan kiválasztásának fényében kell (hangsúlyoznám: kell) értelmeznünk azt.
Jézus Maga bizonyítja ezt minden kétséget kizáróan a Mátéban olvasható történet összefüggésében. Közvetlenül miután kijelenti Korazin, Bethsaida és Kapernaum jaját, imádkozik. Nem úgy imádkozik, hogy „Uram, szomorú vagyok, hogy Sodomába nem mentek misszionáriusok", vagy: „Uram, légy könyörületes Tírus és Sídon lakosaihoz, mert soha nem volt lehetőségük, hogy higgyenek. Hiszen hittek volna, ha odamehettem volna csodákat tenni." Figyeljük csak meg, hogyan imádkozik „abban az időben"! „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted" (Máté 11:25-26).
Az Úr megköszönte Atyjának, hogy nem mentette meg a hitetlen zsidókat Galilea városaiban! Ez egyértelműen tanítja azt, hogy Isten azért nem mentette meg Tírust és Sodomát, mert ez volt az akarata. Isten azt menti meg és azt vet el, akit akar. Isten szuverén módon és feltétel nélkül csak a választottait menti meg. Az Úr imádsága a Máté 11:25-26-ban megmutatja, hogy minden hitetlenség és minden hit mögött Isten szuverén elhatározása áll. A Lukács 10:12-14 azonban nem bizonyítja a szuverén predestinációt.
Ami ebből a szakaszból kiderül, hogy Isten a szuverén elvettetést a bűn útján viszi végbe. Krisztus borzalmas istentelenségükért hirdet jajt ezeknek a zsidó városoknak.
Egyrészt, az ember nem azért kerül a pokolra, mert elvettetett. Azért kárhozik el, mert jogosan megérdemli a poklot nagy bűnei miatt. Mondhatnánk, hogy nem tehet semmit, csak vétkezhet, hiszen teljesen romlott, de romlottsága saját hibája, mert vétkezett Ádámban.
Másrészt az Izraelitáknak megvolt minden okuk arra, hogy higgyenek Jézusban. Mint egy nemzet, különös kiváltságokat kaptak Istentől (Róma 9:4-5). Birtokukban voltak az Írások, és gyermekkoruktól kezdve tanulmányozták azokat. A Messiásban való reménykedés Isten ószövetségi Igéjéből fakad, és mindannyian egy megváltót, egy királyt vártak. Rendszeresen mentek templomba (zsinagógába). Sőt, hallották Jézus prédikációit is, amelyek sokkal kiválóbbak voltak, mint ahogy bármilyen földi prédikátor tudna beszélni. Látták a csodákat, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy Jézus Isten Fia, aki megjelent testben. Isten minden külső jelet megadott az Izraelitáknak, amik meggyőzhetnének egy embert Jézus Messiás-mivoltáról. Isten egész napon kiterjesztette kezeit az ellenmondó néphez (Róma 10:21). A gyümölcstelen szőlőföld példázatában (Ésaiás 5:1-7) Isten felteszi a költői kérdést: „Mit kellett volna még tennem?"
Itt Isten nem egy gyenge, kielégítetlen vágyat fejez ki, hogy minden embert megmentsen. Tanácsa mindvégig megáll, és véghezviszi akaratát (Ésaiás 46:10). Azonban egyértelműen és félreérthetetlenül meg kell nyilvánulnia, hogy az ember szörnyű vétkei miatt kerül a pokolra, és a tökéletesen szent Isten minden cselekedeteiben igazságos.
Harmadrészt, az ember büntetésének mértéke attól függ, mennyit értett meg Isten dolgairól. Jézus világossá teszi ezt a Lukács 12:48-ban: „És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle." Sodomának, Tírusnak, Sídonnak nem adatott sok, és nem követeltek tőlük sokat. Bűnük kisebb, mint Izráel bűne. Büntetésük az utolsó napon jóllehet szörnyű lesz, mégis elviselhetőbb, mint a hitetlen zsidóké. A zsidóknak sok adatott, de elutasították, hogy higgyenek és megfeszítették Krisztust. Az Úr Jézus azért jött, hogy megtérésre hívja a bűnösöket, de nem volt bűnük saját szemükben. Önteltségük és tulajdon igazságuk elvakította őket a Messiás személyében megjelenő isteni igazsággal szemben (Róma 10:3-4).
A kérdezőnek kétségkívül igaza van. Mindezek mögött a szuverén Isten örök végzése áll, akinek tanácsa megáll mindörökké (Zsoltárok 33:11), aki könyörül azon, akin könyörül, és megkeményíti a többieket (Róma 9:18).
Pál, a kiválasztás és elvettetés nagy tanítója komoly figyelmeztetést intéz hozzánk: „Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak [t.i. Izráelnek] nem kedvezett, majd néked sem kedvez" (Róma 11:19-21). Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.