2014. ÁPRILIS • XIV. KÖTET 24. SZÁM
Krisztus melkhisédeki papsága (3)
Néhányan úgy gondolják, hogy Melkhisédek (I Mózes 14:18-20) azonos volt Sém, Noé fiával. Ez a nézet általánosan elterjedt a zsidók körében. Azonban Sém nem volt nemzetség nélkül való (Zsidók 7:3, vö. I Mózes 10-11). Mások szerint Melkhisédek egy angyal, a Szentlélek, vagy maga Krisztus volt. Mindezekkel szemben a Zsidók 7:3 jellemzése alapján, ami így szól: „hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához”, azt mondhatjuk, hogy nem ő volt személyesen Krisztus. Az Úr Jézus mint „a Melkhisédek rendje szerint” való pap, nem maga Melkhisédek (11).
Kálvin János azt írja a Zsidók 7:3 kommentárjában, hogy ezek az „esztelenségek” a cáfolatra sem érdemesek: „Azért nem látszik valószínűnek az a feltevés, mely szerint Melkisédek azonos volt Sémmel, Nóé fiával… Nem is érdemli meg a fáradságot cáfolgatni azok esztelenségét, akik arról álmodoznak, hogy már akkor megjelent akár Krisztus, akár a Szentlélek vagy egy angyal.”. A. W. Pink szintén elutasítja az ilyen spekulációkat, mint tiszteletlenséget.
Melkhisédek Jézus Krisztus előképe volt mint pap. Melkhisédeket az Ige így nevezi: „a Magasságos Isten papja” (I Mózes 14:18, Zsidók 7:1). A Biblia vele kapcsolatosan használja először a „pap” szót és a „Magasságos Isten” isteni címet együtt. Az igaz Isten magasságos, sőt, Ő a Magasságos. Ez a jelző az Ő abszolút transzcendens mivoltára vonatkozik: messze mindenekfelett áll, szemben az összes bálvánnyal. Minden embernek és minden angyalnak egyedül Őt kell imádnia!
Mint a „Magasságos Isten papja”, Melkhisédek áldozatot mutatott be a Mindenhatónak, és Hozzá imádkozott azért a népért, akit szolgált. Jézus Krisztus a mi nagy áldozatunk és közbenjárónk a Szentháromság Isten előtt.
Melkhisédek, a pap megáldotta Ábrahámot (I Mózes 14:19, Zsidók 7:1). Ez hivatalos papi feladat volt (vö. IV Mózes 6:22-27). Mint Isten képviselője és papja, Melkhisédek áldozata papi, hatalommal felruházott és prófétai volt (vö. I Mózes 12:2-3). Ahogy Ábrahámnak szüksége volt Isten áldására, amit Melkhisédeken keresztül kapott meg, Jézus Krisztus által mi is áldást nyerünk. Ő a mi örökkévaló főpapunk Melkhisédek rendje szerint (Zsoltárok 110:4), a Szentlélek által.
Melkhisédek tizedet vett Ábrahámtól (I Mózes 14:20, Zsidók 7:2). Ez hivatalos papi tisztségének része volt, és később a tizedül vett állatokból mutatott be áldozatot.
Ez kiemeli Melkhisédek nagyságát. „Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka” (4). Ábrahámnál fogva tized vétetett annak összes ószövetségi gyermekétől is, beleértve Lévi törzsét, mert ők még Ábrahám ágyékában voltak (9-10). Az adakozás a mi istentiszteletünk részét képezi, mert ezzel is Jézus Krisztust dicsőítjük, a mi melkhisédeki papunkat, aki meghalt bűneinkért.
Miután megtudjuk, hogy Melkhisédek megáldotta Ábrahámot, és tizedet vett tőle (Zsidók 7:1-2), a Zsidók 7:3 kiemeli azt a tényt, hogy az I Mózes 14 nem említi Melkhisédek felmenőit vagy utódait, sem halálát. A Lévi törzséből származó papok nemzetségtábláit mindig gondosan, aprólékosan feljegyezték (pl. I Krónika 6, Ezsdrás 7:1-5), mert szükség volt az ároni leszármazás bizonyítékára (2:61-63). Haláluk papi hivatásuk végét jelentette. Ezzel szemben Melkhisédek „apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs” (Zsidók 7:3). A Biblia nem ír ezekről. Melkhisédek ebben is előkép volt, hiszen Krisztus papsága véget nem érő, örökké tartó, és Neki nincs és nincs is szüksége utódra, mivel Ő az „enyészhetetlen életnek ereje” (16).
Az ároni papság és a Melkhisédek rendje szerinti örökkévaló pap, Krisztus (Zsoltárok 110:4) ellentétét a Zsidók 7:23-24 fejti ki: „És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága.”
Megdöbbentő az egészben az, hogy Melkhisédek Isten egyetlen olyan gyermeke az egész Ószövetségben, aki egyszerre volt pap és király (I Mózes 14:18, Zsidók 7:1-2). Izráel egyetlen királya sem lehetett pap. Amikor Uzziás király felfuvalkodottságában füstölést akart bemutatni a füstölő oltáron a templom szent helyén, a Magasságos bélpoklossággal sújtotta őt halála napjáig (II Krónika 26:16-21). Hasonlóképpen Izráel egyetlen papja sem lehetett király. Jézus Krisztus azonban, aki örökkévaló pap Melkhisédek rendje szerint, egyszerre pap és király, ellentétben az ároni papsággal!
A Szentlélek arról is tanít nekünk, hogy Melkhisédek még nevében és munkálkodási helyében is Krisztus előképe volt (I Mózes 14:18, Zsidók 7:1-2). Melkhisédek neve két héber szóból áll. Az egyik királyt, a másik igazságosságot jelent. Jézus Krisztus a mi végtelenül igazságos királyunk, aki teljes igazságban uralkodik az Ő egyháza és az istentelenek felett (2). Ahogy Melkhisédek Sálem, azaz békesség királya volt, a mi Urunk is a békesség Királya, aki a kereszten kiontott vérével szerzett nekünk békességet, amit az Ő Szentlelke által ad nekünk (2). Legyen bizodalmunk egyedüli papunkban és királyunkban, aki igazságot és békességet hoz ad nekünk! Rev. Stewart
Az Ó- és az Újszövetség (2)
Egy olvasónk ezt kérdezte: „Mik a Jeremiás 31:34 következményei napjaink egyházára nézve? A nevezett rész ezt mondja az új szövetségről: „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Nem arról szól-e ez a szakasz, hogy az új szövetségben az egyház tisztább intézmény kell legyen, mint az Ószövetség idején, azaz, csak azokból kell állnia, akik ismerik az Urat, tehát valódi, újjászületett hívők?”
Legutóbbi számunkban felsoroltam az új szövetség néhány áldását (a Jeremiás 31:34 alapján). Istent a bűnök bocsánatán keresztül tudjuk megismerni, és Krisztusban hármas tisztséget nyertünk: próféták, papok és királyok vagyunk.
A Szentírás más részeiből az új szövetség még egy nagy áldásáról beszélnek. A Zsidók 10:16 arról tanúskodik, hogy az új szövetség része ez: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjökbe írom be azokat”. A Zsidók 8:10 ugyanerről beszél. E vers fő üzenete az, hogy az új szövetségnek ezen áldása eltörli a régi szövetséget (8:7-8, 13). Az új szövetség ellentétben áll azzal a régi szövetséggel, amit Isten kötött Izráellel, amikor kivitte őket Egyiptom földjéről (9). Azt a szövetséget a II Mózes 19:5 írja le: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld”.
Ama szövetség központi eleme ez volt: „Tartsd meg szövetségemet, és élj; de átkozott leszel, ha nem tartod meg a törvény minden szavát.” A szövetségi áldások azokon nyugszanak meg, akik megtartják Isten törvényét.
Izráel azonban nem tudta megtartani Isten törvényét, ezért végleg elvesztek a fogságban. A szövetség Izráel engedelmességén múlott. Ez volt a régi szövetség.
Ezt nem szabad úgy értenünk, mintha Isten először abban reménykedett volna, hogy Izráel meg fogja tartani a törvényt, és így engedelmessége folytán szövetséges népévé lesz, de amikor rájött, hogy Izráel nem akarja és nem is tudja ezt megtenni, félretette ezt az elképzelést. Hangsúlyoznám, hogy nem ez a helyzet! A helyzet az, hogy Isten meg akarta ismertetni az Ő népével ezt a hatalmas igazságot: csak az lehet Isten szövetséges népe, aki megtartja a törvényt, azaz olyan szent, mint maga Isten! Isten szövetségében nincs helye a bűnösöknek! Azonban egy ember sem tudja megtartani a törvényt. Egy ember sem képes erre! Akkor tehát a szövetség sosem valósulhat meg? De megvalósulhat; azonban csak akkor, ha valaki más megtartja a népért a szövetséget. Ez a valaki a mi Urunk Jézus Krisztus!
Krisztus egész népéért megtartja a törvényt! Különösen a kereszten tartotta meg. Megtartotta, amikor Isten haragja a pokol mélységére vetette. Megtartotta, amikor az Ő Atyja teljességgel elhagyta Őt. Megtartotta, amikor megismerte Isten bűngyűlölő haragjának tüzét. Megtartotta, amikor Isten ítélete olyannyira rettentette Őt, hogy pillanatnyilag nem is tudta, miért kell ilyen borzalmas szenvedéseket kiállania (Máté 27:46). Még akkor is megtartotta a törvényt, amikor nem merte Istent Atyjának nevezni!
Ő hordozta el Isten haragját egész népéért. Ő állt a mi helyünkre, elszenvedvén azt, ami igazság szerint nekünk járt volna. A pokol legsötétebb pillanataiban, amikor Isten bosszúálló haragja alatt szenvedett, mégis így kiáltott fel: „Szeretlek, ó, én Istenem. Szeretlek Téged teljes szívemből, teljes elmémből, teljes lelkemből és teljes erőmből. Nem tudom elviselni annak borzalmát, hogy elhagytál engem. Itt nagyon sötét van. De még ha nem is tudom, miért hagytál el engem, szeretlek Téged, és örökre szeretni foglak Téged!” Ez a Golgota!
Így tehát az Úr nemcsak minden képzeletet felülmúlva szenvedett értünk, szegény bűnösökért, hanem ezenfelül beteljesítette értünk a törvényt. Megtartotta azt, amit mi nem tudtunk megtartani. Megtette azt, amit soha nem tudtunk volna megtenni. Szerette az Urat, az Ő Istenét, amikor mi Isten ellenségei voltunk. És csodák csodája, mindezeket érettünk cselekedte! Ez az új szövetség!
Most pedig, az új szövetség napjaiban, amikor Krisztus immár befejezte földi munkáját, és kiárasztotta egyházára az Ő Lelkét, lelki képességet ad az Ő népének megtartani a törvényt a Belé vetett hit által. Szíveink tábláira írja a törvényt. A Szentlélek ellenállhatatlan hatalommal vési be szíveinkbe a tökéletes törvényt, hogy megtarthassuk, méltóvá téve minket Isten szövetséges népévé lenni.
A régi szövetségben mindent nekünk kellett tennünk. A régi szövetség önmagában haszontalan volt, mert nem tudtuk megtartani Isten törvényét, nem tudtunk szent néppé lenni. „Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak” (Zsidók 8:7). Isten azonban nem találta kifogástalannak azokat, akikkel az Ő szövetségét kötötte, sőt, a törvény szövetségét sem, mert nem tudta megmenteni a bűnösöket. Ezért „így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon [régi] szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr” (8-9).
Egy új szövetség köttetett tehát, mert „óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (13). Mi ezekben a jobb napokban élünk, az új szövetség jobb napjaiban, mert a régi elmúlt!
Az új szövetségben semmit sem kell tegyünk – sem belépnünk a szövetségbe, sem abban megmaradnunk. Nem tudunk semmit sem tenni, és nem is kell tegyünk semmit sem! Vakmerő az az ember, aki képesnek hiszi magát arra, hogy valamilyen feltételeket beteljesítvén Isten szövetségének részesévé lesz. Milyen háládatosaknak kell lennünk megértvén, hogy Krisztus mindent elvégezett! Kegyelemből van üdvösségünk, hit által, és ez nem tőlünk van; ez mind Isten ajándéka (Efézus 2:8-9)!
Ez azt jelenti tehát, hogy soha semmit nem kell tennünk? Természetesen nem! A szövetség része az, hogy a törvényt, amit soha nem tudunk megtartani, a Lélek pünkösdkor szívünk tábláira írta. Mivel a törvény szívünk tábláira íratott, megtartjuk azt. Meg kell tartanunk! Képesek vagyunk rá, és meg is tesszük – de ez nem tőlünk van, hanem a Lélek munkája, aki munkálkodik bennünk, hogy meg akarjuk tartani és meg is tartsuk azokat a parancsolatokat (Filippi 2:13). Ha pedig vétkezünk, Isten többé meg nem emlékezik bűneinkről, és hamisságaink megbocsáttatnak. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.