A Lukács 14:26-ban az Úr Jézus arról tanít, hogy mindannyiunknak meg kell gyűlölnie saját életét (angol KJV fordítás; magyar fordítás: saját lelkét). Mit is jelent ez?
Ezt a kifejezést manapság meglehetősen sűrűn használják. Először tehát le kell szögeznünk, hogy mit nem jelent meggyűlölni az életedet. Nem arról van szó, hogy ilyen kijelentéseket teszünk: „Utálom, ahogy kinézek: a hajamat, az arcomat, a testemet!” „Utálom a ruhatáramat: nincs semmi szép ruhám, amit felvegyek!” „Utálok népszerűtlen lenni az iskolában: engem senki nem szeret, nincsenek barátaim!” „Utálom, hogy nincsen barátom vagy barátnőm: senkinek nincs szüksége rám!”
Mások így panaszkodnak: „Tönkrement a házasságom. Csapdába kerültem. Bárcsak otthagyhatnám őt!” „A gyermekeim kikészítenek!” „A házam egy szeméthalom. Kinek lenne kedve itt élni?” „Utálom a munkámat, nem akarok egész hátralévő életemben ezzel foglalkozni.” „Utálom, hogy nincsen munkám.”
Megint mások gyűlölik egészségi állapotukat, fogyatékosságukat vagy öregségüket.
Sajnos, nagyon sokan gyűlölik a világban betöltött helyüket. Panaszkodnak azért, mert nincs pénzük, nincs jövőjük, semmiben sem reménykedhetnek, nincs örömük és nincs békességük.
A mi Urunk nem erről beszélt, amikor azt mondta, meg kell gyűlölnünk saját életünket. Amit az előbbiekben leírtam, az az az önsajnálat, amibe nagyon könnyen belecsúszhatunk, ha levesszük a szemeinket az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, a minden kegyelem Istenéről, ha a Róma 8:31 állításával szemben azt gondoljuk, hogy minden ellenünk fordul.
Szeretteim, ez nagyon veszélyes dolog, mert eltávolít a Szentháromság Istenbe vetett hittől és a Krisztus keresztjében való üdvösség nagyszerűségétől! Ilyenkor elfelejtkezünk más emberekről és a feléjük való hivatásunkról. Növekszünk az önsajnálatban. Ha folyamatosan aggodalmaskodsz magad felől, akkor problémáid egyre inkább felülkerekednek rajtad, míg végül teljesen el nem emészted magad.
Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen Isten káromlása nélkül ezt mondani: „Gyűlölöm a munkámat, a házasságomat, azt, ahogy kinézek; utálok mindent!” Végülis Ő mindenek szuverén Ura! Isten arról tesz bizonyságot, hogy „a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak” (Róma 8:28). Ezzel szemben a fent leírt bűnös gyűlölet egy hangos tiltakozás ez ellen: „Nem, ez nem igaz! Legalábbis nem számomra!” Gondold meg, mit mondasz! Ellentmondasz Isten szent Szavának!
Elmagyaráztam, mit nem jelent meggyűlölni saját életedet. A fent leírtak szerinti életgyűlölet a depresszióban szenvedők egyik jellemzője. Az ebben az értelemben vett életgyűlölet előbb-utóbb öngyilkos gondolatokhoz vezet. Ha utálod A-t, B-t, C-t stb., azaz gyűlölöd az életedet, miért akarnál tovább élni? Azok, akiket ezek a gondolatok ejtenek foglyul, elkezdenek gondolkodni: „Miért ne ölném meg magamat?” Ez a gondolkodás a test szerint való, és nem a Szentlélek szerint. Ez földi csalódás, nem az Isten Igéjébe vetett hit.
Mit jelent tehát gyűlölni az életedet? Saját bűneid és vétkeid gyűlöletéről van szó! Jézus Krisztus minden tanítványának gyűlölnie kell saját bűnös óemberét, a régi természetét. Pál így kiált a Róma 7-ben: „nem lakik én bennem, azaz a testemben jó” (18), és „a mit gyűlölök, azt cselekeszem” (15)! Krisztus parancsa az élet meggyűlöléséről arról szól, hogy gyűlöld meg saját óemberedet, gonosz gondolataid, kívánságaid, szavaid és cselekedeteid gonosz forrását, valamint bűnös tetteidet. Isten utálja ezeket; te is utáljad!
Isten gyermekei gyűlölik magukat, mint bűnösöket és vétkeseket. Jób megvallja: „Hibáztatom [gyűlölöm és utálom] magam és bánkódom a porban és hamuban” (42:6). Ésaiás így kiált: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!” (6:5).
Az igaz keresztyén tanítványok gyűlölik saját önteltségüket is. Pál apostol így magyarázza: „De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Filippi 3:7-8). Ezeket a dolgokat gyűlöljük, mivel elszakítanak minket az Úr Jézusban való igazságtól és a Vele való közösségtől.
Akik követik Megváltójukat, saját életük gyűlöletében megvetik és elutasítják mindazt, ami visszatartaná őket attól, hogy teljességgel Őt szolgálják. Ha nem tudsz uralkodni tévézési szokásaidon (ami elég valószínű), vagy gyermekeid nem tudnak uralkodni tévézési szokásaikon (nagyon valószínű), akkor állíts fel istenfélő határokat, amiket tarts be és tartass be, vagy dobjad ki a televíziódat. Ha te vagy gyermekeid bűnös DVD-ket néznek, vagy istentelen zenét hallgatnak, emlékeztesd magadat arra, hogy a hatóságok heti rendszerességgel összegyűjtik a hulladékot. Vesd el magadtól ezeket, mert Jézus Krisztus Úr szórakozásod fölött is!
Isten testté lett Fia arra tanít minket: „Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek” (Máté 6:25). A hegyi beszéd (Máté 6:19-34) részletesen kifejti, mit kell érteni a „saját életünk” alatt a Lukács 14:26-ban.
Isten országa előrébbvaló, mint az étel és ital, a ruházat és lakóhely. Krisztust első megkísértésekor a Sátán arra biztatta, hogy változtassa a köveket kenyérré. Odaillő válasza ez volt: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik” (Máté 4:4). Máskor az Úr kijelentette: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania” (Lukács 9:58).
Ha tehát választanod kell éhezés és Krisztus megtagadása között, otthonod elvesztése és a hit elhagyása között, bele kell kapaszkodnod a Megváltódba, és elengedni minden mást, mert a tanítványság elhívás életed és az abban lévő dolgok meggyűlölésére. Rev. Stewart
Legutóbbi számunkban elkezdtem válaszolni egy kérdésre, ami egy arminiánussal való vitában merült fel. A kérdésfeltevő ellenfele tagadta, hogy Isten üdvösségre való kegyelme ellenállhatatlan. A kegyelem szerinte ellenállható: ellene lehet állni, és ez gyakran meg is történik. Az arminiánus két versre hivatkozott.
Az egyikben ezt olvassuk: „És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj” (V Mózes 30:6).
A másik rész a János 12:47: „És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.”
A János 12:47-tel kapcsolatosan az arminiánus érv ez: „A kegyelem nem ellenállhatatlan, különben az egész világ megmenekülne… Ez az igevers jó [ti. álláspontja bizonyítására], mert semmi esélyt nem ad arra, hogy a kálvinisták a »világ« szót úgy magyarázzák, mint a »választottak világát…« Ez a rész nem beszélhet a belső vagy külső hívásról, hanem arról szól, hogy Jézus azért jött, hogy megtartsa a világot.
Foglalkozzunk először az V Mózes 30:6-tal! Kicsit nehezen látom, hogyan cáfolja ez a rész az ellenállhatatlan kegyelem igazságát. Számomra úgy tűnik, mintha pont az ellenkezőt tanítaná. Ha a szuverén Úr Isten körülmetéli valakinek a szívét, és a fizikai körülmetélkedést a szív körülmetélkedésének jeléül és pecsétjéül adja, akkor a körülmetélkedés annak jele és pecsétje, amit Isten cselekszik, nem pedig annak, amit mi. Ha Isten körülmetéli szívünket, megtartatunk.
Lehetséges, hogy az arminiánus arra gondol, hogy maga a körülmetélkedés szertartása kegyelmet ad mindenkinek. Mivel nem minden körülmetélt üdvözül, azok, akik elvesznek, sikeresen elutasították Isten kegyelmét.
Ez az Ige azonban nem állítja azt, hogy mindenki részesül a kegyelemben, akit testileg körülmetéltek. Hangsúlyosan kijelenti, hogy az a valóság, aminek a körülmetélkedés a jele és pecsétje, azaz a szív körülmetélkedése az üdvösségre vezet. A lényeg az, hogy a körülmetélkedés önmagában nem üdvözít; nem is mond semmi effélét ez a rész. A körülmetélkedés csak jel és pecsét. A megtartó kegyelem, aminek a körülmetélkedés csupán jele, nem ellenállható! Ez Isten kegyelme, és Isten kegyelme megtart.
Az igazság az, hogy a körülmetélkedés szertartását, amit az új szövetségben a keresztség váltott fel (Kolossé 2:11-13), Izráel minden férfi tagján végrehajtották, mert mindannyian az ószövetségi egyházhoz tartoztak. A körülmetélkedés a kegyelem belső munkájának külső jele volt. Az Izráelnek hirdetett evangéliumot kísérte. Úgy, ahogy az evangéliumot mindenki hallotta, az azt kísérő jelben is mindenki részesedett. Azonban amiként az evangélium hirdetése nem adott minden hallgatónak kegyelmet, a körülmetélkedés sem adott kegyelmet minden körülmetéltnek. A víz által való keresztség sem ad kegyelmet minden megkereszteltnek.
Nem szabad elfelejtenünk, amit Pál mond a Róma 9:6-ban: „Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók.” Maga Isten tesz különbséget Izráel mint nemzet között és Isten igazi Izráele között. Ezt a megkülönböztetést pedig a szuverén kiválasztás és elvetés által teszi meg. Ezért írja Pál: „És a kik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén” (Galátzia 6:16). Isten Izráele a választottak közössége, nem a nép összes tagja! Pál a Róma 9:6-ban említetteket a Galátzia 3-ban fejti ki részletesen. Az arminiánusoknak jobb lenne, ha a Róma 9 és a Galátzia 3 nem volna benne a Bibliában.
A János 12:47-ben az arminiánus szemmel láthatóan abba az érvbe kapaszkodik, hogy a „világ” szó minden egyes emberre vonatkozik, aki valaha élt, él, és élni fog.
Kicsit zavarban vagyok, amikor erről a kérdésről kell vitatkozni. A 430-ban meghalt Augustinustól kezdve teológusok és szentek százai a legkisebb kétség nélkül megmutatták, hogy Krisztus munkájával kapcsolatban a „világ” szó soha nem jelenti a bármely korban élt összes embert. Olyan kimerítő az erről szóló irodalom, hogy a könyvek egy egész könyvtárat megtöltenének. Miért kell újra meg újra, számtalanszor elismételni az igazságot? Látható, hogy ha valaki a „világ” szót minden egyes emberre akarja érteni, maga Gábriel angyal se tudná megváltoztatni hozzáállását.
Azt hiszem, a baptista Charles Haddon Spurgeon mondta azt, hogy a „világ” szó a Szentírásban egyszer sem vonatkozik minden egyes emberre.
Emlékszem egy jeles presbiteriánus teológusra, aki arról az igazságról beszélt, hogy Krisztus csak a választottakért halt meg. Elfoglalta a helyét, és várta, hogy az emberek feltegyék kérdéseiket. Amint várható volt, egy frissen diplomázott fiatalember megkérdezte: „Igen, de mit tud mondani a professzor úr János 3:16-ról?” A teológus szinte kirobbant székéből, a pulpitushoz rohant, és meglehetősen felháborodott hangon így válaszolt: „Minden ember? A világ a textus szerint a hívőkből áll! Olvassa el, fiatalember! A hívők alkotják a világot!” Ezután visszafordult, és leült.
Ha a kegyelem ellenállható, Krisztus hiába halt meg. Krisztus kereszthalálával megfizetett mindazok vétkéért, akikért meghalt. Krisztus tökéletes áldozata teljes megváltást szerzett azok számára, akikért Ő meghalt. Ki meri azt mondani, hogy Krisztus meghalt valakiért, aki a pokolra fog kerülni? Ez számomra nagyon közelinek tűnik az istenkáromláshoz!
Krisztus a választottak igaz világáért halt meg. A választottak az Efézus 2:20-22 és más hasonló szakaszok szerint Isten temploma, ami Krisztuson, a Szegletkövön épült. Az elvetettek az az állványzat, ami szükséges az épület felállításához, de lerombolják, amikor az épület elkészül.
A választottak a búzaszemek, és nem a gyökér, a szár, a pelyva, a toklász vagy a héj. Mindezek szükségesek a búza növekedéséhez és megéréséhez, de haszontalanok az aratásnál és a gabona elfogyasztásánál.
Az egyház Isten igaz világa, amit Krisztusban szabadított meg. Minden bizonnyal megtartatik Isten ellenállhatatlan kegyelme által. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.