2015. augusztus • XV. kötet 16.
A szikla, amelyből kivágattunk (3)
Legutóbbi két számunkban, valamint most és legközelebb is Ésaiás dicsőséges próféciájával foglalkozunk: „Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből kiásattatok! Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt. Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!” (Ésaiás 51:1-3).
A múlt hónapban az Ésaiás 51:2 „egymaga” szavára irányítottuk a figyelmet: „Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt”. Ahhoz, hogy megértsük e szó jelentését, vizsgáljuk meg Ábrahám életét Istennek a pátriárkával és magvával való szövetsége fényében, amint az fel van jegyezve az I Mózes 11-25-ben.
Ábrahám a káldeus Ur városában bálványimádó volt (Józs 24:2). Sok bálványimádó volt abban a városban, de az Ésaiás 51:2 azt mondja, hogy Isten csak őt magát hívta el. De mi a helyzet Tháréval, Ábrahám apjával? – kérdezhetnénk. Ábrahám volt az, aki az elhívásban részesült (Csel 7:23), az apja csak kísérte őt. Tháré sosem érte el az ígéret földjét, hiszen meghalt Háránban (I Móz 11:32). De mi a helyzet Lóttal, Ábrahám unokaöccsével? Lót ugyan eljutott Kánaánba, de elszakadt Ábrahámtól (I Móz 13, 19).
Isten megígérte Ábrahámnak, hogy úgy megsokasítja a magját, hogy annyi lesz, mint égen a csillag és földön a por. Jehova nagy és erős nemzetté teszi Ábrahámot, és a föld minden nemzetségei Benne áldatnak meg (I Móz 13:14, 15:5, 12:2-3).
Csak egy probléma van: Ábrahám már idős ember, túl öreg ahhoz, hogy gyermekeket nemzzen; Sára pedig idős asszony, túl öreg ahhoz, hogy gyermekeket szüljön.
És kit hív el Isten Urból? Csak egy embert, nem többet; őt is akkor, amikor már sem neki, sem feleségének nem lehetett gyermeke. A Róma 4:19 azt mondja, hogy a teste már elhalt volt (tudniillik a gyermeknemzés tekintetében), Sára méhéhez hasonlóan.
Ábrahám történetében egyre inkább kibontakozik ez a téma. Isten újra meg újra megismétli Ábrahámnak ígéretét a rengeteg gyermekről, akik az ő utódai lesznek. Ismerjük Ábrahám hitetlen és bűnös ügyködését Hágárral, amit Ismáel születése követett, mindama keserűséggel együtt, amit ez okozott (I Móz 16). Ábrahámnak és Sárának azonban végre fia született! Sára 90, Ábrahám 100 éves volt. Gyermeküket Izsáknak nevezték el, ami nevetést jelent.
Ezután Isten azt parancsolja Ábrahámnak, hogy áldozza fel Izsákot. Ezzel teszi próbára és tisztítja meg az idős ember hitét (I Móz 22). Később Ábrahám szolgája hosszú útra kel, hogy kegyes feleséget szerezzen Izsáknak, nehogy valami kánaáni pogány lányt vegyen el (I Móz 24).
Tekintsük most meg ezt a beszámolót és a rákövetkező történelmet a számok tükrében! Ábrahámot és Sárát mint két száraz vesszőt ismerjük meg. Sok-sok év és több rossz fordulat után megszületik a választott fiú, Izsák, akiről így szól Isten: „Izsákban neveztetik néked a te magod” (Róma 9:7, vö. I Móz 21:12, Zsid 11:18). Később Izsáknak és Rebekának születik a választott és szeretett Jákób, ikertestvérével, a megvetett Ézsaúval együtt, akit Isten gyűlölt (Róma 9:13). Jákóbnak 12 fia volt. Feleségeikkel és gyermekeikkel együtt családjuk hetven főt tett ki. Az Egyiptomból való kivonuláskor Izráelben több mint kétmillióan voltak, Dávid és Salamon uralkodása idején pedig még ennél is több utódja élt Ábrahámnak.
Ennek fényében kell értenünk ezt a verset: „tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből kiásattatok” (Ésa 51:1). Gondoljátok meg, honnan származtok, hol kezdődik a történelmetek; tekintsetek történelmi kezdetetekre Ábrahámban és Sárában: „Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára” (2).
Most pedig figyeljünk a 2. vers maradékában szereplő három igére: „egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt”. Isten Ábrahámot Jézus Krisztusban hathatós hívással hívta el az üdvösségre, az ígéret földjére. Jehova szövetségi ígéretei szerint szövetségi áldásokkal áldotta meg őt. A Mindenható úgy megszaporította Ábrahámot, hogy egy ember magvából hetven lett, majd pedig milliók. Ez a kegyelem csodája! Az egész ihletett beszámoló újra meg újra aláhúzza azt a csodálatos igazságot, hogy mindezt egyedül Isten tette, nem pedig emberek, akiknek lehetetlen lett volna.
A Jeruzsálem parázsló hamvai miatt megtört szívű olvasókhoz Ésaiás üzenete az, hogy Isten egykor nagyon kis kezdetből sokasította meg népét. Ezt újra meg tudja tenni, és meg is fogja tenni!
Akik hiszik ezt az ígéretet, azok Ábrahám igazi gyermekei (mert atyjuk nyomdokaiba lépnek). Isten úgymond lehasogatja a régi köveket, mert Ő „kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak” (Mt 3:9). Ezek vagyunk mi is, hívő pogányok!
Az Ésaiás 51 első két verse közti kapcsolat ez: „tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattatok” (1) azt jelenti: „tekintsetek Ábrahámra, atyátokra” (2). Ez nincs ellentmondásban azzal, hogy az élő Istenre kell tekintenünk Jézus Krisztusban, amire az Ésaiás 45:22 hat fejezettel korábban felszólít minket: „Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!” (Angol KJV: „Tekintsetek rám…”).
Az, hogy Ábrahámra kell tekintenünk, nem azt jelenti, hogy ő legyen hitünk tárgya, mintha a pátriárkába vetett hit tartana meg bennünket. Ehelyett azért tekintünk rá, hogy lássuk, mit tett érte Isten Jézus Krisztusban. Állandó tanulság ez az egyház számára: Ábrahám ugyan egyszer kicsi volt, de Isten növekedéssel áldotta meg őt, és hozzá hasonlóan egyházát is.
Legközelebb a 3. vers csodálatos ígéretével és a rész beteljesedésének vizsgálatával fejezzük be az Ésaiás 51:1-3 tanulmányozását. Rev. Stewart
A Szentlélek munkája (2)
A Brit Református Közösség (British Reformed Fellowship, BRF) 2008-ban, Lough Erne (County Fermanagh, Észak-Írország) partjainál, a Share Centre-ben tizedszer rendezte meg konferenciáját. A téma a Szentlélek munkája volt. A konferencia után egy kis idővel az ott elhangzott előadásokat és istentiszteleteket könyv formájában is kiadták. (The Work of the Holy Spirit, David J. Engelsma és Herman Hanko, 2010, angol kiadás). Ez a könyv sok olvasónknak megvan. Egyikük nemrég feltett nekem néhány kérdést tartalmával kapcsolatban, és megkért, hogy a válaszok jelenjenek meg a Kegyelmi Szövetségben is.
A második kérdés így hangzik: „Mi a különbség a Lélek mint a feltámadott Krisztus Lelke és egyszerűen Krisztus Lelke között? Könyvében említi, hogy a Lélek nem tudta kimunkálni az üdvösség teljességét, mert csak egy képeskönyvet tudott használni (The Work of the Holy Spirit, 34.o. – A Szentlélek munkája) [ti. a Krisztusra mutató ószövetségi képeket – ford.megj]. Kifejtené ezt részletesebben? A 35. oldal lábjegyzete szerintem jórészt választ ad erre – a kenet megtanít titeket mindenre (I Jn 2:27). Az Igazság Lelke… és inkább az igazságé, mint azelőtt. A következő oldalon azt írja, hogy az ószövetségi szenteknek nehéz volt imádkozniuk, és nem hívhatták Istent Atyjuknak. Azonban elég sok esetet említhetünk, amikor Izráel Atyának szólítja Őt.”
Ezek jó kérdések. Úgy látszik, az előadásom a konferencián nem volt olyan világos, mint amilyennek szerettem volna. Köszönöm a lehetőséget, hogy részletesebben beszélhetek ezekről a dolgokról.
Valamit azonban helyesbítenem kell. Nem tettem különbséget Krisztus Lelke és a feltámadott Krisztus Lelke között; a különbség abban van, hogy a Lélek hogyan munkálkodott az ószövetségi egyházban, valamint hogyan munkálkodik most, amikor Krisztus felmagasztaltatása után Neki adatott. (Csel 2:33).
Krisztus Lelkének természetesen volt valamiféle megnyilvánulása az Ószövetségben is, de ugyanez igaz magára Krisztusra is, aki az Úr Angyalában megjelent az Ószövetségben. Az ószövetségi próféták nem tudtak volna olyan már-már újszövetségi módon beszélni, ha nem a Lélek adta volna nekik az ismeretet, aki Krisztus dolgait kijelentette nekik (pl. Ésa 53).
Nem tudunk minden részletre kitérni, így csak a két legfontosabb szempontot vesszük elő, amiben a Lélek munkája különbözött az ószövetségi és az újszövetségi időkben.
A Lélek Isten népének szívében mindig az Ige által munkálkodik! Ez sosem változik. Isten kijelentett Igéjéhez köti Magát felbonthatatlan kötelékkel, és mindig azon keresztül munkálkodik. Az Ószövetségben az egyház azonban csak árnyékok és típusok által kapta Isten Igéjét, hiszen Krisztus még nem jött el. Az egyház Krisztusnak és csodálatos tetteinek csak képeit láthatta.
Mint mindenki tudja, akármilyen szép és pontos is egy kép, az nem a valóság. Örvendezhetek feleségem képének, de sokkal inkább örülnék, ha velem lenne. Így volt ez az ószövetségi egyházzal is. Az Igét képek által kapták, és a Szentlélek ezeket használta; ám ezek a képek csak homályosak voltak.
Az új szövetség idején Krisztus munkája valósággá lett. Az újszövetségi Írások által a Lélek sokkal világosabban magyarázza nekünk a kegyesség ama nagy titkát, Isten testet öltését (I Tim 3:16). A valóságot látjuk, nem pedig egy képet.
A második nagy különbség a Lélek ó- és újszövetségi munkájában az, hogy Krisztus előtt Isten népe nem hordozta a hívők tisztségét. Nem azt mondom, hogy nem voltak hívők, hiszen voltak – elég elolvasni a Zsidók 11-et. De nem hordozták a hívők tisztségét.
A hívők tisztsége hármas: prófétai, papi és királyi tisztség. Az Ószövetség hívői nem hordozták ezt a hármas tisztséget. Isten kiválasztott egyeseket, akiket olajjal felkentek az egyes tisztségekre, és személyes feladatokat adott nekik.
Ha egy zsidó meg akarta tudni Isten akaratát, el kellett mennie a prófétához. Ha a nép dicsőíteni akarta Istent, a paphoz kellett mennie, hogy a szükséges áldozatokat ő tegye meg. Amikor pedig nem volt király Izráelben, mindenki azt tette, ami jónak látszott szemei előtt (Bír 21:25).
Krisztus Lelkének munkája által az újszövetségi időkben minden szent próféta (I Jn 2:27), pap, aki bármikor és bárhol dicsőítheti Istent (I Pt 2:5) és király, aki Krisztus alatt uralkodik saját életén, mint aki tudja és cselekszi Isten akaratát (Jel 1:6).
Ezek lényeges különbségek, és hálásnak kell lennünk a Szentlélek munkájáért, aki Krisztust és minden cselekedetének valóságát a tévedhetetlen Írások által elhozza hozzánk. Prof. Hanko
-----------------------------------------
Westminsteri Hitvallás VII.
5. A törvény ideje alatt e szövetséget másként alkalmazták, mint később az evangélium ideje alatt. A törvény alatt ígéreteket, próféciákat, áldozatokat, körülmetélkedést, páskabárányt és más jelképeket alkalmaztak a zsidóknak adott rendeletek szerint, amelyek mind az eljövendő Krisztus árnyékai voltak. Ezek abban az időben a Lélek munkája által elegendőek és hatékonyak voltak, hogy a választottaknak a megígért Messiásba vetett hitet megtanítsák és megszilárdítsák, aki által ők bűneik teljes bocsánatát és az örökkévaló üdvösséget nyerték. A szövetség ezen időszakát nevezik Ótestamentumnak.
6. Az evangélium alatt Krisztus (a valóság) kijelentetett; a szövetség alkalmazásának eszközei pedig az Ige prédikálása, a keresztség és az Úrvacsora sákramentumának kiszolgáltatása. Bár kevesebb ilyen eszköz van, és ezek egyszerűebbek, kevésbé látványosak, általuk a szövetség mégis teljesebben, világosabban és hatékonyabban tárul minden nemzet (zsidók és görögök) elé. Ezt nevezzük Újszövetségnek. Nincs két, lényegét tekintve különböző kegyelmi szövetség, hanem csak egy, amely különböző korszakokban alkalmaztatott.
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.