2016. december • XVI. kötet 8. szám
Isten hosszútűrése és az elvetett istentelenek
A Kegyelmi Szövetség legutóbbi öt számában arról olvashattunk, hogy mit tanít a Biblia Isten hosszútűréséről. Ezt az isteni tulajdonságot most a megátalkodott bűnösökkel kapcsolatban fogjuk vizsgálni.
Először az Északi Királyság alapítóját és első királyát, I. Jeroboámot vesszük elő, akiről a Szentírás újra meg újra azt mondja, hogy ő ejtette bűnbe Izráelt (pl. I Királyok 14:16; 15:26, 30, 34; 16:2, 26; 22:52; II Királyok 3:3; 10:29; 13:2, 11; 14:24; 15:9, 18, 24, 28). Ez az istentelen ember Dávid háza ellen lázadt, és így Jézus Krisztus ellen is, aki az egyház egyetlen királya és feje, akinek Dávid az előképe volt. Jeroboám elhagyta Jeruzsálemet (ami az igaz egyház előképe), a templomot (ahol a Mindenható Isten lakozott), az oltárt és az áldozatokat (amelyek Krisztus bűnért való áldozatára mutattak előre), valamint az ároni papságot (amit Isten rendelt). Ezek helyett egy új uralkodóházat alapított az északi törzsek fölött, illetve bálványimádó szentélyeket rendezett be Dánban és Béthelben, ahol nem lévita papok mutattak be az általa készített két aranyborjúnak egy új vallási naptár szerint (I Királyok 12:28-33).
Jeroboám vétke igen nagy volt. Miért nem törölte el őt Izráel Szentje hamarabb a föld színéről? Semmiképpen sem azért, mert valamilyen isteni szeretetet tanúsított felé!
Az egyik tényező az, hogy Isten azt akarta, hogy az Északi Királyság hamis egyháza megnövekedjen a Déli Királyság, azaz Júda igaz egyházával szemben. Ennek célja az antitézis (szembenállás) felemelése, illetve egy ószövetségi példa állítása az újszövetségi keresztyének számára arra nézve, hogy az igaz és a hamis egyház egymás mellett, egy időben létezik (Belga Hitvallás 29). Másrészt azért kellett hosszú ideig élnie Jeroboámnak, hogy legyen egy újjászületett fia, Abija, akiben „Izráel Istene iránt […] találtatott valami jó” (I Királyok 14:13).
Második példánk Akház király, a Déli Királyság, Júda királya (nem pedig Izráel Északi Királyságáé, amit Jeroboám alapított). A II Királyok 16 és a II Krónikák 28 beszámol Akház rettenetes bálványimádásáról Jeruzsálemben, Isten templomában. Felmerül a kérdés: miért nem pusztította el őt Isten hamarabb? Nem arról van szó, hogy Isten hosszútűrő volt, és kétségbeesetten megpróbálta megtéríteni! Ehelyett Akházt saját fia, a kegyes Ezékiás kellett kövesse, aki uralkodásának első évében, az első hónap első napján rögtön megtisztítja a templomot (II Krónikák 29:3, 17).
A harmadik példa az újszövetségi Szentírásban szereplő Jézabel, a thyatirai gyülekezet istentelen asszonya (Jelenések 2:18-19). Hamis prófétanő volt, aki az egyházban a paráznaságot és a bálványimádást, amit antinomianizmusával (azaz a törvény semmibe vételével) támasztott alá. Hazug kijelentése az volt, hogy aki nem ismeri a „Sátán mélységeit”, sosem értékelheti igazán Isten bűnbocsánatának gazdag kegyelmét 24)!
Jézabellel kapcsolatban Krisztus így szól: „Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg” (21). Vajon azért volt ez, mert Isten szerette őt, és hosszútűrő volt iránta és istentelen követői iránt? Nem! Az Úr Jézus azt mondja, hogy „[beteg]ágyba vetem őt” (22), és hozzáteszi, hogy „az ő fiait megölöm halállal, és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója” (23).
E három személyről (Jeroboám, Akház és Jézabel prófétanő) áttérünk a hamis tanítók csoportjára, akikről a II Péter 2 és Júdás levele ír. Vajon e levelek úgy beszélnek ezen istentelen egyházi vezetőkről (Júdás 4), mint akik részesednek Isten hosszútűrésében vagy kegyelmében? Nem! Ehelyett büntetésük bizonyosságát emelik ki (II Péter 2:1, 3-6, 9, 12-13, 17; Júdás 5-7, 13-15). Isten örök terve szerint végrehajtja kemény ítéletét e hamis tanítókon! Mózes azt mondja, hogy „lábuk megtántorodik”, és „közel van az ő veszedelmük napja” (V Mózes 32:35).
Utolsó bibliai példánk Júdás, akinek örök elvettetéséről beszél a Szentírás (János 6:64, 70-71; 13:18, 21, 26-27; 17:12). Júdás tolvaj volt. Nála volt az erszény, amiből állandóan lopkodott (János 12:6; 13:29). Miért nem vetette Isten rögtön a pokolba? Egyrészt, az Ószövetség megjövendölte, hogy Júdás el fogja árulni Krisztust (Zsoltárok 41:9; 55:12-14, 20-21; 109:6skk), ezért Isten gondviseléséből így kellett ennek történnie. Másodszor, Júdás árulása Isten terve szerint kulcsszerepet játszott az Úr Jézus keresztjéhez vezető úton, ahol a mi Urunk népe minden bűnéért meghalt.
Krisztus nem beszél semmilyen isteni szeretetről vagy hosszútűrésről Júdással kapcsolatban, ami annak üdvösségét kívánta volna. Isten Fia ehelyett így szól az árulóról: „Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna” (Máté 26:24). Ez mindenkire igaz, aki megtérés nélkül hal meg! A pokolban mindenki azt kívánja, bár sose létezett volna!
Krisztus ezt az ítéletet mondja ki Júdás felett (és mindazok felett, akik másokat bűnbe visznek): „Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Lukács 17:1-2; vö. Máté 18:6; Márk 9:42).
Isten nem azért nem pusztítja el rögtön az elvetetteket, mert hosszútűrő irántuk, hanem azért, mert kifürkészhetetlen igazságából több időt és alkalmat ad nekik arra, hogy haragot gyűjtsenek maguk ellen (Róma 2:5). Az istentelen gonoszokkal az Jehova célja, hogy megmutassa az Ő haragját, és megismertesse hatalmát (9:22).
Amíg Isten elviseli, eltűri és elszenvedi a „harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek”, hosszútűréssel van választottai irányába, „hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre”, „akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is” (22-24). Az elvetés és eltűrés Isten kiválasztását és hosszútűrését szolgálja, amit Jézus Krisztusban választott szeretett népe felé tanúsít. Rev. Stewart
Krisztus, az eredendő bűn és a fájdalom
Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy legutóbbi számunkban arról volt szó, hogy a mi Urunk lehetett-e volna beteg. Igenlő választ adtam a kérdésre, mert mindenben hasonló volt hozzánk, kivéve a bűnt (Zsidók 4:15). Úgy gondolom, kicsit részletesebb magyarázatot igényel az a tény, hogy a mi Urunk bűntelen volt annak ellenére, a mi emberi nemzetünkből született. Egy olvasónk ezt a kérdést tette fel: „Hogyan lehetett az Úr mentes az eredendő bűntől és az eredendő romlottságtól, ha Máriától, Ádám leszármazottjaként született?”
A Szentírás nem ad részletes választ erre a kérdésre. A válaszra azokból az egyéb igazságokból következtethetünk, amiket a Biblia a mi Urunk Jézus Krisztusról mond nekünk.
Ahhoz, hogy minden olvasónk megértse, mi az eredendő bűn (ami magában foglalja az eredendő vétkességet és az eredendő romlottság is), álljon itt egy rövid magyarázat.
Az eredendő vétkesség az a vétkesség, amit Isten jogilag beszámít az egész emberi nemzetségnek Ádám bűnéért. Ádám vétkes volt Isten előtt, mert evett a tiltott fáról, és mint leszármazottainak törvényes feje, áthágta az isteni parancsot. Mi a helyzet akkor Krisztussal, aki szintén az emberi nemzetség tagjaként született?
Az eredendő vétkesség legfőbb bizonyítéka a Róma 5:12-14-ben van: „Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek; Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény. Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, a ki ama következendőnek kiábrázolása vala.”
Jóllehet szinte mindenki tagadja a fenti ige igazságát, az erősen megáll minden ellenséges támadással szemben. Ádám vétkezett. A halál Ádám bűne miatt jött be a világba. Miért jött el a halál minden emberre, még ha nem is vétkeztek Ádám bűnéhez hasonlóan? Azért hatott el minden emberre a halál, mert Ádámban mindenki vétkezet. Az emberek azért kerülnek a pokolra, mert Ádámban az egész emberiség evett a tiltott fáról, így az egész emberiség vétkezett. Természetesen Isten a megátalkodott bűnösöket saját aktuális bűneik miatt is megbünteti, amiket személyesen követnek el.
Ádám a mi Urunk „előképe” volt, hiszen Krisztus öröktől fogva választottainak törvényes fejéül rendeltetett. Mivel Krisztus a mi fejünk, ezért az az igazság, amit Ő a kereszten kiérdemelt, minden egyes választottnak beszámíttatik, akiért Ő meghalt.
Az eredendő romlottság minden ember sorsa, mert a halál, a bűn büntetése, minden emberre eljött. Pál arra emlékezteti az efézusiakat, hogy halottak voltak vétkeik és bűneik miatt (Efézus 2:1). Minden ember teljesen romlott (azaz vétkeiben halott), és a bűn romlottságát hordozza magában. A vétkes Ádámtól származó teljes romlottság a vétkesek büntetése.
A mi Urunk azért nem volt eredendően vétkes, mert az emberi nemzetség része volt ugyan, de Személye a Szentháromság második Személye. A Szentlélektől fogantatott, aki megőrizte Őt a romlottságtól, ami szülőkről gyermekekre száll a fogantatás során (Lukács 1:35). Így a mi Urunk mindenben hasonlatos lett hozzánk, kivéve a bűnt.
Néhányan a következő érvelést használják: a vétkességet az apa adja tovább; a mi Urunknak nem volt földi apja; Isten volt az Ő Atyja; tehát Krisztus mentes volt az eredendő bűntől és romlottságtól. Ebben a gondolatmenetben az utolsó három feltevés igaz, de mi a bizonyíték arra nézve, hogy „a vétkességet az apa adja tovább”?
A témával kapcsolatosan egy másik olvasónk a következőt kérdezte: „Érezhetett-e Krisztus fájdalmat? Lehetett-e balesete?” A második kérdést úgy értelmezem, hogy ki volt-e téve Krisztus annak, hogy valamilyen véletlen folytán sérülést szenvedjen.
Az első kérdésre mindenképpen igennel kell válaszoljunk: érezhetett és érzett is fájdalmat. Érezte, amikor a Szanhedrin előtti kihallgatásán arcul ütötték. Érezte a töviskoronát, amit fejébe nyomtak. Érezte a római katonák korbácsát. A keresztre szögezve és a szögeken függve, a lángoló nap hevében érezte a kínzó fájdalmat. Érezte Isten haragját a pokol kínjai között, azt a fájdalmat, amit nekünk sosem kell éreznünk, ha hiszünk abban, aki szenvedett értünk. Borzalmas kínokat viselt testében és lelkében.
A véletlen balesetekről szóló kérdés kicsit más. Az olvasó előtt világos kell legyen az, hogy nincsenek véletlenek. Megsérülhetünk, ha valami váratlan dolog történik velünk; Isten gondviselése azonban mindent a legkisebb részletig meghatároz (Efézus 1:11).
Semmi nem történhetett volna Krisztussal, ha Ő mint Isten örök Fia nem akarja. Nem fulladhatott volna meg egy viharban elsüllyedő hajón a Galileai-tengeren. Az istentelenek nem ölhették meg, amikor Názáretben le akarták taszítani egy kőszikláról. Ő „igaz Isten az igaz Istenből” (amint azt Niceai Hitvallásunk csodálatosan fogalmazza), ezért semmi nem lephette meg, és semmi sem történhetett Vele akaratán kívül.
Azonban azt, hogy Krisztus mindentudó isteni természete mindig megjelentett-e mindent, amit tudott, az Ő emberi természetének, nem tudom. Tudta, mit gondolnak tanítványai, anélkül, hogy bárki megmondta volna neki. Tudta, hogy szolgálata végén a kereszt várja. Tudta, hogy mit fognak Vele tenni a zsidók, Pilátus és Isten.
Tudta-e, hogy ki volt az az asszony, aki megérintette ruhája szegélyét? Megkérdezte: „Kicsoda illetett engem?” (Márk 5:31). Csak azért tette ezt, hogy előtérbe állítsa az asszonyt? Vagy valóban nem tudta? Isteni természete tudta, de vajon mindent megjelentett-e emberi természetének? Nem tudom.
Ez Immánuel, „Velünk az Isten” nagy misztériuma. Tudom, hogy mit vallunk a Chalcedoni hitvallással: Krisztus isteni Személyében az isteni és az emberi természet „összeelegyítetlenül, elválhatatlanul, oszthatatlanul, elkülöníthetetlenül” egyesült. „Tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra” (II Timóteus 1:12). Ez elég, és az az én üdvösségem! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.