2018. December • XVII. kötet 8. szám
Az Úr napja Zakariásnál (2)
Tekintsük át a Zakariás 14:1-15-ben leírt, két földi ellenfél közt folyó küzdelem időrendjét! Először minden nemzet összegyülekezik, hogy Jeruzsálem ellen küzdjön, sátrakkal, teherhordó és harci állatokkal (15). Ezután megkezdődik a tényleges harc, és Jeruzsálem elesik, amit a szokásos öldöklés és fosztogatás követ: kirabolják a házakat, elviszik a folyokat, felosztják a zsákmányt stb. (1-2).
A fejezet kezdőszavai után: „Ímé, eljön az Úrnak napja” (1a), ez a szövegbeli sorrend: „és a te prédádat felosztják benned” (1b) – amit a szakasz először említ, az a küzdelem vége. „Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez” – amit a Zakariás 14 másodszor említ, időrendben elsőként áll – „és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból” (2).
Ez a prófécia egy szörnyű, külső vereségről beszél, amikor Isten népe (emberi) ellenségei kezébe esik. Jeruzsálemet megszállják, kirabolják, kifosztják (1-2, 15). Ezt hangsúlyozza az, hogy először arról a fosztogatásról beszél, amit Jehova életben maradt népe látni fog: „a te prédádat felosztják benned” (1).
A Zakariás 14 arról beszél, amit a református hit Nagy Nyomorúságnak hív. Ez a kifejezés Megváltónk Olajfák hegyén elhangzott beszédéből származik: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Mt 24:21). A Nagy Nyomorúság során a fenevad világméretű királysága félelmetesen üldözni fogja az egyházat, a mi Urunk visszatérése előtt.
Krisztus a Nagy Nyomorúságról részletesebben a Máté 24-ben, a Márk 13-ban és a Lukács 21-ben beszél, ahol Jeruzsálem Kr. u. 70-es római ostromát és elestét használja előképként. Pál az I és II Thesszalonikában többször is említi, hogy Jézus második eljövetele előtt a hívőket üldözni fogják. János a Jelenések 11-ben fejti ki ezt a témát, amikor arról beszél, hogy a feneved megöli a két tanút (a Krisztus igazságáról bizonyságot tevő egyházat), és a 13. fejezetben, ahol megölik a fenevad jelét elutasító szenteket.
Az ószövetségi Dániel próféta is prófétál a Nagy Nyomorúságról, különösen a 7. és a 11. fejezetben: a „kicsiny szarv” – IV. Antiokhosz Epiphanész, az Antikrisztus előképe – „sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig” (7:25).
Az Ezékiel 38-39 beszél Góg és Magóg Isten népe elleni félelmetes támadásáról. A Jelenések 20 megmagyarázza, hogy a Sátán „kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat” (8-9) Ez a mi Urunk Jézus Krisztus második eljövetelét kísérő tűz (II Thessz 1:8; II Pt 3:7, 10-12).
A Zakariás 12-14 címirata ez: „Az Úr Igéjének terhe Izráel ellen”. A „teher”, a szenvedés nagy súlya, amit Isten ebben az életben Jézus Krisztusban szeretett népére helyez, magában foglalja a következőket: a bűnünkért való gyász (12:10-14), küzdelem a hamis prófétákkal és próféciákkal (13:2-6), a próbák megtisztító tüzének megismerése (9), üldöztetésünk (12:2-9), valamint a Megváltónk testi visszatérését közvetlenül megelőző Nagy Nyomorúság (14:1-15).
A két millenniális iskola helytelenül el akarja mozdítani ezt a terhet, amit kegyelmes és bölcs mennyei Atyánk egyházára helyezett. A posztmillennizmus szerint Jézus egy krisztianizált (keresztyénné tett) világba fog visszatérni, ahol a keresztyének uralkodnak. Azokat a szakaszokat, ahol a Szentírás az egyház eljövendő üldözéseiről beszél, „preterizálják”, a múltba helyezik. A posztmillennisták azt vetítik előre, hogy Isten népe ebben az életben egyre több győzelmet fog aratni, amíg el nem érik a világuralmat. Arra számítanak, hogy Megváltónk talán csak évek tízezrei, százezrei után jön el másodszor!
A premillennista diszpenzácionalisták azzal az állítással szabadulnak meg az egyház heves jövőbeli üldöztetésének terhétől, hogy a Nagy Nyomorúság csak az Antikrisztus napjaiban megtért zsidó népre vonatkozik. A diszpenzácionalizmus szerint ugyanis az egyház elragadtatik a Nagy Nyomorúság elől, amit azzal indokolnak, hogy Isten soha nem vetné alá pogány szentjeit ilyen megpróbáltatásnak.
Észre kell vennünk azt is, hogy a Zakariás 14 azt tanítja, hogy nem minden szentet ölnek meg a Nagy Nyomorúság alatt: „a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból” (2). Ez egybecseng a Szentírás többi részének tanításával is. Krisztus ezt a költői kérdést teszi fel: Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk 18:8). Nem fog sok hitet találni, de talál majd néhány hívőt! Az I Thesszalonika 4:17 szerint „mi, akik élünk” Krisztus visszatérésekor, „elragadtatunk… az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk”, aki vérével megváltott minket.
A Zakariás 14 Isten abszolút szuverenitását hirdeti, még a Nagy Nyomorúsággal kapcsolatban is. Először, Jehova megjelenti azt (1-2), örök tanácsával összhangban (Ef 1:11). Másodszor, Ő irányítja és kormányozza azt mindenestül, még az istentelenek tetteit is az Ő egyháza ellen. Így szól: „Mert [Én] minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez” (Zak 14:2). Harmadszor, amikor lemészárolják az Ő népét, Isten megőriz néhányat a haláltól, mert „a nép maradéka nem gyomláltatik ki” (2), így amikor Krisztus újra eljön, lesz néhány hívő a földön (3, 5). Negyedszer, mindez Jehova nagyobb dicsőségére fog szolgálni, ahogyan az első vers a szó szoros értelmében ezt mondja: „Ímé, eljön a nap az Úrhoz”, hogy megmutassa az Ő hatalmát egyházának megszabadításában, amikor az teljesen elhagyatott és reménytelen helyzetben van. Pontosan akkor jön el annak a napja, hogy az Úr felragyogtassa az Ő csodálatos nevét! Rev. Stewart
A „világ”, amelyért Krisztus imádkozott
Egy református hívő továbbította egy arminiánus néhány kifogását: „A János 17:9-ben Jézus az Övéiért imádkozik, de ugyanebben a fejezetben a világ üdvösségéért is könyörög: »hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem« (21). Azt az állításunkat, hogy az Atya Jézus minden imádságát meghallgatta, Krisztus getsemáné-kerti imádságával szokták cáfolni, amikor azért könyörgött, hogy távozzon el Tőle a harag pohara (Lk 22:42). Azt feltételezik, hogy Krisztus olyat kért, amit az Atya nem adott meg Neki. Ez alapján Jézusnak más imádságait sem feltétlenül hallgatta meg az Atya, például azt sem, hogy a világ higgyen Benne.”
Augustinustól kezdve a református atyákon át újra meg újra megmutatták, hogy Isten Igéjében a „világ” szónak sokféle jelentése van, de soha nem vonatkozik minden egyes emberre. Minden korok szentjeinek nemes és fényes serege, akik jól ismerték és sokszor haláluk árán is védelmezték a Szentírást, soha nem haboztak kijelenteni, hogy a „világ” szó nem vonatkozik egytől egyig mindenkire.
A mi Urunk nem imádkozott volna és nem is könyörgött Nabukodonozorért, Babilon királyáért, aki Izráel romlására tört. Ez az istentelen pogány az ószövetségi időben élt, amikor az üdvözültek leginkább Izráel nemzetéből kerültek ki. Vajon imádkozott-e Krisztus érte, egy pokolban lévő emberért? Vagy Sztálinért, Ukrajna mészárosáért?
Figyeljünk arra, amit maga Jézus mond: „A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem” (János 12:48-50). Urunk e szavainak fényében hogyan mondhatja bárki, hogy Isten akaratával ellentétes dolgokért imádkozott? A Lukács 22:42-re is hiába hivatkoznak ebben a kérdésben, mert Jézus így imádkozott: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!”
Akik a Szentírás szavaival szállnak szembe, olvassák el Krisztus szavait, amikor elmagyarázza annak az okát, hogy vannak, akik nem hisznek. Az ok az, hogy „nem hihetnek vala”. Így teljesedett be az Ézsaiás 6:9-10 próféciája (Jn 12:37-41).
Mindebben van egy olyan pozitív igazság, amely mellett nem szabad elmennünk. János a „világ” szót szabadon használja, amikor az üdvösségről beszél. Így tesz az evangéliumi beszámolójában és leveleiben is. Ennek jó oka van. Amikor a Szentírás a „világról” mint az tárgyáról beszél, az egész földi teremtésre gondol, abba beleértve mindent, és Isten választottait Krisztusban. De nem tartoznak bele az elvetettek. Még a János 3:16, az arminiánusok kedvenc igeszakasza is azt tanítja, hogy csak a hívők üdvözülnek: „valaki hiszen ő benne, el ne vesszen”.
Tegyünk még egy lépést, a János 1:1-3 és a Kolossé 1:14-20 alapján! Az örökkévalóságban Isten elvégezte, hogy Fia, Jézus Krisztus által megdicsőíti Önmagát. Mielőtt Isten megalkotta a világot, azt választotta, hogy úgy dicsőíti meg magát és úgy jelenti ki kegyelme gazdagságát, hogy megment egy szervezetet, amely tartalmazza a Krisztushoz és az Ő testéhez tartozó összes választottat, az egész földi teremtést mindazzal, ami abban van, valamint az egész mennyei teremtést. Másként fogalmazva, Isten célja Önmaga megdicsőítése volt azzal, hogy Krisztus megszabadít egy egyházat, egy új földi teremtést és egy új mennyei teremtést. Mindezek Krisztus kereszten való szenvedése és halála árán váltattak meg. Ebből a célból Isten úgy végezett, hogy megalkot egy mennyei teremtést és egy földi teremtést, amelyek átok alá estek a teremtés fejei, Ádám és a Sátán hitehagyása miatt.
A világ, amelyről János olyan gyakran beszél, a Krisztusban való szabadulás, illetve a történelem utolsó napján, az Úr megjelenésekor végbemenő újjáteremtés nézőpontjából vizsgált világ. János evangéliumának témáját a János 20:31 írja le. Krisztus, Isten örökkévaló Fia a mi testünkben jött el, hogy megváltsa és üdvözítve mindazokat, akik Benne hisznek, és így a két teremtést, a mennyeit és a földit, és mindent, ami azokban van.
Ebben a világban vannak választottak és elvetettek. Az előbbiek ugyan Ádámban születtek, de Krisztusban megváltattak, és ők az új ég és új föld népe. Azért váltattak meg, mert Krisztusban öröktől fogva kiválasztattak, és az Ő testeként szerves egységben vannak Vele. Vannak választott angyalok is, akik amikor a Sátán elbukott, Isten kegyelmének ereje által hűségesek maradtak Hozzá (Belga Hitvallás 12).
Vannak elvetettek, akik nem fognak Krisztusban hinni, és öröktől fogva erre is rendeltettek (I Péter 2:7-8). Krisztus határozottan kijelenti, hogy nem az elvetett világért imádkozik, mégpedig olyan szavakkal, amelyeket az arminiánus tiltakozó megpróbál elkerülni: „Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid” (Jn 17:9). Az elvetettek azért léteznek, hogy Isten kijelentse igazságát és szentségét azzal, hogy bűneiket a Sátánnal és rosszindulatú démonaival együtt örökre megbünteti (Péld 16:4; Róma 9:22).
János témája Isten Krisztusban való üdvözítő munkájának világa. Ez Isten örök céljának valódi világa. János csodálatos látomásokban nagy távlatokat nyit meg előttünk, és bepillantást enged Krisztus istentségébe és munkájába. Ő e világ feje annak teljességében, hiszen Ő váltotta meg vére által. Ezt a világot szereti; ez a világ minden képzeletet felülmúlóan dicsőséges. Ez a világ minden dicsőségét a megdicsőült Krisztustól kapja, aki megmentette; ez a világ a Szentháromság Isten szuverén célja.
Ha egy ócska, hamis istent akarsz, aki tehetetlen az emberek hitetlenségével szemben, akkor elveszíted a Szentírás gyönyörű dicsőségét: az Istent, aki olyan nagy és dicsőséges, hogy magasztalására az örökkévalóság sem lesz elég. Olvasd el a most 400 éves Dordti Kánonokat, amelyben az egész református Európa elítélte az arminiánizmus bibliátlan, istentelen eretnekségét! A választottak előre tekintenek, és várják a napot, amikor Krisztus beviszi őket az egész egyházzal együtt az új ég és új föld káprázatos dicsőségébe, a Vele való egységbe, ahol Istent fogjuk magasztalni örökkön örökké. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.