2016. február • XV. kötet 22. szám
Jutalom Thiatira szentjeinek és minden győztesnek
Legutóbbi számunkban láttuk, hogy Thiatira gyülekezetét (Jel 2:18-29) Jézus Krisztus öt erénye vagy tevékenysége miatt dicséri meg, mégpedig szeretete, szolgálata, hűsége, állhatatossága és jócselekedetei miatt: „Tudom a te… szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél”. Ebben a záró cikkben arról a háromszoros kegyelmi ajándékról fogunk beszélni, amit Isten Fia ad Thiatira szentjeinek, és mindenkinek, aki hit által legyőzi a világot, a testet és az ördögöt (26-28).
Először azt ígéri Megváltónk: „És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon” (26). Ez arra bátorítja Isten népét, hogy szolgáljunk Krisztus testében úgy, ahogy tudunk, akármilyen apróságnak is tűnjön. Sokszor az elbátortalanodás kerülget minket, mert a gyülekezetben csak apró dolgokat teszünk, kicsiny hatókörben: „Mit is ér a munkám a gyülekezetben? Bizonyára semmi jelentősége sincs!” Talán leginkább a gyermekek és az idősek hajlamosak így gondolkodni. Nem lehetetlen, hogy részben azért, mert a „jobb képességű” tagok bűnösen lekicsinylik őket és segítségüket…
Bizonyosnak kell lennünk abban, hogy Krisztus az Ő egyházában foglalkozik szeretetünkkel, szolgálatunkkal, hitünkkel, állhatatosságunkkal és jócselekedeteinkkel, bármilyen jelentéktelennek is tűnjenek azok. Az Úr olyan nagyra tartja őket (ne feledjük, hogy azok az Ő cselekedetei bennünk és általunk (26)!), hogy a világon való uralkodás ajándékával jutalmaz bennünket! Kicsiny munkát vetünk az egyházban, és világméretű, „politikai” jutalmat aratunk (vö. Gal 6:8). Sőt, mi fogunk uralkodni a világon a mennyből, és az új égen és az új földön, Jézus Krisztus, a Királyok Királya és az Urak Ura minden megdicsőült szentjével együtt.
A Jelenések 2:26 arról beszél, hogy hatalmunk lesz a pogányok (a népek) fölött. Ez is nagyon fontos! Ebben az életben csak kevés keresztyénnek van világi hatalma (I Kor 1:26-29). A gyülekezetben néhány embernek az Úr Jézus által lelki hatalma van, úgymint a lelkipásztornak, a presbiternek, vagy a diakónusoknak. Azonban még az egyházi tisztségviselőknek is tilos uralkodniuk a gyülekezeten (I Pt 5:3). Minden hívő egyetemes hivatása az, hogy engedelmesek legyenek egymásnak Isten félelmében (Ef 5:21). Az elkövetkezendő életben azonban Krisztus maga ruház fel minket a népek feletti uralkodás hatalmával és jogával. Ez olyan hatalom, amiről az USA elnöke, az ENSZ elnöksége, vagy az e kor végén eljövendő Antikrisztus, a bűn embere (II Thessz 2:3) csak álmodozhat. Valóban, „lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók” (Mt 20:16)!
Az Úr Jézus másodszor így írja le jutalmunkat: „És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól” (Jel 2:27). Ebben a versben felismerhetünk egy idézetet a Zsoltárok 2:9-ből, ami egy ószövetségi prófécia az eljövendő Messiás-királyról. A Jelenések 2:27 viszont a hívő emberre vonatkozik, ami egyértelműen látszik, ha összehasonlítjuk a verset a 26. verssel.
A lényeg az, hogy Krisztus a Szentháromság Istentől hatalmat nyer arra, hogy összetörje az istentelen népeket. Ezt a szent feladatát megosztja választott, megváltott, újjászült és megdicsőített népével. Ebben az értelemben beszélhetünk itt az Úr Jézussal való egységről, különös tekintettel királyi tisztségére nézve (vö. Heidelbergi Káté 32). Azt is meg kell jegyeznünk, hogy Isten ítéletét fogjuk végrehajtani ellenségei felett, nem pedig saját földi életünk személyes, bűnös bosszúját.
Megdöbbentő, milyen nagy különbség van jócselekedeteink és jutalmunk között. Ebben az életben Krisztus testét szolgáljuk szeretetben és hűséggel; az elkövetkezendő életben pedig hatalmat kapunk az istentelenek elpusztítására. Nagyon egyértelmű a kép. Ma a keresztyének leginkább a porszívó, a toll vagy az ásó mellett vannak, az eljövendő korban azonban Isten „vasvesszőt” ad nekünk, miközben a megátalkodott gonoszokat agyagedényekké teszi. Darabokra, apró szilánkokká fogjuk őket törni! Ez nem politikai forradalom vagy lázadás által történik majd, hanem lelki megdicsőülésünk által.
Mennyei örökségünkre nézve még egy harmadik ígéretet is tesz a mi Urunk Jézus: „És adom annak a hajnalcsillagot” (28). Mit jelent a hajnalcsillag? Maga Krisztus így magyarázza ezt a Jelenések könyve végén: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (22:16).
Ha különösnek találod azt, hogy Krisztus Magát adja nekünk mint a hajnalcsillagot, jusson eszedbe, hogy az Úr Jézus, az élet kenyere nekünk adta Magát, mint az élet kenyerét (Jn 6). Általában is, mit ad a mi Megváltónk nekünk, mint Önmagát, és magával együtt mindent?
Mi az elképzelés amögött, hogy Jézus Krisztus a „hajnali csillag”? Ez a szépség és világosság képe, a mennyei szépségé és mennyei világosságé. Ezenfelül a hajnalcsillag a szövetség gazdag közössége új napjának hajnalát hirdeti, amely halálunk után, az új égen és új földön teljesedik be, örökkön örökre!
Figyeljünk Krisztus szavaira: „A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (Jel 2:29)!
Ez magában foglalja, Isten kedves gyermekei, hogy higgyünk Krisztus dicsőséges jutalomról szóló gazdag ígéretében, ami mindazokra vonatkozik, akik kegyelméből győzedelmeskednek, emlékezzünk arra, és abban keressük vigasztalásunkat! Rev. Stewart
A nyelvek bősége és Krisztus egyetemes egyháza
Egy észak-ír olvasónk a következő kérdést tette fel: „Vajon az I Mózes 10:1-5 nem azt mutatja-e, hogy Bábel előtt többféle nyelv (nyelvjárás) létezett?” Most nem idézem a hivatkozott verseket (ezekben kezdődik Noé fiainak nemzetségtáblázata), amiket a kedves olvasó könnyen kikereshet.
A kérdező nyilvánvalóan azt feltételezi, hogy az I Mózes 10 kronológiai okokból került az I Mózes 11 elé (azaz ami benne áll, előbb történt). Ez a feltételezés azonban téves.
A bábeli zűrzavar valóban a következő fejezetben szerepel, azonban világos, hogy az I Mózes 10 nemzetségtáblázata Bábel utánra is kiterjed, hiszen a 25. vers például a föld elosztásáról beszél Bábelnél.
Amikor Mózes Sém leszármazottairól beszél, a szövetség vonalát állítja elénk. A mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus nem Noé másik fiától, Jáfettől vagy Khámtól származott, hanem Sémtől. Jézusban teljesült be Noé próféciája az I Mózes 9:25-27-ből. A Sém-Héber vonallal kapcsolatban az I Mózes 10:25 így ír: „Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld”. Ezután a Szentírás Péleg testvére, Joktán vonalát viszi tovább az I Mózes 10 hátralévő részében. A szövetség vonala Pélegen keresztül halad, és az I Mózes 11:16-32 veszi elő ismét, Hébertől Ábrahámig.
A feltett kérdésre a válasz egyszerűen ez: az I Mózes 10 időben túlmegy Bábelen, amikor szétszóródtak az emberek. A Szentírás ezután, az I Mózes 11-ben tér rá arra, mi történt Bábelnél.
A bábeli esemény olyan megdöbbentő, illetve olyan fontos a bibliai történet megértése szempontjából, hogy a kérdés témáján túllépve még szólnék róla pár szót.
Bábelben a nyelvek összezavarása nem egyszerűen arról szólt, hogy Isten különböző embercsoportoknak olyan nyelvet adott, amelyet addig nem beszéltek. A bibliai „nyelv” szó túlmutat a nyelveken. Arra utal, hogy Isten a földön élő embereket nemzetségekre (rasszokra) osztotta. Valószínűsíthető, hogy Isten Bábelnél alkotta meg az emberiség három nagy „nemzetségét”: Sém leszármazottai közül a zsidókat és arabokat, Jáfettől a fehéreket, Khámtól pedig a sárgákat és feketéket. A nemzetségek nemcsak színükben különböztek, hanem más-más fizikai és lelki tulajdonságaik voltak.
A nemzetségek fokozatosan más-más irányba költöztek. Minden nemzetség a föld más területén telepedett le. Amikor földrajzilag elkülönültek, külön-külön népekre oszlottak tovább.
Két fontos célja van annak, hogy Isten ilyen különbségeket hozott létre az emberek között.
A negatív cél az, hogy elejét vegye annak, hogy az emberek túl korán felépítsék az Antikrisztus birodalmát. Nimród, aki az egész föld uralkodója volt, egy tornyot akart építeni, hogy a föld minden emberét együtt tartsa, és egy olyan világot hozzon létre, ami egy nemzetből áll, majd harcba tudjon szállni Isten ellen (I Mózes 10:1-10). Ez a próbálkozás, amely Bábel tornyában lett nyilvánvaló, azt eredményezte volna, hogy kiirtják Isten szövetségi vonalát, és megakadályozzák Krisztus születését.
Bábeltől kezdve a világtörténelmet folyton háborúk kísérik a nemzetek és népcsoportok között, akik mind arra törekednek, hogy felépítsenek egy központosított birodalmat; csakhogy minden nemzet nagyobb akar benne lenni a többinél. Pl. Bábel, Assiria, Babilon, a Méd-Perzsa Birodalom, Makedónia és Róma. Ez a vonal ideiglenesen véget ér Rómánál, amikor elkezdődik az újszövetségi kor, és Isten elkezdi összegyűjteni egyetemes egyházát a népek közül. Amikor a választott egyház majdnem teljesen összegyűlt, eljön a végső Antikrisztus uralkodásának ideje.
A Biblia Bábel eseményeit úgy írja le, mint „halálos sebet” a fenevad egyik fején, ami „meggyógyíttaték” (Jel 13:3). Az utolsó Antikrisztusnak (Krisztus szuverén gondviselő uralma alatt) sikerül a világot egy királyságban egyesítenie, ami felett ő fog uralkodni. Isten Bábelnél megelőzte az Antikrisztus uralmát, mielőtt a katolikus vagy egyetemes egyházat teljesen összegyűjtötte volna.
Ez Bábel pozitív célja. Isten a világot népcsoportokra és nemzetekre osztotta, és ebből a világból, a nemzetek, törzsek és nyelvek közül hívja elő katolikus egyházát. Nem a hamis Római Katolikus Egyházról, hanem Krisztus egyetemes egyházáról beszélek, amely azokból áll, akiket az élő Isten szuverén kegyelméből öröktől fogva kiválasztott, a kereszten megváltott, és a dicsőségre megőriz.
Sajnos nem tudok jobban belemélyedni az egyetemes egyház csodálatos tanába. Elég itt annyit elmondani, hogy a népek szinte megszámlálhatatlan sokasága mutatja meg Isten dicsőségének teljes gazdagságát. Isten dicsősége olyan gazdag és tökéletes, mint egy gyémánt, melynek minden oldala a fény más-más színét mutatja meg. Bábel célja beteljesült, és az egyetemes egyház össze fog gyűlni. Prof. Hanko
Homer C. Hoeksema: „A történelem legvégén az istentelen világ egy kis ideig látszólag sikerrel legyőzi a Bábelnél nyert halálos seb hatását. Ez azonban csak azt eredményezi, hogy az Antikrisztus végső királysága az utolsó cseppig megtölti a hamisság poharát, és az istentelenek abba az örökkétartó zűrzavarba és pusztulásba kerülnek, melynek Bábel az előképe. A világ népeinek egyetlen igaz és maradandó egysége Pünkösdkor kezdődött a mi megfeszített és feltámadt Urunk Jézus Krisztusban, a Lélek által. Bábel a világ neve. Bábel a világ lényegi tulajdonsága. Isten összezavarta őket, és a világ végén újra, örökre összezavarja őket. Akik azonban szeretik az Úr Jézus Krisztust, öröklik az örökkévaló királyságot.” (Unfolding Covenant History, vol. 2. A szövetség történetének kibontakozása).
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.