Covenant Protestant Reformed Church
Bookmark and Share

2013. július • XIV. kötet. 15. szám

 

Saul hét fiának halála

Egy testvérünk ezt írja: „A II Sámuel 21-ben igazságtalannak tűnik, hogy Saul hét fiának meg kell halnia azért, mert Saul vétkezett a gibeoniták ellen, pedig ez az eset nincs is feljegyezve a Szentírásban."

Ennek az eseménynek a története kicsit összetett, és néha, mint a kérdésfeltevő is említi, nem teljesen tiszta. Az mindenképpen ide tartozik, hogy amikor Józsué és az Izraeliták küzdöttek a kánaániták ellen, Józsué békét kötött a gibeonitákkal (Józsué 9:3-27). Amikor ezt a békét megkötötték, Izráel vénei megesküdtek, hogy nem ölik meg a gibeonitákat (15).

Néhány évszázaddal később (Izráel kivonulása és Saul uralkodása között mintegy 400 év telt el) Saul ült Izráel trónjára. Kiderül, hogy megölt a gibeoniták közül némelyeket, annak ellenére, hogy Izráel korábban békét kötött velük. A kérdésfeltevő megemlíti, hogy erről az eseményről a Biblia nem szól. Lehetséges, hogy arról a 85 emberről van szó, akiket Saul parancsára vágott le az edomita Doég (I Sámuel 22:17-19). Ennek alapja az, hogy az I Sámuel 22:6 és 23:19 alapján Saul akkor Gibeában tartózkodott. [Ez a feltevés nem valószínű, hiszen Doég papokat ölt meg, akik minden bizonnyal nem lehettek gibeoniták, csak léviták. Esetleg a Nób városában megöltekre vonatkozhat az utalás – a ford. megj.]

Mindenesetre Dávid tudott erről a hitvány cselekedetről, hiszen egyáltalán nem lepte meg, amikor az Úr elmondta neki, hogy a Kánaán földjén lévő nagy éhínség azért következett be, mert Saul Izráel esküjét megszegve megölte a gibeonitákat. A gibeoniták kérésére Saul hét fiát megölették (II Sámuel 21:1-11).

Saul fiainak megöletését követően Rispa, kettejük anyja védelmezte a megölt fiak testét. Úgy tűnik, ezzel áll kapcsolatban az az esemény, amikor Dávid elhozatta Saul és Jonathán tetemeit a jábes-gileádbeliektől, és eltemette őket Sélában, családi temetkezési helyükön (12-14).

Több kérdés felmerül ezekkel a furcsa eseményekkel kapcsolatban. Az egyik: miért várt az Úr ilyen sok időt Saul tette és az Izráel népére sújtó büntetés között? A másik: Mi köze volt Saul és Jonathán temetésének Isten kiengesztelődéséhez? Ugyanis Isten csak azt követően engesztelődött ki az ország iránt, hogy eltemették Saul és Jonathán tetemeit (14).

A kérdésfeltevőt azonban egy harmadik kérdés foglalkoztatja. Hol az igazság abban, hogy Saul hét fiát megölték egy olyan bűnért, amit Saul követett el? Valószínűleg erre a kérdésre a legkönnyebb válaszolni a többi között. A válasz pedig az, hogy a közeli rokonságban, kapcsolatban álló emberek (és az angyalok is) közös felelősséggel tartoznak Isten felé. Végső soron a teljes világ szerves egységben van Isten előtt, hiszen Ádám bűne a Paradicsomban az egész világ felelőssége volt: „Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek" (Róma 5:12). Szerves egység, így közösségi felelősség van a nemzetekben, a népekben és a családokban. Amit egy egyén cselekszik egy adott csoportban, a teljes szerves egységre hatással van.

A közösségi felelősség létezik a családban. Isten megbünteti az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik Őt gyűlölik (II Mózes 20:5). A közösségi felelősség a nemzetek életének része. Egész Izráel vereséget szenvedett Ai hadseregétől, mert egy ember, Ákán elvett a jerikhói zsákmányból (Józsué 7). Izráel egész északi királysága bálványimádásra adatott és végül fogságba vitetett Jeroboám, Nébát fiának bűne miatt, aki Izráelt vétekbe vitte. Júda a bálványimádás szörnyű bűne miatt ment fogságra Babilonba. Az istenfélő Dánielnek is el kellett mennie három barátjával, bár ők személyesen nem voltak részesei Júda bűnének.

A közösségi felelősség ténye napjainkban is létezik.

Isten kegyelme által azonban egy új közösség formáltatott. Egy új nemzet, egy új nép közössége, az egyház: Krisztus és az Ő választottainak közössége. Ez egy kegyelmi közösség, amelyben az egész egyház felelős azért, amit Krisztus cselekedett földi szent életében és a kereszten. Ez az a tény, amiért Krisztus igazságát Isten be tudja számítani és be is számítja a választottaknak. „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek" (I Korinthus 15:22).

Saul vétkezett, hiszen megtörte azt az esküt, amivel Izráel megesküdött a gibeonitáknak Józsué alatt. Egész Izráel, az egész nemzet közössége meg kellett tartsa ezt az esküt, amit Saul megtört, talán azért, mert gyűlölte Dávidot és félt tőle: attól, akit Isten az ő helyébe kent fel. Egész Izráel felelős volt Saul bűnéért. Saul hidegvérrel elkövetett gyilkossága miatt soha nem szolgáltattak igazságot a gibeonitáknak. Isten most, Dávid uralkodása bünteti meg Izráelt. Ha ez az I Sámuel 22 eseményeivel áll kapcsolatban, ahol azt olvassuk, hogy Saul megölette Akhiméleket 84 társával, „mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemőt" (19), akkor mi lenne igazságosabb, mint Saul családját megöletni büntetésből? Így is történt.

Hogy miért várt Isten ilyen sokáig azzal, hogy igazságot tegyen a gibeonitáknak, nem tudom. Csak azt tudom, hogy amint a régi közmondás is tartja, Isten malmai lassan őrölnek, de rendkívül jól őrölnek. Az USA mai elnöke jóváhagyja, sőt, támogatja az azonos neműek házasságát. Ez egy nagy bűn. Isten még nem szolgáltatott igazságot, de ezt meg fogja tenni. Jaj azoknak, akik felelősek ebben az országban egy ilyen szörnyű bűnért! Sodoma és Gomorra nem menekült meg; Amerika elkerülheti-e az ítéletet? Minden amerikai felelős ezért, hacsak meg nem vallja ezt a bűnt és nem menekül hit által Krisztushoz, hogy a kereszt árnyékába rejtőzzön el.

Még egyet meg kell jegyeznünk. A közösségi felelősségvállalást napjainkban nyíltan és csaknem mindenütt tagadják. Az egyház azért nem ismeri el, mert az arminiánizmus félelmetes tévtanítása végigsöpört rajta. Az arminiánizmus nem ismeri a közösségi felelősségvállalást. Az arminiánus gondolkodás szerint mindenki saját magáért felelős. Az arminiánizmus valójában pelagiánizmus, és a Dordti kánonok kifejezésével élve, a pelagiánizmust a pokolból idézi vissza (II rész 3.) A közösségi felelősségvállalás egésze alapvető a református hit szempontjából. Az alap részét képezi. Ez egy olyan igazság, amit mindenáron meg kell őriznünk.

A kérdésfeltevő az előbbiekkel kapcsolatosan egy másik kérdést is feltett: „A kánaániták, férfiak, nők és gyermekek lemészárlását valahogyan meg kell indokolni; a Róma 9:21 erre adna választ?" A Róma 9:21 így hangzik: „Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?"

Nem hiszem, hogy a Róma 9:21 választ ad erre a kérdésre, leszámítva azt, hogy a kiválasztást és az elvettetést tanítja. Isten minden cselekedete mögött, amit az embereken véghezvisz, a kiválasztást és az elvettetést illető végső, szuverén döntése áll. A kánaániták kiirtásánál azonban nem ezen van a hangsúly.

Mindenekelőtt vissza kell emlékeznünk arra, hogy a kánaániták lemészárlása Isten átkának történelmi beteljesülése volt Kánaánon, Hám fián, amivel Noé átkozta meg őt (I Mózes 9:25-26). Itt is a közösségi felelősségvállalás témaköréhez értünk, mert Hám leszármazottai közösségileg felelősek voltak Hám vakmerő és bűnös viselkedéséért, amit Noé részegsége során tanúsított.

Az is igaz, hogy a kánaániták betöltötték a harag poharát, és éretté tették magukat az ítéletre. Rosszabb-e a kánaániták lemészárlása, mint Izráel éneke a fogságban? „Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen, a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk! Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!" (Zsoltárok 137:8-9).

Van itt még egy fontos dolog, amiről szólnunk kell. Istennek nincs szüksége arra, hogy valaki igazolja Őt. Még a gondolata is távol legyen tőlem, hogy ilyet tegyek. Nemcsak az igaz, hogy Istennek megvan a joga, hogy kedve szerint cselekedjen teremtményeivel, de az is, hogy ha megkérdőjelezzük ítéleteit az istenteleneken, meggyalázzuk Isten szentségét (vö. Róma 9:20-21). Nem az a baj, hogy Isten szörnyű dolgokat cselekszik a bűn ellen való haragjában, hanem az a baj, hogy az ember túlságosan figyelmetlenül gondolkodik Isten szentségéről. Ha tudnánk és megértenénk, Isten milyen szentséges, akkor nem lenne nehéz megértenünk az Ő igazságos haragját a bűnösök ellen.

Bűneink szörnyű természetét Isten szentségéhez kell mérnünk. Nagyon könnyen szemet hunyunk a bűn előtt, nem vesszük észre, kicsiny dolognak tartjuk azt, és mindenféle hamis kifogásokkal mentegetőzünk. Álljunk meg egyszer Isten szentségének ragyogó világosságában, és kiáltsuk együtt a prófétával: „Jaj nékem" (Ésaiás 6:5)! Prof. Hanko

Szombat vagy vasárnap?

Egy hölgy a következő kérdést tette fel: „Miért ünnepli néhány ember a szombatot a vasárnap helyett?" Mindenekelőtt látnunk kell, hogy a keresztyén egyház az istentiszteletet mindig a hét első napján, vasárnap, az Úr napján ünnepelte, az apostolok napjaitól kezdve. Ez néhány fontos, bibliai okkal támasztható alá:

  1. Jézus vasárnap támadt fel a halottak közül „nagy földindulás" (Máté 28:2) kíséretében

  2. Péter és János vasárnap látta Krisztus üres sírját (Lukács 24:12, János 20:3-10) csak úgy, mint az asszonyok (Máté 28:1-8, Márk 16:1-8, Lukács 24:1-10) és Mária Magdaléna (János 20:1-2, 11-13), akihez az angyalok is szóltak

  3. Minden feljegyzett nap, amikor a halottak közül feltámadt Úr megjelent, vasárnapra esett. Az első vasárnap ötször is megmutatta magát: az asszonyoknak (Máté 28:9-10), Mária Magdalénának (Márk 16:9, János 20:14-18), Péternek (Lukács 24:34, I Korinthus 15:5), az emmausi tanítványoknak (Márk 16:12, Lukács 24:13-32) és a tíz tanítványnak (Lukács 24:36skk., János 20:19-23). Egy héttel később, a következő vasárnap megmutatta magát a tizenegynek, amikor Tamás is velük volt (János 20:24-29)

  4. A mennybement Krisztus az Ő Szentlelkét pünkösd vasárnapján öntötte ki a tanítványokra (Cselekedetek 2), amivel megkezdődtek az „utolsó napok" (v17), megszületett a keresztyén egyház, elhangzott az első keresztyén prédikáció és megtörténtek az első keresztelések.

  5. Pál apostol Troás gyülekezetében vasárnap prédikált és szolgáltatta ki az Úr szent vacsoráját, ahol feltámasztotta Eutikhust halottaiból (Cselekedetek 20:7-12)

  6. Pál azt írta a korinthusiaknak, hogy vasárnap gyűjtsék össze az adományokat (I Korinthus 16:1-2)

  7. Krisztus vasárnap, az Úr napján jelent meg János apostolnak, és ekkor adta neki a Biblia utolsó könyvét, a Jelenések könyvét (Jelenések 1:10)

A hetednapi szombatisták azért szombaton gyülekeznek össze, mert nem fogadják el Krisztus és az Ő Lelke eme cselekedeteinek jelentőségét, sem az apostoli egyház példáját. Nem látják, hogy az a Jézus, aki megszerezte számunkra az üdvösséget, amit egyedül és teljesen csak Benne kaphatunk meg, Ura a szombatnak (Márk 2:28), és joga és hatalma van arra, hogy megváltoztassa a napot, gazdagabb és mélyebb jelentéssel és áldással megtöltve azt. Jézus vasárnap nyugodott meg cselekedeteitől, attól, hogy választottainak drága áron üdvösséget szerezzen, és feltámadásával bement az Ő nyugodalmába (Zsidók 4:10, Westminsteri hitvallás 21:7-8, Westminsteri Nagykáté 115-121 K+F, Heidelbergi káté 38. Úrnapja).

Sajnos sok énekünknek hetednapi szombatista a szerzője. Francis Augustus Blackmer, aki az „Egyszer azt hittem, Jézussal járok" (Once I thought I walked with Jesus) kezdetű éneket írta, a hetednapi adventisták közé tartozott, akik azt hiszik, hogy a vasárnap ünneplése az Úr napjaként a fenevad jele (Jelenések 13:16-18). Samuel Stennett, aki „A Jordán viharos partján állok" (On Jordan’s stormy banks I stand) kezdetű éneket írta, hetednapi baptista volt. Rev. Stewart

[A fordító megjegyzése az utolsó bekezdéshez: Az utolsó bekezdésben megjelölt két szerzőt és éneket nem ismerem. Bár kerestem magyar nyelvű forrásokat velük kapcsolatosan, nem találtam, ezért azt kell feltételeznem, hogy műveik magyarul még nem nagyon terjedtek el. Természetesen lehetnek magyar nyelvű szombatista forrású (esetleg közkedvelt) énekek is.]

Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.