2016. július • XVI. kötet 3. szám
Isten hosszútűrése az Ószövetség történeti könyveiben
A hosszútűrésről a Szentírásban legelőször a II Mózesben olvasunk, a sínai-hegyi eseményeknél. Az első bibliai előfordulásnál Isten saját hosszútűréséről beszél, nem pedig az emberéről: „És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra1, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűn” (II Mózes 34:6-7).
A hosszútűrés mellett felsorolt tökéletes isteni tulajdonságok „pozitívak” (pl. irgalom, kegyelem, jóság2). Ezután az Úr az elvetettekkel kapcsolatos „negatív” munkájáról beszél: „de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen” (7).
E nagyszerű isteni önkijelentés háttere Izráel borzalmas bűne volt, amikor is a nép a második parancsolat ellen vétve imádta az aranyborjút. Ugyanakkor válaszul is szolgál Mózes, az Ószövetség közbenjárója könyörgésére: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet” (33:18). Valóban, Isten dicsőségéhez hozzátartozik hosszútűrése is.
Jehova közvetlen válasza, amit Mózes közbenjárására adott, további fontos igazságokat árul el hosszútűréséről. „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek” (19). Először is, Isten hosszútűrése az Ő nevének kijelentése. Másodszor, Isten hosszútűrése jóságának3 megnyilvánulása. Harmadszor pedig kiderül, hogy hosszútűrésében Isten abszolút szuverén, mivel könyörül, akin könyörül, és kegyelmez, akinek kegyelmez; hosszútűrő afelé, aki felé hosszútűrő.
Az Úr csodálatos önkijelentése (34:6-7) után Mózes válasza két részből áll. Először dicsőíti az Urat: „És Mózes nagy sietséggel földre borula, és lehajtá fejét” (8). Isten felénk tanúsított hosszútűrése minket is imádásra kell indítson!
Másodszor pedig így könyörög Mózes: „Uram, ha előtted kedvet találtam, kérlek járjon az Úr velünk; mert keménynyakú nép ez! Kegyelmezz a mi vétkeinknek és gonoszságunknak, és fogadj minket örökségeddé” (9). Jehova az Izráel népe között lévő választottakra való tekintettel Mózes könyörgésére megkegyelmez népének, és örökségével együtt tovább vándorol az ígéret földje felé.
A hosszútűrésre való második bibliai hivatkozás is Mózes könyveiben található. Most Mózes beszél az Úr hosszútűréséről, nem pedig Isten. Imádságban hivatkozik erre az isteni tulajdonságra, miután Izráel istentelen módon vonakodott belépni Kánaán földjére (IV Móz 13:114:10).
Mózes közbenjárásából (14:13-19) a következő néhány vers érdekel most minket: „Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen” (17-18).
Vegyük észre, milyen szoros kapcsolatban állnak ezek a mondatok azzal a kijelentéssel, amit Isten mondott magáról a Sínai-hegyen! Először is, Mózes Kádes-barneánál hasonló isteni tulajdonságokat és tetteket említ fel, mint a II Mózes 34:6-7, és ugyanolyan sorrendben: előbb a „pozitív”, aztán a „negatív” tulajdonságokat. Másodszor, Mózes kifejezetten hivatkozik Isten szavára, ami a szent hegyen hangzott el: „a miképen szólottál, mondván” (IV Móz 14:17). Azt is jegyezzük meg, hogy Jehova melyik tulajdonsága áll elöl: „Az Úr késedelmes a haragra” (18), azaz hosszútűrő.
Ezután következik Mózes imádságának összefoglalása és központi kérése: „Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig” (19). Ezt szinte rögtön követi Isten kegyelmes válasza: „Megkegyelmeztem a te beszéded szerint” (20).
Az Ószövetség történeti könyvei közül harmadszor és utoljára a Nehémiás 9 beszél Isten hosszútűréséről. Ebben a fejezetben az istenfélő Léviták áttekintik Izráel történelmét, Ábrahámtól kezdve egészen a babiloni fogságból való visszatérésig, külön kiemelve Jehova irgalmát és Izráelt vétkességét.
A Nehémiás 9:17 így szól: „És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket”.
Az előző két alkalommal szemben ez a textus csak Isten „pozitív” tulajdonságairól és tetteiről beszél („bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket”), és nem szól arról, hogy meglátogatja az atyák hamisságát a fiakban.
A Nehémiás 9 felhozza azokat a történelmi eseményeket is, amelyek kapcsán Isten hosszútűrése korábban szóba került. A 17. vers közepe előhozza, amikor Izráel vonakodott bemenni az ígéret földjére (IV Móz 13-14), ezután áll Isten hosszútűrése, majd a 18. versben az aranyborjú bálványimádásáról olvasunk. Íme, a Szentírás csodálatos egysége: Isten hosszútűrésének az ószövetségi történeti könyvekben való utolsó előfordulásánál visszautal az első kettőre! Rev. Stewart.
1 Új fordítású Biblia: „türelme hosszú”, angol fordítás: „hosszútűrő” – ford. megj.
2 Ahol a 6. versben Károli másodszor irgalmat, az UFO pedig szeretetet, ott az angol KJV jóságot fordít – ford. megj.
3 A dicsőség szó héber eredetije jóságként is fordítható, ahogyan azt az angol KJV is fordítja – ford. megj.
Három kérdés
Kaptam már több kérdést, amelyeket röviden meg lehet ugyan válaszolni, de elég fontosak ahhoz, hogy bekerüljenek a Kegyelmi Szövetségbe. Azt gondoltam, jelen számunkba jó lesz ezek közül hármat bevenni.
1. kérdés: „A Cselekedetek 21:24-ben úgy tűnik, hogy Pál elhagyja keresztyén szabadságát, és visszatér a zsidó kegyességi gyakorlathoz. Eddig még nem találtam semmi magyarázatot viselkedésére, kivéve azt, amit az I Korinthus 9:20-ban mond.”
A válasz egyszerűen az, hogy amit a zsidók kértek Páltól, beletartozott a keresztyén szabadságba. A keresztyén szabadság azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat a keresztyén ember akár megtesz, akár nem, nem követ el bűnt. Isten az indítékot ítéli meg. A szövegösszefüggésből megérthetjük, hogy Pál nem változtatott a körülmetélkedéssel kapcsolatos álláspontján, hanem beleegyezett abba, hogy tisztasági fogadalmat tegyen. Ezek önmagukban ártalmatlanok voltak. Az számított, hogy mi a fogadalomtétel motivációja. Pál indítéka az volt, hogy elkerülje a felesleges vitákat a jeruzsálemi egyházban. A Szentírás több részéből úgy tűnik, hogy a jeruzsálemi egyház az ószövetségi szertartásokkal kapcsolatban gyenge volt a keresztyén szabadságban. Pál úgy döntött, hogy nem botránkoztatja meg a hitben erőtlenebb testvéreket (Róma 14:1).
2. kérdés: „Igaza-volt-e a donatistáknak abban, hogy akik az üldözés alatt megtagadták hitüket, nem térhetnek vissza az Úrhoz?”
A donatisták szektája az óegyház történetében jelent meg. Augustinus (345-430) napjaiban, aki sokat írt ellenük, nagy számban voltak Észak-Afrikában. Azt tanították, ahogy a kérdező is mondja, hogy akik megtagadták hitüket, hogy elkerüljék az üldözést, még bűnvallás után sem lehetnek újra egyháztagok; örökre ki vannak zárva az egyházból, és feltehetőleg a mennyből is.
Ez helytelen álláspont, hiszen a Szentírás világosan kijelenti, hogy mindenki, aki megvallja bűnét (I Jn 1:9), részesülhet bűnbocsánatban. Isten Igéje semmi kivételt nem tesz ezalól, leszámítva azokat, akik elkövették a megbocsáthatatlan bűnt (Zsid 6:4-8, I Jn 5:16-17).
A kérdező a görög eredetire hivatkozva rámutat, hogy Jézus a jövő időt használja az olyan helyeken, mint például a II Timótheus 2:12. A jövő idő azonban csak annyit jelent, hogy ha valaki ebben az életben megtagadja Krisztust, akkor Ő is megtagadja őt az ítélet napján, amikor minden ember megáll az Úr Jézus, az egész világ Bírója előtt. Ez nem zárja ki azt, hogy a bűnvallás és bűnbánat útján valaki helyreállíttassék.
A kérdező ezzel összefüggésben azt is hozzáadja: „Ha ez a helyzet (azaz, ha valaki megtagadja Krisztust, nem üdvözülhet, és nem lehet újra az egyház része), akkor ha valaki bűnbánatot tart és Krisztushoz akar jönni, pedig korábban nem is volt hívő, a kálvinizmus és az eleve elrendelés szerint, hihet-e Jézusban, mint Urában és Megváltójában, jóllehet megtagadta Őt?”
A kérdező sajnos súlyosan félreérti a kálvinizmust és a bibliai eleve elrendelés tanítását. Ezt a félreértést helyesbíteni kell. A lényeg az, hogy bárki, aki öröktől fogva ki van választva az üdvösségre, és már megtért, gyakran szörnyű bűnökbe eshet és esik is. Meg kell tanulnunk imádkozni: „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól” (Máté 6:13). Ábrahám és Izsák Isten akaratával ellenkező módon hagyták el Kánaánt. Dávid házasságtörést és gyilkosságot követett el. Péter megtagadta Krisztust, mert félt attól, hogy a Szanhedrin kivégezteti, miután Urunkat is elítélte. Mind e négy ember igaz hívő volt, amikor e szörnyű bűnöket elkövették. Később mind bűnbánatot tartottak és bűnbocsánatot nyertek. Vannak olyan keresztyének, akik az üldöztetés fenyegetése alatt megtagadták Urukat, de amikor megvallották bűnüket, bűnbocsánatot nyertek.
A donatista álláspont mögött egy komoly és súlyos hiba húzódott meg: az az elképzelés, hogy csak az igaz hívők tartozhatnak Krisztus egyházához. Így a donatisták tagadták a gyermekkeresztséget is, mert a gyermekek nem hihetnek. Ezzel lényegében a szövetséget tagadták.
3. kérdés: Egy baptista ezt kérdezi: „Azt mondjátok, hogy azt kell tanítsuk gyermekeinknek, hogy Isten gyermekei, bűneik meg vannak bocsátva stb., pedig lehet, hogy valójában az ördög gyermekei, és örök kárhozatra fognak jutni?”
Erre a kérdésre a válasz egy hangsúlyos NEM. A hívők gyermekei a szövetség kötelékében születnek. Ezt egyetlen baptista sem tagadhatja. Ez azt jelenti, hogy a hívő szülők minden gyermeke szövetségi tanításban részesül otthon, a gyülekezetben, és ahol lehetséges, a keresztyén iskolában. Mindezeken a helyeken Isten Igéjének igazságát tanítják neki: „Ezenfelül az evangélium ígérete az, hogy ha valaki hisz a megfeszített Krisztusban, nem kárhozik el, hanem örök élete van. Ezt az ígéretet a megtérés és hit parancsával együtt minden nemzetnek és minden embernek hirdetni kell” (Dordti kánonok II:5). Ez a gyermekek által kapott tanítás lényege.
A Szentírás továbbá azt tanítja, hogy Isten, miközben Egyházát összegyűjti azok közül, akik az egyházon kívül születtek, a hívüket utódaikkal együtt megmenti (I Mózes 17:7). A gyermekek a felnőttekkel együtt a mennyország állampolgárai (Máté 19:14; 18:1-6).
Az istenfélő szülőknek tehát tanítaniuk kell gyermekeiket, tudván, hogy Isten megmenti a hívők gyermekeit, ugyanakkor nem ígérte meg, hogy mindnyájukat megmenti. A hívők nagyon jól ismerik Ézsaút és a hitetlen izráelitákat. Nem úgy tekintenek azonban gyermekeikre, mint viperafészekre, ahogy Jonathan Edwards tette, vagy azok teszik, akik egy feltételes szövetségben hisznek. Gyermekeiket arra tanítják, hogy Krisztusba vetett hitük által kapaszkodjanak bele Isten ígéreteibe; és bánják meg és vallják meg bűneiket, hogy bűnbocsánatot nyerjenek Krisztusban. Isten megmenti választottait, és ehhez a szövetségi tanítás eszközét használja. Megmenti azokat, akik hisznek Krisztusban. Másképp fogalmazva, mivel a hit Isten ajándéka, a választott, szövetségi gyermekeknek hitet ajándékoz, hogy higgyenek Krisztusban, és megvallják bűneiket.
A baptista teológia hibája az, hogy individualista. Ez hatalmas gyengeség. Egyszerűen fogalmazva, azt tanítják: „Minden ember magáért”. Isten minden egyes emberrel másoktól függetlenül, egyedileg bánik. Ez elkerülhetetlenül arminiánizmushoz vezet. A Szentírás ehelyett a családi élet szerves egységéről tanít: Isten üdvösségét családokban munkálja ki. Az emberekkel az életben való kapcsolataikban, a gyermekekkel pedig a családjaikban foglalkozik.
Akiket jobban érdekel ez a kérdés, angolul bővebben olvashatnak róla a We and Our Children (Mi és gyermekeink) című könyvben, ami honlapunkon elérhető. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.