2015. június • XV. kötet 14. szám
A szikla, amelyből kivágattunk (1)
A Krisztus előtti 6. században a babiloniak lerombolták Jeruzsálemet. Az istentelen hódítók romba döntötték a templomot, a palotát, a házakat és a város falait. Isten népéből is csak kevés, nagyon kevés ember maradt meg. Sokakat lemészároltak, mások pedig éhségtől és betegségtől vesztek el. Megint mások szétszórattak, hogy soha ne térjenek vissza, és sokan elfordultak Istentől.
Nehéz megértenünk, milyen nagy fájdalom volt Jeruzsálem fizikai pusztulása, hiszen legtöbben nem éltünk át semmi ehhez foghatót. Inkább csak azt tudjuk elképzelni, milyen nehézségeik lehettek azért, mert kevesen voltak.
Mit tesz tehát Ésaiás a Szent Lélek ihletésére, hogy bátorítsa Isten kicsiny, nyomorgatott népét? Mit vesz elő a korábbi bibliai történetek közül? Az Ábrahámmal kötött szövetséghez fordul, melyről az I Mózes 11-25-ben olvashatunk Ábrahám és Sára története kapcsán. A próféta ezután Édenről, az Úr paradicsomi kertjéről ír az I Mózes 2-3 alapján.
Ezt olvassuk az Ésaiás 51:1-3-ban: „Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből kiásattatok! Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt. Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!”
A bevezetésben a próféta így szól: „Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek” (1). Ez nem azokra az izráelitákra vonatkozik, akik cselekedetekből való igazságot kerestek vagy saját igazságukat akarták érvényesíteni. „Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe” (Róma 9:31-32, vö. 10:3).
Isten Ésaiásnál nem az önigazult képmutatókhoz, hanem azokhoz a kegyesekhez szól, akik félik az Urat, és hallgatnak az Ő szolgája, a Messiás szavára (Ésa 50:10); azokhoz, akik ismerik az igazságot, és akiknek szívében van Isten törvénye (51:7).
Ezen emberek igazsága a megigazulás beszámított igazsága (45:24-25). Igazzá teszi őket a megszentelődés igazsága is, és engedelmeskednek Isten Igéjének, de nem érdemszerzésből, hanem háládatosságból. „Követik az igazságot” (51:1), szorgalmasan keresve azt.
Kövessük őszintén az igazságot Isten útjain, és figyeljünk a próféta szavára következő számunkban! Rev. Stewart
Ószövetségi próféciák értelmezése (2)
Egy európai testvérünk ezt írja: „Egy beszélgetésben nemrég azt hallottam, hogy amikor Jézus újra visszajön, az Olajfák hegyére veti lábát (Zak 14:4), és az aranykapun keresztül érkezik. Ezt nagyon furcsa és helytelen gondolatnak találtam, de nem jutott eszembe semmilyen jó ellenérv. (Személyesen azt gondolom, értelmetlen arról beszélnünk, hova jön vissza Krisztus, mivel egyrészt a föld minden pontjáról lehet majd látni, sőt, az ég és a föld el fognak pusztulni, másrészt pedig el se tudjuk képzelni ezt az eseményt, és a Biblia is csak képekkel tudja bemutatni azt.) Örülnék egy rövid válasznak!”
Legutóbbi számunkban a fenti kérdés hermeneutikai oldalát, azaz az ószövetségi prófécia magyarázatát vizsgáltam meg. Most még két pontról szeretnék beszélni, mielőtt a Zakariás 14:4 jelentését bemutatnám.
1) Az első pont a legutóbb írtakkal kapcsolatosan merült fel (érdemes lenne újraolvasni a múltkoriakat). A kérdés nem más, mint: Kik Ábrahám igazi gyermekei?
A premillennisták és a baptisták szerint Ábrahám igazi gyermekei a zsidó nép vérszerinti tagjai. Teológiájuk azt veszi alapul, hogy Ábrahám csakis a zsidók atyja.
Az az igazság, hogy teljes tévedésben vannak. Ha egy baptista vagy egy premillennista tud nekem mutatni akárcsak egy részt is a Bibliában, ahol az „Ábrahám magva” vagy az „Ábrahám gyermekei” kifejezés csakis a zsidókra vonatkozik, nyilvánosan bocsánatot kérek folyóiratunkban. Meg vagyok győződve afelől, hogy a Biblia sehol sem csupán a zsidókra vonatkozóan használja az „Ábrahám magva” vagy „Ábrahám gyermekei” kifejezéseket.
Ez a kifejezés a szent történelemben már igen korán megtalálható. Akkor kerül elő először, amikor Isten megalapozza szövetségét Ábrahámmal. Erről a fontos eseményről az I Mózes 17 számol be nekünk. Itt így szól Isten Ábrahámhoz: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad” (7).
Isten maga elmagyarázza, mit ért ezalatt: „a te magodnak te utánad”. Örökkévaló szövetségről beszél. Úgy látom, hogy ez a kifejezés nem jelenti és nem is jelentheti azt, amit a baptisták állítanak, miszerint Isten itt egy ideigvaló szövetséget kötne Ábrahámmal. Ha ez a helyzet, akkor a szavaknak többé nincs jelentése.
Tudom, hogy a baptisták az „örök” szóról azt mondják, hogy a Szentírás olykor „ideig való” vagy „hosszú ideig tartó” értelemben használja. Több mint furcsa, hogy azok, akik olyannyira ragaszkodnak a Szentírás szó szerinti értelmezéséhez, hirtelen „ideigvalónak” akarják értelmezni az „örökkévalót”. Nem saját csapdájukba esnek-e ezzel bele?
Ha azonban ez nem elég, Isten számára annyira fontos az a kérdés, hogy kik Ábrahám igazi gyermekei, hogy meg is változtatta a pátriárka nevét Ábrámról Ábrahámra. Isten azt fejezi ki Ábrahám új nevével, hogy a leghangsúlyosabban nem csak a zsidók atyja, hanem a pogányoké is. „És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged” (5).
Pál is aláhúzza ezt az igazságot a Róma 9:6-8-ban: „Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók; Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.” Vajon letagadhatjuk-e ezt a kiáltó ellentmondást a premillennista állásponttal szemben?
A Galata 3:28-29 is fontos ezzel kapcsolatban: „Nincs zsidó, sem görög… Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”
2) A második pont a premillennisták azon állításának cáfolata, miszerint egyedül ők értelmezik szó szerint a Szentírást.
Azt hiszem, nincs szükség részletekbe bocsátkoznunk. Tény, hogy maguk a premillennisták sem értelmezik szó szerint az Írást, és ezt nem is tudnák megtenni. Ami viszont súlyosabb, hogy állításuk szerint a Biblia egy meglehetősen unalmas könyv. Tagadni kényszerülnek azt, hogy a Biblia mindenféle szóképeket tartalmaz: metaforákat, hasonlatokat, szónoki megszólításokat, szimbólumokat és így tovább. Isten Igéje egy gyönyörű könyv, még irodalmi műalkotásként is. A szóképek életre keltik a Biblia igazságait, és jól felmutatott igazságukkal sokszor magukkal ragadnak.
Még fontosabb azonban az, hogy a Szentírás a szóképek segítségével világossá teszi, hogy Isten a földieket (amik közül minden szókép származik) a mennyeiek mintájára teremtette. A mennyei az igazi valóság, aminek a földi csak árnyképe. Ugyanakkor a szóképek arra is megtanítanak minket, hogy előre tekintsünk az eljövendő valóságra, amikor ezt a földit Krisztus megszabadítja és a mennyeihez hasonlóvá teszi.
Amikor a premillennisták elveszik a szóképek erejét, elveszik a régi szövetség gazdag, gyönyörű és fontos típusait (előképeit) is, amelyek Isten népe számára az új szövetség valóságaira mutattak akkor és most is. A típusok témája hihetetlenül érdekes és tanulságos. Érdemes velük foglalkozni!
Vegyük most elő azt a részt, amire testvérünk hivatkozik, a következő, szorosan kapcsolódó verssel együtt! „És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele” (Zakariás 14:4-5).
Alább olvashatjuk ennek a résznek a pozitív magyarázatát, melyet fiam, Ron Hanko lelkipásztor írt nemrég megjelent könyvében, melynek címe: The Coming of Zion’s Redeemer (Sion Megváltójának eljövetele), ami Aggeus, Zakariás és Malakiás próféták könyveinek magyarázatát tartalmazza.
A szó szerinti értelmezés alapján Krisztus valóságosan az Olajfák hegyére veti lábait. Amikor ezer évvel a vég előtt visszatér, hogy megalapítsa földi királyságát Jeruzsálemmel mint fővárossal, a hegy ketté fog válni. A fejezet többi része a Jelenések 21-22-vel összevetve megmutatja, hogy ez a magyarázat hamis. Még az Ószövetség prófétikus nyelvében is egyértelmű, hogy a világ végezetéről van szó, nem pedig valami korszakról ezer évvel a vég előtt.
Különösen az 5. vers utolsó szavai emlékeztetnek minket a végre. Az Úr eljövetele szentjeivel együtt nem hosszú idővel a vég előtt való eljövetel, hanem mindennek a vége. Erről az eljövetelről az I Thessalonika az utolsó harsona kapcsán beszél, nem pedig egy olyan harsona kapcsán, amit még több másik követ. Júdásnál ez az eljövetel Krisztus utolsó ítéletre való eljövetelének része…
Zakariás könyvének nagy részéhez hasonlóan az is szimbolikus, hogy Krisztus megáll az Olajfák hegyén. A lényeg az, hogy Krisztus eljövetele által Isten népe megmenekül az eljövendő ítélettől. Elkészíttetik nekik a menekülés útja, ahhoz hasonlóan, mint az Egyiptomból való szabadulásnál. Az Olajfák hegyének két fele közt létrejövő völgy fala olyan lesz számukra, mint a Vörös-tenger vize, és az Úr jelenléte ugyanúgy beárnyékolja őket, mint a felhő- és tűzoszlop Mózes napjaiban. Minden oldalról védelmezve lesznek.
Az Olajfák hegye Jeruzsálem városának keleti részén áll, arról az oldalról őrzi a várost. Mindemellett el is zár egy gyors menekülőutat a várostól keletre, azonban ebben az esetben Isten készít utat. A kép az, hogy az ellenség északról, délről és nyugatról körbeveszi Jeruzsálemet, de Isten utat nyit a hegyen keresztül, hogy népe elhagyhassa a várost, és keletre menekülhessen onnan, a kelő nap felé.
A rész nem beszél arról, hogy hova menekülnek. A hegy völgye az a völgy, amit Isten készít az Olajfák hegyén keresztül, mint a menekülés útjának részét. Az, hogy keletre menekülnek, arra utal, hogy végső menedékük a mennyben van, hiszen a nap keleten kel, és Malakiás szerint Krisztus ebből az irányból jön, mint az igazság felkelő Napja.
Miután elmenekültek, megérkeznek Jeruzsálembe. De ez a Jeruzsálem nem olyan, ahogy ismerték, nem olyan, mint amilyen egykor volt, nem az, ami Isten ítélete alá kerül, hanem egy olyan Jeruzsálem, ami nem ismer éjszakát, amelyből élő vizek ömlenek, egy olyan Jeruzsálem, ahol még a lovak csengettyűi is szentek – egy új Jeruzsálem. A kép kicsit zavaros, de a valóság nem az. A lényeges dolog az üzenet. Nem azzal kell foglalkozni, hogy miután elmenekültek Jeruzsálemből, ismét Jeruzsálembe érkeztek, mint menedékhelyre. Az igazság az, hogy miután elmenekültek ebből a világból, megtalálták az utat a mennybe” (The Coming of Zion’s Redeemer [Jenison, MI: RFPA, 2014], pp. 394-395, angol nyelven).
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.