2018. május • XVII. kötet 1. szám
Változik-e Isten? (2)
A Kegyelmi Szövetség előző számában az Efézus 2:3-mal foglalkoztunk, amely így írja le a hívőket a megtérésük előtt: „A kik [t.i. a hitetlenek] között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is”.
Néhányan helytelenül úgy értelmezik a „haragot”, mint ami egyenértékű a gyűlölettel. Emiatt azt tanítják, hogy Isten gyűlöli a választottakat, mielőtt újjászülné őket. Mivel a Szentírás világosan kijelenti, hogy Jehova szereti az Ő választottait a lelki születésük előtt (4-5), a testi születésük előtt (Rm 9:10-13), a kereszt előtt (I Jn 4:9-10), és még a világ megalapítása előtt (Jer 31:3), ezért azt tanítják, hogy Isten a Krisztusban kiválasztottakat a megtérésük előtt szereti is és gyűlöli is.
Ha a Magasságos képes egyszerre szeretni és gyűlölni az Ő választottait a hathatós elhívásuk előtt, akkor – állításuk szerint – képes egyszerre szeretni és gyűlölni az elkárhozókat, akik elől szuverén akaratából lelkileg elrejti az evangéliumot, hogy ne higgyenek és ne meneküljenek meg (Mt 11:25-27). A Westminsteri Hitvallás összefoglalja a Biblia tanítását a kárhozatról: „Az emberiség többi részét Isten az Ő tetszése és akaratának kifürkészhetetlen tanácsvégzése szerint – amely által kiterjeszti vagy visszavonja kegyelmét úgy, ahogy neki kedves az ő szuverén hatalmának dicsősége végett, az ő teremtményei felett –, elhagyta, gyalázatra és haragra rendelte őket bűneik miatt, az Ő dicsőséges igazságának magasztalására” (3:7).
Az Efézus 2:3-ra való hivatkozással a valódi felajánlás tanítását akarják alátámasztani. Ez egy őszinte (bár teljesen haszontalan) isteni vágy vagy kívánság, amely minden egyes ember megmentésére irányul. Ehhez a nézethez mindenekelőtt szükség van egy olyan általános vagy univerzális isteni kegyelemre, amely szenvedélyesen üdvözíteni akarja az elvetetteket, azaz, az a célja, hogy mindazokat, akiket bűneik miatt öröktől fogva „gyalázatra és haragra rendelt... az Ő dicsőséges igazságának magasztalására”, nos, őket kiválassza, megszabadítsa, újjászülje, hathatósan elhívja, hitre és megtérésre juttassa, megigazítsa, megvilágosítsa, bennük lakozzon, őket megszentelje, elpecsételje, megtartsa, bátorítsa és megdicsőítse. Milyen kiáltó ellentmondás!
E nézethez másodszor magyarázatot kell adni arra az isteni hozzáállásra – vagy inkább hozzáállásokra –, amellyel egyszerre gyűlöli és szereti az elvetetteket. Ezért hivatkoznak az Efézus 2:3-ra. Ha Isten tudja egyszerre szeretni és gyűlölni a választottakat (újjászületésük előtt), akkor az elvetetteket is tudja egyszerre gyűlölni és szeretni (az időben).
Ezzel az elképzeléssel az a baj, hogy a Szentírás sehol nem tanítja, hogy Jehova szereti az elvetetteket. Sőt, újra meg újra kijelenti, hogy öröktől fogva és igaz módon gyűlöli őket bűneikért (pl. Zsolt 5:6-7; 11:5-6; Péld 16:4-5). A valódi felajánlás tana az, hogy „Jákóbot szerettem és gyűlöltem, Ézsaut pedig gyűlöltem és szerettem”. A Biblia azonban azt tanítja: „Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (Róma 9:13; Mal 1:2-3).
Másrészt, ha a Felséges valóban gyűlöli haragjának tárgyait, akkor magát az Úr Jézust is gyűlöli! A Szentírás kijelenti, hogy Krisztus a mi engesztelésünk (Róma 3:25; I Jn 2:2; 4:10), vagyis az, aki Isten haragjának félelmetes terhe alatt elhordozta a választottak minden bűnéért járó büntetést (Heidelbergi Káté 17.)
Továbbá, az előzőhöz hasonlóan, ha Jehova gyűlöli haragjának tárgyait, akkor a hívőket is gyűlöli! A szent Dávid beszél arról, hogy megtapasztalta Isten „haragját” és „felgerjedését” (Zsolt 38:2), „haragját” és „búsulását” (6:2). Minden szent ismeri ezt az isteni ostoroztatást (2): „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad” (Zsid 12:6, vö. 7-8).
Milyen nyomorult, vigasztalás nélküli üzenet következik Isten gyermeke számára, ha az Efézus 2:3-at tévesen értelmezik, és eltorzítják a jelentését, hogy alátámasszák vele a valódi felajánlás tanítását: Jehova nemcsak újjászületésük előtt gyűlöl minden szentet, hanem most is, megtérésünk után is gyűlöl minket! Milyen félelmetes gondolat a csüggedő keresztyénnek: „Isten szeret és gyűlöl engem, és szereti és gyűlöli azokat is, akik örökre elvesznek”.
Pozitív módon megfogalmazva, mit jelent az Efézus 2:3? A „haragnak fiai” kifejezés önmagában jelentheti azokat az embereket, akik bűnös haragot táplálnak. A másik lehetőség, hogy ez a rész Isten haragjára vonatkozik. Nem ismerek senkit, aki az első álláspontot képviselné.
Amíg a választottak nem születtek újjá, „Istennek haragja” alatt voltunk, mert hitetlenségben és hamisságban jártunk (Róma 1:18). Ebben éppen olyanok voltunk, mint az elvetettek, amiként az Efézus 2:3 is írja: „mint egyebek is”. Sőt, „természet szerint haragnak fiai valánk” (3). Ez azt jelenti, hogy nem úgy váltunk azokká, hogy például rossz szokásokat sajátítottunk el, hanem teljesen romlottan születtünk. Születésünktől fogva, eredendően a haragnak fiai voltunk, mint akik bűnben fogantattunk és születtünk (Zsolt 51:7).
Újjászületésük előtt a választottak Isten haragja alatt voltak, és ezt többé-kevésbé mélyen éreztük is! Átéltük a vétket, a szégyent, a halálfélelmet, és szorongtunk a ránk váró pokoltól, mint akik nincsenek rendben Istennel, hanem az Ő haragja alatt vannak.
Jehova soha nem gyűlölte és soha nem is fogja gyűlölni Jézus Krisztusban való választottait. Egyedül az Ő szeretetének tárgyai vagyunk, örökre és változhatatlanul (Ef 1:4; 2:4). Isten részéről igazságtalanság lett volna, ha szeretetének bőségével árasztott volna el addig, amíg hitetlenségben jártunk. Ehelyett bűneinkért kimutatta ellenünk szóló igazságos haragját.
Krisztusban, hit által megbékéltünk Istennel, és ismerjük hozzánk való szeretetét. Ha megbánás nélkül, hamisságban járunk, akkor szerető Istenünk megmutatja haragját, és megfenyít minket, hogy megtérítsen minket, és újra örvendezhessünk az Ő atyai ölelésének. Rev. Stewart
Vágják ketté a gyermeket!
Egy olvasónk ezt kérdezte: „Amikor Salamon azt parancsolta, hogy vágjanak ketté egy élő gyermeket (I Királyok 3:23-28), nem vétkezett-e a 6. és/vagy a 9. parancsolat ellen?”
Mindenekelőtt állítsuk magunk elé a helyzetet! Két parázna asszony Salamonhoz megy egy problémával. Mindketten szültek egy-egy gyermeket, akivel együtt aludtak az ágyban. Egy éjszaka az egyik anya ráfeküdt gyermekére, és az megfulladt. Halott gyermekét azonban kicserélte az élőre, és úgy tett, mintha az élő gyermek lenne az övé, a halott pedig a másiké. Nem tudták megoldani ketten a vitás kérdést, ezért Salamon királyhoz mentek, hogy rendezzék a problémát.
Azt is jegyezzük meg, hogy a Szentírásban azért jegyeztetett fel ez az esemény, hogy illusztrálja Salamon bölcsességét. Salamon volt akkor a világon a legbölcsebb ember, mert válaszul imádságára, Isten ajándékozta neki ezt a csodálatos bölcsességet (5-14). Így Krisztus típusa, előképe is volt, aki Isten örökkévaló Bölcsessége (Péld 8; I Kor 1:24; Kol 2:3). Bizonyos értelemben meglepő, hogy a Biblia pont ezt az eseményt választotta Salamon uralkodásából, hogy megmutassa mély bölcsességét, hiszen mindkét asszony parázna volt, és azt várnánk, hogy erkölcstelen életükért büntetést nyernek.
Salamon döntése nem afféle vaktában lövöldözés volt. Nem állt szándékában valódi gyilkosságot elkövetnie, amikor azt mondta, hogy vágják ketté az élő gyermeket. A gyermek kettévágására vonatkozó parancs az emberi természet ismeretére alapult. Isten úgy teremtette meg a nőt, hogy vágyakozzon arra, hogy gyermekeket hozzon a világra, és gondoskodhasson róluk. Az édesanya számára gyermeke a világon mindennél fontosabb. A gyermek része az életének.
A Szentírás is utal erre. Ha ez nem igaz egy anyára, akkor a bűn szörnyű hatalma lett rajta úrrá. Ézsaiás így emlékezteti Júdát Isten hűségére, amikor azt állították, hogy Ő elfelejtkezett róluk: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián?” (Ézs 49:15; vö. Jn 16:21).
A Salamon előtt álló egyik asszony annyira erősen szerette gyermekét, hogy inkább odaadta volna a másik asszonynak, csak ne lássa, hogy megöljék. Eközben a másik asszony inkább nézte volna, hogy a gyermek meghal, minthogy társáé legyen.
Milyen szörnyű bűn, amikor manapság egy nő semmi másért, csak azért, hogy saját önző vágyait betöltse, elveti gyermekét, mielőtt az megszületne, vagy otthagyja, amikor megszületik. Egy ilyen anya teremtett természetével ellentétesen viselkedik, és annyira önközpontú, hogy hajlandó elvetni méhe gyümölcsét. Inkább elveszíti gyermekét, minthogy feladná saját élvezeteit.
Volt egy nagybácsim és egy nagynénim, akik egy Down-szindrómás fiú nevelőszülői lettek. A fiú szülei karrierjükkel foglalkoztak, és nem értek rá arra, hogy vele törődjenek. Keresztyén környezetben nőtt fel, otthon és az egyházban, konfirmált, és vasárnaponként ma is ő köszönti az embereket a templomban. Istenfélő ember, aki hűséges az igazsághoz.
E világban lévő bűn része az is, hogy ha eléggé szeretnénk valamit, de nem tudjuk megszerezni, azt akarjuk, hogy inkább ne legyen senkié sem. Egy gyermek, aki öccsével egy játékautón veszekszik, és nem tudja megszerezni, azt szeretné, hogy édesanyja testvérétől is vegye el. A féltékenység furcsa bűn! Azt akarjuk, hogy inkább senkié ne legyen az, amit mi akarunk megszerezni.
Van még egy lehetőség, bár ez kicsit spekulatív. Mindazonáltal lehetséges, és van is ok arra, hogy elfogadjuk. Eszerint a gyermek valódi édesanyja ennek az eseménynek a hatására megtért. Lehet, hogy Isten megmutatta neki paráznasága bűnét, és tudtára adta, hogy bűnbánatot kell tartania, és az Ő irgalmáért folyamodnia.
Ha ez igaz, akkor Salamon észrevehette ezt rajta, és megállapíthatta, hogy a gyermek az övé. Azért lehet igaz, mert az ihletett Írás Salamon életének ezen az eseményén keresztül szemlélteti bölcsességét. A bölcsesség a Bibliában lelki tulajdonság. Jakab azt mondja levele címzettjeinek, hogy ha nincs bölcsességük, kérjenek Istentől (1:5).
Jakab arról is beszél, hogy van világi „bölcsesség” is, de ez „földi, testi és ördögi” (3:15). Ez olyan bölcsesség, amely csupán földi problémákat old meg. Egyedül Isten népének van igaz, „felülről való” bölcsessége, amely „először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató” (17). Salamonnak igaz bölcsessége volt, amit Istentől kért.
Nem tudom elképzelni, hogy a Szentírás ezzel az eseménnyel szemléltesse Salamon bölcsességét, ha ez a bölcsesség csupán földi, testi és ördögi bölcsesség lett volna. Márpedig úgy gondolom, az lett volna, ha Salamon csak a bűnös emberi természet ismeretére alapozva hozta volna meg döntését.
Ha ez a feltételezésem helyes, akkor Salamon a valódi édesanyában nem pusztán azt látta, hogy természetes módon vágyódik gyermeke után, hanem lelki szeretetet figyelt meg: kisbabájára szövetségi gyermekként tekintett, akinek helye van Krisztus egyházában. Annak gondolata, hogy egy ilyen gyermeket megöljenek, több volt, mint amit el tudott viselni. Ha megölik, majdnem olyan szörnyű bűnt követnek el, mint azok az izráeliták, akik gyermekeiket a Hinnom fiának völgyében a Moloknak áldozták. Azt gondolta, hogy inkább legyen ellenfeléé a gyermek, minthogy meghaljon.
Ellenfele azonban nem foglalkozott a lelkiekkel. Neki nem számított, hogy a kisbaba szövetségi gyermek, nem is gondolkodott ilyen kifejezésekben. Vágják ketté a gyermeket! Jobb lesz, mintha ellenfele megtartaná a kisbabát, miközben neki nincs gyermeke!
Ez a magyarázat nagyon vonzó számomra, hiszen Salamon Krisztus típusa, előképe volt. Típus volt, mint egy gyönyörű és gazdag királyság uralkodója, aki alattvalói lelki jólétét kereste. Az Úr Jézus egy mennyei királyság Királya, amely dicsőségben és gazdagságban sokszorosan felülmúlja Salamon királyságát. Krisztus az Ő országát véren megváltott népe számára állítja fel, akiket nemzedékről nemzedékre megmentett: hívőket és gyermekeiket, akik drágák az Ő szemében (I Móz 17:7; II Tim 1:5). Itt volt egy anya, aki nem szerette Isten szövetségét, és egy anya, aki hirtelen meglátta azt a csodálatos igazságot, hogy Jehova megmenti a hívő szülőket és gyermekeiket, hogy saját szövetségi életébe fogadja őket. Megértette ezt, ugyanúgy, mint Salamon, aki Istentől kapott bölcsességében tudta, hogy a szövetséghez tartozó édesanyák hogyan szeretik gyermekeiket. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.