Kegyelmi Szövetség
Református Hírek
2013. március• XIV. évfolyam, 11. szám
Isten útja a szentélyben van (2)
Előző számunkban az Aszáfot elöntő keserves panaszokkal foglalkoztunk (Zsoltárok 77:1 10). Most meglátjuk, hogyan vigasztalta meg Isten kegyelme. „És mondám" – egy gondolat megragadja Aszáfot, amit ki kell mondania – „ez az én betegségem" (10), vagy szó szerint, ez az én gyötrelmem. Aszáf ráébred: „Minden panaszom (1-10), benne kétkedő kérdezősködésem csak fájdalmat és szomorúságot eredményez. Fel kell hagynom ezzel! a Fölségesnek jobbja – ez az, amiről gondolkoznom kell! Nem azért, hogy elszomorítsam és sajnáljam magamat. Nem azért, hogy kínozzam magam, rosszabbá téve helyzetemet azzal, hogy jelenbéli nyomorúságomat a múlt boldogságával hasonlítgassam össze, még mélyebbre süllyedve bánatomban." a bajbajutott hívőben újjáéled a hit, amikor megemlékezik a Fölségesnek jobbjáról. „Ő megszabadította egyházát a múltban! Engem is meg tud szabadítani!"
Vegyük észre Aszáf hitből fakadó döntését: „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt, megemlékezem hajdani csodáidról; És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom" (12-13). Aszáf azt ígéri, hogy „megemlékezik", „elmélkedik", „gondolkozik" (az eredetiben magában eltűnődik) Isten „cselekedeteiről", „csodáiról", hatalmas „tetteiről", hogy jó gondolatokkal töltse el lelkét. Nekünk is Isten csodálatos szabadítását és bölcs gondviselését kell szemünk előtt tartanunk és azokról kell beszélnünk, ahelyett, hogy önsajnálatunkban marcangolnánk magunkat. Amint Pál apostol tanít minket: „ha van valami erény és ha van va lami dicséret, ezekről gondolkodjatok" (Filippi 4:8). Ekképpen „Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban" (4:7). Ha úgy érzed, hogy Aszáf útján haladsz a reményvesztettség felé, kapaszkodj bele a Filippi 4 igazságába és a 77. zsoltár tanításába!
Innen kerül a „szentély" a címbe. a „szentséges" szó Kálvin és az angol King James fordítás szerint „szent hely", „szentély", ami a megfelelő héber szó egyik mellékjelentése. a szentély vagy templom Isten mennybéli szent lakóhelyét jelképezi. a Szentháromság Isten magának szenteltetett, egész gondviselésében, kormányzásában és mindenben, amit velünk egyen-egyenként cselekszik. Nem panaszkodhatunk hát azzal kapcsolatban, hogy mit tesz velünk! Minden cselekedete az Ő dicsőségére és a mi javunkra van (Róma 8:28), még ha nem is látjuk azt. Az a bajunk, hogy meglehetősen leköt a saját önző érdekünk és földi kívánságunk, és így balgán azt gondoljuk, Istennek ezek szerint kellene cselekednie; az a feladata, hogy jó szelet adjon vitorlánknak, hogy véghezvihessük terveinket és jól érezhessük magunkat. Ha ez nem így történik, zúgolódunk és morgolódunk, mintha Isten romlásunkra törne. a Biblia azonban arra tanít, hogy Isten akarata a mi megszentelődésünk (I Thesszalonika 4:3), nem pedig arra, hogy saját érdekünk, egészségünk, gazdagságunk vagy szórakozásunk.
Jób sokkal Istenközpontúbb volt, mint mi, de elképzelhetetlenül nehéz körülményei közt még ő is kétkedett a Felséges hozzá való jóságában: morgolódott Alkotója ellen. Miután azonban Isten megjelent teljes felségében és szólt egy keveset bölcsességéből, Jób kijelentette: „Ezért hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban" (Jób 42:6).
Aszáf jól tudta, hogy a templom szívében, a középen állt a szövetség ládája. a ládában volt a törvény két kőtáblája, amely megmutatja bűneinket. a láda tetején volt a kegyelem trónusa, amelyre vért hintettek, ezzel jelképezve Megváltónk keresztjét. a láda kegyelmi trónusáról Jehova szólt törvényről és kegyelemről, igazságról és a Jézusban való irgalomról az Ő szövetségének közösségében.
Nem kell csodálkoznunk hát azon, hogy Isten útja a szentélyben van, és csak azok érthetik meg azt, akik a szentélyben vannak. Az Újszövetség korában Isten szent egyházában lakozik Jézus Krisztus Lelke által. Akik szeretik az Ő nyilvános dicsőítését, azok hódolnak Neki és örvendeznek az Ő velük való cselekedeteiben. Ha azonban nem vagy tagja egy hűséges egyháznak, nem fogod megérteni Isten útjait életedben, így bajt fogsz hozni saját fejedre! Gondolkodj el ezen komolyan, ha megkísért az, hogy kihagyd a templomi istentiszteleteket!
A prédikációban Krisztus szent evangéliuma hirdettetik, annak az üzenete, aki „az út, az igazság és az élet" (János 14:6). Ha semmibe veszed a hívő prédikációt vagy nem figyelsz rá, életedben az Úr útjaival kerülsz szembe.
A mi Atyánk adta az Ő ihletett Igéjét, a Biblia 66 könyvét. a Szentírást személyesen és családi áhítatok keretében kell olvasni. Ekképpen mindannyian megvallhatjuk: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága" (Zsoltárok 119:105). Ha azonban nem olvasod a Bibliát, kínokra és szomorúságra számíthatsz.
Hasonlóképpen nem hódolhatsz Isten cselekedetei előtt akkor sem, ha szentségtelen életet élsz. a szentek még akkor sem értenek mindent, ami velük történik, ha az engedelmesség útjain járnak. Vigasztalásunkra szolgál azonban, hogy a mi mennyei Atyánknak mindennel jó célja van!
A 73. és 77. zsoltárban Aszáf két dolgot értett meg Isten szentélyével kapcsolatban. Megértette először, hogy nincs általános kegyelem (73:17-18) és másodszor, hogy Isten útjai az Ő választottaival mindig irgalmasak (77:14). E két leckét csak a szentélyben lehet megtanulni, és nem tanítja a világ, a hamis egyház vagy az ember bűnös szíve.
A szentélyben dicsőítéssel, csodálkozással és örömmel valljuk meg: „Kicsoda olyan nagy Isten mint az Isten?" (14). Miért hívja Aszáf Istent itt nagynak, és nem jónak, igazságosnak vagy bölcsnek? Hitetlenségében Aszáf túl kicsinek látta az Urat. Ez a mi bajunk is: balgán azt hisszük, hogy a végtelen Isten kisebb, mint a mi nehézségeink. Az összehasonlíthatatlanul nagy Jehova határozza meg egész életünket, Ő tervezi meg minden harcunkat, Ő vezet ki mindenből, hogy megszenteljen minket és megdicsőítse Önmagát. Ezt tanulta meg Aszáf bajaiban. „Oh Isten, a Te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?" (14). Rev. Stewart
Elhordozta-e
Krisztus Isten haragját az egész
emberi nemzet ellen?
Dr. Abraham Kuyper Különös kegyelem című könyv (a könyv magyarul tudomásom szerint eddig nem jelent meg, angolul elérhető a Reformed Free Publishing Association kiadásában, Particular Grace címmel) egyik olvasója feltett egy elgondolkodtató, fontos kérdést.
Ha valaki ismeri Dr. Kuyper munkásságát, tudhatja, hogy szolgálata korai éveiben, megtérését követően a szuverén, különös kegyelemtan lelkes és szenvedélyes védelmezője volt. Elszántan küzdött a liberális holland református egyház ellen, akik nyíltan a dordti zsinat által elítélt arminiánizmust és a pelágiánizmust tanították, annak legrosszabb formájában. Csak akkor változtatta meg nézeteit, amikor pártot alapított és képviselő lett a holland országgyűlésben. Ő vezette be az általános kegyelemtant az egyházba, ami sok kárt okozott; mindazonáltal továbbra is tagadta, hogy Isten meg akarja menteni az elvetett bűnöst.
A kérdező, aki meg van győződve a különös kegyelem igazságáról, csodálkozott a könyv 24. fejezetének első bekezdésén, ami így szól: „Bár elkötelezetten valljuk, hogy Jézus szenvedésének gyümölcse csak a megváltottak számára hasznos, ugyanakkor szándékosan és nyomatékosan valljuk, hogy Krisztus elszenvedte Isten haragját az egész emberi nemzettel szemben". a kérdező szemében ez az állítás szöges ellentétben áll az egész könyv tanításával. Valóban így tűnik.
Dr. Kuyper elég okos teológus volt ahhoz, hogy elkerülje azt a kiáltó ellentmondást, ami ebből a bekezdésből látszik. Igazságtalanság volna Kuypert azzal vádolni, hogy két ellentétes nézetet vallott: Isten különös kegyelmét a keresztben, amely csak választottainak szól és Isten általános kegyelmét a keresztben, amely minden embernek szól – ahogy sokan tanítják manapság. Meg kell értenünk, mi a jelentése Kuyper állításának a 24. fejezet összefüggéseiben, és annak fényében, hogy Kuyper erőteljesen meg volt győződve a kegyelem szuverenitásáról, és arról, hogy csak a választottaknak szól. a kegyelem Krisztus engesztelő áldozatából fakad, ami csak az Ő népéért volt, senki másért.
Kuyper szavainak jelentését az emberi nemzetről alkotott elképzelés fényében kell értelmeznünk. Ez egy olyan tan, amit kevesen értenek meg és hisznek el, főként az arminiánizmus individualizmusa miatt, ami az egyházak legnagyobb részét megfertőzte. Az arminiánus gondolkodásmód szerint Ádám esete csak egyéneket érintett, és Krisztus halála is csak egyénekre vonatkozik; azokra, akik elfogadják Krisztust, mint személyes Megváltójukat.
Az individualizmus azonban nem egyezik a Szentírás tanításával, és Kuyper túl református volt ahhoz, hogy ekként gondolkodjék. a teljes emberi nemzetet egységes egésznek látta, melynek Ádám a feje és gyökere. Ragaszkodott ahhoz a bibliai tanításhoz, hogy Ádám bukása az egész emberi nemzetet bűnbe döntötte. Felismerte, hogy minden ember vétkes Ádám bűne miatt, mert evett a tiltott gyümölcsből; még a választottak is,. Látta, hogy ahhoz, hogy megmeneküljünk, Ádám bűnét Krisztus tökéletes áldozatának kell elvennie rólunk. Megértette, hogy Krisztus megfizetett Ádám bűnéért. a szó ezen értelmében mondhatta Kuyper, hogy „Krisztus elszenvedte Isten haragját az egész emberi nemzettel szemben", mert az egész emberi nemzet szervesen és egységesen Ádámban van.
Ez a Kuyper által kimondott igazság különösen fontos, és senkinek a figyelmét nem kerülheti el, aki reformátusnak tartja magát. a szupralapszáriánus Kuyper itt infralapszáriánus nézőpontból vizsgálja a dolgokat. Ha Kuyper álláspontját (nem Kuyper személyét) egyszerűen kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy Kuyper a teljes emberi nemzetre úgy tekintett, mint egy vízfolyásra, ami annak forrásából származik. Ez a forrás Ádám. a forrást Isten tisztának és édesnek teremtette, de azt Ádám megrontotta, így az egész folyam halálosan szennyes lett. Ha a folyót vagy valamely részét meg akarjuk tisztítani, a forrást kell megtisztítani. Ezt tette meg Krisztus engesztelő áldozatával, amikor meghalt azért az eredendő bűnért, ami minden embert vétkessé tett. Ebben az összefüggésben Kuyper állítása igaz.
A bűneset után Isten két külön ágra osztotta a folyót: az emberiséget szuverén módon kettéosztotta a választottak és az elvetettek folyójára. a választottak folyama szabaddá lett Ádám bűnétől, mert Krisztus elvette Ádám vétkét: minden ember vétkét, a mienket, a választottakét.
Amíg Kuyper ekképpen gondolkozott, én egy másik megoldást részesítek előnyben. Ez a szupralapszáriánus álláspont, ami szerintem sokkal nagyobb összhangban van a Bibliával. Az ötlet a következő. Isten megváltozhatatlan tanácsából öröktől fogva eldöntötte, hogy megdicsőíti Magát Krisztusban, az egyház fejében. Ez a Krisztusban megváltott egyház a szuverén kiválasztás igazi világa. Ez az a világ, amiért Krisztus meghalt. Ez a János 3:16 és az I János 2:2 világa. Ez az a világ, ami egységes egészt alkot Krisztussal, mert ez az Ő teste. Ez az a világ, ami tartalmazza a teremtést annak minden részében, ami felett Krisztus az Úr és aminek Ő a feje. Ez az eljövendő kor világa, amelyben Isten dicsősége felragyog Krisztusban és az Ő egyházában, tengertől tengerig.
Ahhoz, hogy véghezvigye ezt a nagy tervet önmagának Krisztusban való megdicsőítésére, Isten elvégezte minden öröktől fogva való tanácsát: a mennyei teremtést, az angyalok világát, a világmindenséget annak teljes kiterjedésében és az Ádámtól származó emberi nemzetet. Az angyalok világában a kiválasztás és az elvettetés a Sátán bukásával ment végbe. Isten úgy döntött, hogy egyházát az emberek világából hívja ki, abból a világból, ami szervesen egy Ádámmal, vétkes Ádám esete miatt, de megváltatott Krisztusban, aki öröktől fogva az ő fejük volt, és úgy szenvedett és halt meg, mint fejük. Ádám bukása Krisztusban éri el célját.
A kiválasztás és az elvettetés közti összefüggés nem az, hogy volt egy közös forrás, amit Ádám esete megfertőzött, és ennek része kiemeltetett az emberi nemzetből. a valódi kapcsolat az, hogy a szentek templomát meg kell építeni, melynek alapköve Krisztus, és az elvetettek csúfolódnak a templomépítésen. Nem az a kapcsolat, mint két vízfolyás közt, amelyek korábban egy folyót alkottak, de kettéosztottak. Inkább a kukoricamag és a kukoricanövény többi része közti kapcsolathoz hasonlít. Az utóbbi szükséges az előzőhöz, de nem az a növény célja. Isten csodálatos munkája, amely megőrzi az ember belső egységét, hogy csodálatos egységre juttassa Krisztussal és az egyházzal. Isten ezáltal megdicsőíti magát minden csodálatos munkájában. Mily csodálatosak Isten útjai! Kifürkészhetetlenek és titokzatosak! Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). a folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat.