2015. március • XV. kötet 11. szám
A Jónásra árnyékot vető tök leckéje (2)
Hogyan állította helyre Isten mérges, duzzogó prófétáját a Jónás 4:10-11-ben?
Először is, Jehova olyan módon cselekedett, ami illik Hozzá és természetéhez. Jónás megvallotta, hogy Ő „irgalmas és kegyelmes Isten”, „nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt is bánkódó” (2). Ilyen módon viszonyult az Úr Jónáshoz az egész könyvben és ebben a szakaszban is.
Másodszor, Jehova úgy cselekedett Jónással, mint egy gondolkodó, morális teremtménnyel. Isten úgy érvelt Jónásnak, mint egy gondolkodó teremtménynek. Úgy beszélt vele erkölcsi, etikai és lelki kérdésekről, mint egy morális teremtménnyel. Jehova az Ő Szava által közelített Jónáshoz, és ezt a Szót a kegyelem eszközeként használta. Velünk is ugyanígy cselekszik a mi mennyei Atyánk.
Harmadszor, fogalmazatunk úgy, hogy Isten Jónással saját helyzetének megfelelően bánt. Isten az, aki elvégezte és elrendelte e jelenet minden körülményét, sőt, Jónás teljes életét és a miénket is. Ő rendelte a tököt (6), a férget (7) és a „tikkasztó, keleti szelet” (8) is, és Ő szólt Jónáshoz ebben a helyzetben, ugyanúgy, ahogy Krisztus beszélt a samaritánus asszonyhoz a kútnál – Magáról mint az Élet vizéről, a 7. parancsolat elleni vétkeiről, a szent helyekről és a Messiásról való samaritánus elképzeléseiről (János 4:5-26). Velünk is így bánik a Szentháromság Isten, azon körülmények között és abban a helyzetben, amiben vagyunk.
Hogyan bánt Isten Jónással, ami megfelelt az Ő természetének és Jónás természetének (gondolkodó, morális teremtmény) és körülményeinek is? Jehova egy kérdést tett fel, mégpedig egy magyarázó és meggyőző kérdést. Kérdésében Isten összehasonlítja és egyúttal szembeállítja Jónást Önmagával: „Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!” (Jón 4:10-11).
Az összehasonlítás és ellentét egészen pontosan Jónás és a tökért érzett szomorúsága, valamint Isten és Ninivéért érzett szomorúsága között történik: „Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!” (Jón 4:10-11).
Bár az összehasonlítás két része nincs minden tekintetben teljesen kifejtve, elkülöníthetünk négy különbséget Jónás tökért való és Isten Ninivéért való szomorúsága között.
Az első különbség az időben van. A tök „egy éjjel támadt és más éjjel elveszett” (10). Két egymást követő éjjelről van szó, a tök tehát mintegy 24 óráig tartott ki. Ninivét ezzel szemben részben régisége tette „nagy várossá” (11). Nimród napjaitól számítható létezése (I Mózes 10:9-11), tehát mintegy 1500 évvel Jónást megelőzően. Látjuk-e az időbeli különbséget? Isten érve ez: „Ha van jogod szánni a 24 óráig létező tököt, nem szánhatok valamit, ami másfél évezrede fennáll?”
A második különbséget a befektetett munkában látjuk. Jónás nem ásott lyukat a töknek, nem ültette el annak magját, nem öntözte, nem ápolta, nem nevelgette, nem védelmezte azt. Isten így szól Jónáshoz: „Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél” (Jón 4:10). Isten azonban bölcs gondviselésében Maga állt Ninive erős falai, számos háza és utcája mögött, az ott lakó családokkal és néppel együtt. Az érv egyszerű: Jónás olyan dolgot szánt, amiért semmit nem tett, Isten azonban egy olyan várost szánt meg, amit szuverén gondviselésében alkotott.
A harmadik különbség az értékben van. A tök csak egy növény volt, míg Ninivében jószág és emberek is voltak. Képzeljük el, hogy egy sofőr fékezés előtt átgázol egy emberen, egy kutyán és egy szépen ápolt gyepen. Egy gyalogos nem törődik az ember jajgatásával, sem a kutya nyöszörgésével, hanem a gyephez siet, szomorkodva annak sérülése miatt. Egy másik gyalogos a sérült embernek hátat fordítva a kutyához siet. A kutya bizonnyal fontosabb a gyepnél, az ember pedig értékesebb a kutyánál (vö. Mt 10:31)! Nos, Jónás egy tök miatt mérgelődik, ami csak egy növény, és nem törődik Ninive lakosaival és állataival, sőt, mérges, hogy azok nem pusztultak el.
Végül különbség van a számok tekintetében is. A tök egy növény, míg Ninivében 120000 gyerek volt, akik nem tudtak különbséget tenni balkezük és jobbkezük között (Jón 4:11). Milyen lehetett abban a korban a gyerekek aránya a teljes népességhez képest, amikor a várható élettartam jóval alacsonyabb volt, mint a 21. század nyugati világában? Többnyire 1:6-os arányt tételeznek fel. Ez alapján mintegy 720000 lakosa lehetett a városnak, a falain kívül és belül. A sok jószág (11) minden bizonnyal tehenek, kecskék, bárányok, ökrök, lovak, szamarak, tevék stb. tízezreit jelenti.
Az egészben az a szomorú, hogy Jónást jobban érdekli egy növény veszte, mint 720000 ember és több tízezer állat veszte. Számára egy növény fontosabb, mint közel egy millió férfi, nő, gyermek és állat. Jónás mérges, nagyon dühös, hogy egy növény meghalt, és a 720000 ember és jószágaik nem haltak meg. Mi a helyzet a felebaráti szeretettel (Mt 22:39) és felebarátunk üdvösségének kívánásával (Róm 9:1-3, 10:1)? Rev. Stewart
Isten előretudása és az ember szabad akarata (3)
Legutóbbi két számunkban Isten előretudásával és az ember (állítólagos) szabad akaratával kapcsolatos kérdésekről írtam.
Egy pont még megválaszolandó maradt. A kérdező a IV Mózes 21:8-9-cel próbálta indokolni, hogy az ember képes saját szabad akaratából egy olyan evangéliumban való hit mellett dönteni, ami egy olyan Krisztust hirdet, aki minden embert szerető, mindenkiért meghalt és mindenkit üdvözíteni kívánó Megváltó. A kérdező azt állítja, hogy mivel Izráelnek megvolt a lehetősége, hogy feltekintsen a rézkígyóra és meggyógyuljon, vagy ne tekintsen fel és meghaljon. Jézus ezt a rézkígyót saját előképének tekinti, amint a kereszten függött (János 3:14-15), ezért minden embernek megvan a lehetősége, hogy elfogadja Krisztust mint Megváltóját, vagy elutasítsa Őt, és ennek következményeképp elvesszen.
Rögtön az a kérdés vetődik fel bennünk: honnan tudhatjuk, hogy akik feltekintettek a rézkígyóra, szabad akaratukból tették azt? A textus nem mondja ezt. Ha az izraeliták szabad akaratukból tekintettek fel, akkor minden szabad akaratukból, saját döntésükből történt velük: saját döntésükből hagyták el Egyiptomot, saját döntésükből táboroztak a Sínai-hegy alatt, saját döntésükből zúgolódtak a víz hiánya miatt, saját döntésükből hittek vagy nem hittek a tíz kém beszámolójának stb. Egész üdvösségük saját döntésükön múlott.
Ha az ember dönthet úgy, hogy elfogadja vagy elutasítsa Krisztust, dönthet úgy is, hogy Krisztusnak csak egy részét fogadja el, a többit pedig elutasítja. Dönthet, hogy továbbra is hisz Krisztusban, de úgy is, hogy megváltoztatja hozzáállását. Dönthet arról, hogy a mennybe vagy a pokolba jusson.
Másként fogalmazva, egész üdvössége rajta múlik. Krisztus nem tehet semmi mást, csak aggodalmaskodhat, hogy végül lesz-e egyáltalán bárki, aki hisz Benne. Krisztus nem tehet ezért semmit. Krisztus tehetetlen: a döntés az ember kezében van. Kérdezem: ki akar ilyen gyenge Krisztust? Vagy az a helyzet, hogy az ember megteszi a végső döntést, majd Krisztus átveszi a stafétabotot? Hol olvasunk erről a Bibliában?
Vizsgáljuk meg, mit mond ezekről a Biblia! Az emberiség elbukott. Minden ember vétkezett Ádámban (Róma 5:12 skk). Bukásunk lelkileg annyira megrontott minket, hogy képtelenek vagyunk bármilyen jó cselekvésére (3:12). Romlottságunk nemcsak bármiféle erkölcsi jót tesz lehetetlenné, hanem Isten gyűlölőjévé, Ellene való lázadóvá, az Ő elszánt ellenségévé formál bennünket. Ez volt és ez ma is az ember döntése, az ember bűne, az ember felelőssége.
Isten abban jelenti ki kegyelmének és irgalmának gazdagságát, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus munkája által üdvösséget hoz a világba. Ez az üdvösség hirdettetik az evangéliumban. Az üdvösség elhozásával Isten célja kettős. Egyrészt az evangélium Isten parancsát tárja minden ember elé, hogy hagyják el bűneiket, bánják meg gonoszságukat és higgyenek Krisztusban. Isten ez által jelenti ki jogos igényét. Az evangélium másrészt Isten ereje minden hívőnek (1:16).
A Dordti kánonok így fogalmaz: „Az pedig, hogy Isten egyeseket a kellő időben megajándékoz a hittel, másokat pedig nem ajándékoz meg, öröktől fogva önnön elhatározásából történik” (1:6). Isten örök tanácsa mind a kiválasztást, mind az elvettetést tartalmazza (1:6, Róm 9:10-23).
Isten azonban nem úgy bánik az emberrel, mint egy robottal. Fiatalkoromban egy lelkipásztor így fogalmazott prédikációiban: „Az ember nem Pullman hálókocsiban (luxushálókocsi) megy a mennybe”. Az istentelenek semmit nem tudnak tenni, csak elutasítani az evangéliumot. Ez saját romlottságuk miatt van, amit maguk hoztak magukra. A választottak azért hisznek, mert Isten adja nekik a hit ajándékát (Ef 2:8). Az istentelenek hitetlenségük szörnyű bűnéért kárhoznak el, az igazak pedig Isten irgalmáért, kegyelméért, szerelméért és hosszútűréséért mennek a mennybe.
Az evangélium elutasítása mögött Isten elvető örök végezése áll; az evangéliumban való hit mögött Isten kiválasztó örök végezése áll. Krisztus csak az Ő választott népéért halt meg, és a kereszt az az eszköz, ami által megmenekülünk. Isten azonban olyan módon szabadít meg minket, hogy tudatában legyünk megváltásunknak. Ő megtérésre és hitre indít bennünket. Harcra hív minket az óemberrel, küzdelemre a kísértésekkel, bűnvallásra indít, és arra, hogy mindig Krisztushoz meneküljünk, erőt nyerni a csatára. Azt a parancsolatot kaptuk, hogy munkáljuk üdvösségünket, és azért hívattunk el erre, mert Isten az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből (Fil 2:12-13).
A Szentírás Isten abszolút szuverenitását tanítja minden cselekedetében, és így mutatja meg Isten dicsőségét. Az ezzel ellentétes tanok Istent kicsivé (igen, Istennek egy bálványkarikatúráját adják), a keresztet pedig gyengévé teszik.
Gyakran felteszem magamnak azt a kérdést, hogy miért vágyakozik és kívánkozik az egész egyházi világ egy olyan teológia után, ami az ember dicsőségét, jóságát és alapvető erkölcsi épségét hirdeti. A válasz csak a kevélység lehet. A kevélység olyan elevenen ég az ember szívében, hogy az ember szabad akaratának jóságát mindenáron fenn akarja tartani.
Ez a teológia az ember körül forog, nem pedig Isten körül. Humanista teológia. Azt állítja, hogy Isten minden embert szeret, mert senkit nem tudna gyűlölni. De mi köze van ennek Isten szentségéhez, ahhoz a szentséghez, mely fényes lánggal ég a bűnnel szemben (Ézs 6:3skk)?
Krisztus mindenkiért meghalt, szólnak. De mi köze van ennek a kereszthez, ami Isten hatalma az üdvösségre (I Kor 1:24)? A keresztet gyengévé teszi, Istent pedig Krisztusban olyanná, aki képtelen üdvözíteni. Mi köze van ennek az igazsághoz? Istent lealacsonyítja az ember szintjére, és minden erejéből megpróbálja felemelni az embert Isten trónjához.
Kálvint ellenségei azzal vádolták, hogy Istentől részeg lett. Ez a legnagyobb dicséret: Istentől részegnek lenni! Ennek boldogsága minden egyéb örömöt felülmúl! A modern egyházi világ az embertől részegedett meg…
Bárcsak napjaink „evangélikál” egyházi világa megbánná, hogy a hangsúlyt az emberre teszi: ember, ember, ember! Bárcsak az igazsághoz fordulna, és megvallaná, hogy Isten minden mindenekben!
Akik a pusztában feltekintettek a rézkígyóra, akik látták, hogy égető szükségük van a Megváltóra, azoknak élő és üdvözítő hite volt. Ez a hit Isten ajándéka volt. Nikodémusnak Jézus ezen szavaira volt szüksége a János 3-ban, mert azt gondolta, hogy a Messiás földi királyságot fog megalapítani. Meg kellett értenie, hogy a mennyek királyságát nem emberi erő alapítja meg, hanem a Messiás keresztrefeszítése.
Akik pedig hit által a keresztre tekintenek, azok üdvözülnek: üdvözülnek, de nem azért, mert ők választották azt (állítólagos) szabad akaratukból kifolyólag, hanem mert Isten adta nekik a hitet, hogy egyedül a megfeszített és feltámadott Krisztusban higgyenek. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.