2013. május • XIV. kötet. 13. szám
Isten útja a tengeren van (2)
Isten útja az egyházzal és a hívővel a „tengeren van" (Zsoltárok 77:20), hiszen nem vagyunk beavatva Isten örök tanácsának minden részletébe. Isten tanácsának felfoghatatlansága Isten felfoghatatlanságát tükrözi. Az Ő útjai magasabbak, mint a mi útjaink (Ésaiás 55:9), mert nem ismerhetjük meg a Mindenhatót tökéletesen (Jób 11:7). A Jehova Isten tanácsának teljes, mindent magába foglaló ismerete ugyanúgy lehetetlen, mint Isten teljes, mindent magába foglaló ismerete. Ezért dicsőíti az apostol Isten gazdagságának mélységét (Róma 11:33)! „Mert Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen" (36).
Mintha a kicsiny, de felfuvalkodott ember, saját bölcsességéről és jelentőségétől alkotott hamis nézeteivel megismerhetné Isten kifürkészhetetlen útjait! A Mindenhatót nem vonhatják kérdőre a föld szöcskéi és férgei, hogy megkérdezzék, mit cselekszik!
A mindenható Teremtő és a hatalom nélküli teremtmény közti éles különbségből az is következik, hogy Isten útjai a tengeren vannak a Sátán számára is. Bár a Sátán többet tud nálunk az Úr útjairól, hiszen öregebb és okosabb, mint mi, ő is csak teremtmény. Még a szent angyalok sem látják Isten nyomait: Mihály, Gábriel és a mennybeli fejedelemségek és hatalmasságok is tanulnak abból, miként cselekszik az Úr az Ő egyházával (Efézus 3:10, I Péter 1:12), mert bár a mennyben laknak, ők is elrendeltek, nem tanácshozók.
Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy gyakran nem ismerjük Isten terveinek részleteit vagy azt, hogy miért úgy cselekszik, ahogy cselekszik. Sokszor visszatekintve, később értjük csak meg; a mennyben pedig még többet meg fogunk érteni. A Bibliában nagy vonalakban megláthatjuk, micsoda Isten munkája az egyházzal, Jézus Krisztusban. Vannak bibliai alapelveink, hogy megértsük Jehova velünk való cselekedeteit, melyek közül az egyik: Isten útja a tengeren van. A Szentírás világos, de Isten gondviselésének egyes eseményei nem mindig azok.
Mindez azt jelenti, hogy sosem szabad átadnunk magunkat a kétségbeesésnek. Illés így panaszkodott: „elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek" (I Kirá lyok 19:10). Vissza akart vonulni prófétai hivatalától, de az Úr tájékoztatta Izráel maradékáról, a 7000 emberről (18). Isten útja a tengeren van!
Jákób így szólt kilenc fiához: „Megfosztotok engem gyermekeimtől: József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!" (I Mózes 42:36). A pátriárka hite gyenge volt, hiszen „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8:31), és Isten mindent jóra fordít (I Mózes 50:20).
Emlékezzünk Aszáf kínjaira: „Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát?" (Zsoltárok 77:10). Ne essünk kétségbe, szeretteim! Isten útja a tengeren van! Nem tudhatod, milyen jón munkálkodik! Ne próbáld meg felülbírálni a Mindenhatót!
A kétségbeesés helyett minden helyzetben (különösen a legnehezebbek közt) az a feladatunk, hogy bízzunk Benne (Zsoltárok 37:3 5, 46:2 4). Bízhatunk jóságában, bölcsességében, hűségében és szövetségének irgalmában; abban, hogy mindeneket saját dicsőségére és a mi javunkra munkál.
Ha útmutatást és támogatást keresel egy nehéz helyzetben, ne misztikus megérzések vagy bűnös érzelmek alapján cselekedjél! Emlékezzél feladatodra, arra a szerepre, amit Isten készített neked! Alkalmazd életedre a tíz parancsolatot, az Ő erkölcsi akaratának summázatát! Keresd először az Ő királyságát és igazságát (Máté 6:33)!
Az az igazság, hogy Isten útja a tengeren van, nemcsak azt jelenti, hogy ez az út ismeretlen (Zsoltárok 77:20), hanem az is kiderül a szövegösszefüggésből, hogy megváltó út (15 17, 21). Megváltó út alatt nem azt értjük, hogy saját küzdelmeink váltanak meg minket, mintha mi fizetnénk meg a bűneinkből való szabadulás árát. Ehelyett Isten Jézus Krisztusban, hit által közli velünk megváltásunk javait, változatos harcokon keresztül.
Isten velünk való útja tervezett, és megszentelésünkre szolgál, arra, hogy jobban-jobban kiszabadítson minket bűneink kötelékeiből. Aszáfot szenvedései szent elmélkedésre vezették (11 13), és visszavitték Isten dicsőítéséhez (14). Ez az Úr célja azzal is, ahogy velünk cselekszik! Ha ezt tartjuk szemeink előtt, már félig megnyertük a csatát.
Ha nehézségekkel találkozunk, nem szabad így gondolkoznunk: „De én jó ember vagyok, és nem ezt érdemlem!" Emlékezzünk rá, hogy „nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is" (Róma 3:12). Mindaz, amit megérdemlünk és amire rászolgáltunk, egyedül a kárhozat. Földi szenvedéseink azonban Isten kegyelméből nem büntetések, hanem próbák, amikkel megvizsgál és megtisztít minket.
Izráelnek át kellett kelnie a Vörös-tengeren, hogy elérje az ígéret földjét. Ehhez hasonlóan nekünk is a megszentelődés ismeretlen útján kell haladnunk, mint a dicsőséghez vezető egyetlen úton. „Utad a tengeren volt". Isten az Ő népét (Zsoltárok 77:21) a tengeren keresztül vezeti a mennyei boldogság felé, az Ő egyházában. Izráel népe együtt ment a pusztaságban. Ez az út, Isten útja az Ő népe számára, hogy a jó ösvényen maradjanak.
Isten az egyházban, hűséges egyházi vezetők segítségével vezeti az Ő népét a tengeren és a mennyei boldogság felé. „Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével" (21). Ez a két ószövetségi hivatalnok példakép a mai egyházi hivatalnokok számára is. A hűséges egyházi vezetők tanítását és példáját kell követnünk, mert ők vezetnek minket Isten útjain a tengeren (Zsidók 13:7, 17, 24). A mi mennyei Atyánk az Ő Igéjének hirdettetésével és az egyházi elöljárók bibliai vezetésével közli velünk megváltásunkat, és így vezet minket dicsőségre.
Az, hogy Isten útja a tengeren van, az istenteleneket is érinti. A Fáraó félreértette ezeket, azt gondolván, hogy ő is át tud kelni a Vörös-tengeren, de a Fáraó útja másként alakult! Amint az egyiptomiak belevesztek a Vörös-tengerbe, az elvetett gonosz emberek és angyalok is meg fognak semmisíttetni Krisztus keresztje által! Rev. Stewart
A megbocsáthatatlan bűn
Egy brazil testvérünk azt kérdezte: „Mi a megbocsáthatatlan bűn?"
Elsőként hadd idézzem azt a három fő részt, ami ezzel foglalkozik a Bibliában. Az első a Máté 12:31 32: „Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a ki a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik." Fontos, hogy e szavakat Jézus arra adta válaszként, amikor a farizeusok istentelenül azt mondták, hogy az ördögök fejedelme nevében űzi ki az ördögöket.
A Zsidók 6:4 6 is szól erről a bűnről: „Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák azt."
Végezetül álljon még itt az I János 5:16 17: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is."
Ezek alapján levonhatunk néhány következtetést. Jézus nem vádolja a farizeusokat a megbocsáthatatlan bűn elkövetésével, de erősen figyelmezteti őket erre, mert nagyon közel kerültek ahhoz, hogy elkövessék. Káromolták Krisztust, mert azzal vádolták, hogy a Sátán nevében űzi ki az ördögöket. Jézus azt mondja, erre a bűnre van bocsánat. Valós volt azonban annak a veszélye, hogy a farizeusok nemcsak Krisztust, hanem Krisztus Lelkét is káromolják, akit az Úr Pünkösdkor árasztott ki egyházára. A megbocsáthatatlan bűn nem más, mint a Szent Lélek káromlása.
A Zsidók 6 azt tanítja, hogy a Szent Lélek elleni vétket olyan ember követheti el, aki az egyházban van és hallgatja az igehirdetését; mert a Lélek az igehirdetéssel kapcsolatosan munkálkodik. Valóban, azok, akikről a Zsidók 6 beszél, valameddig az egyházban éltek, és noha csupán külsőleg, mégis részesültek azokban az áldásokban, amiket a Szent Lélek közöl az egyházzal. Valamilyen mértékben érzékelték a menny boldogságát. Nemcsak tudták, mik az üdvösség áldásai, de látták is, milyen nagyok és csodálatosak. Ismerték a Szent Lélek munkáját az egyházban, és azt is tudták, hogyan közli az egyházzal Krisztus munkájának áldásait. Láthatták ennek a boldogságnak páratlan értékét. Azt állították, hogy részesültek Krisztus Lelkében. Csatlakoztak az egyházhoz az istentiszteletben, imádságban, éneklésben és hitvallásban.
Ezek az emberek olyan közel kerültek az igaz és teljes megváltáshoz, hogy ezt a részt az arminiánusok annak alátámasztására használják, hogy az igaz szentek kieshetnek a kegyelemből. Ez azonban tévedés. A szöveg arról beszél, hogy milyen közel kerülhetnek az emberek a boldogsághoz és az üdvösséghez, mint azok, akik hívő családban születtek és nevelkedtek, és a templomban éltek évekig.
Azok bűne, akik elhagyják az egyházat és megtagadják a hitvallásukat, szörnyűséges: „önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát". Krisztust egyszer feszítették meg a Golgotán. Azért feszítették meg, mert sem a zsidók, sem Heródes, sem Poncius Pilátus nem ismerte el, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, az egyetlen Megváltó.
Azok, akik elkövetik a megbocsáthatatlan bűnt, nem egy kevésbé hűséges egyházért hagyják el a hűséges egyházat. Nem azért hagyják el az egyházat, hogy azon kívül éljenek, hanem nyíltan az ellen szólnak, amit egyszer megvallottak. Tagadják, hogy Jézus Krisztus Isten örökkévaló Fia. Tagadják, hogy egyedül Benne van üdvösség. Kinevetik a szentek hitét, csúfolják Krisztust, nevetnek azon a „bolondságon", amit korábban ők is gyakoroltak, és alkalomadtán üldözik is Isten népét. Azt akarják, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy semmi közük nincsen ahhoz a Krisztushoz, akiről az egyházban beszélnek. Ezt jelenti az, hogy megfeszítik maguknak Isten Fiát.
János azt mondja, ne is imádkozzunk azért, aki elkövette a megbocsáthatatlan bűnt. Testvéreinket csak akkor tudjuk inteni, ha meg tudjuk mondani, mikor követ el valaki bűnt. Más bűnök elkövetőit Isten elé lehet vinni imádságban, hogy bűnbánatra jussanak. Ebből a bűnből azonban nincs bűnbánat.
Ez érthető. A bűnbánat útja a bűnvallás és a Krisztus keresztjéhez való menekülés. Azonban ha valaki becsmérli azt a Megváltót, akit egyszer Urának megvallott, bezárja az egyetlen ajtót, ami a bűnbánathoz és a bűnbocsánathoz vezet. Senki nem folyamodik bűnbocsánatért Ahhoz, akit minden erejéből csúfol.
A Biblia ennél is erősebben beszél. Megtudjuk, hogy „lehetetlen" egy ilyen embernek megismerni saját bűnét, meglátni annak szörnyűségét, megbánni azt és Krisztushoz folyamodni bűnbocsánatért. Isten cselekszi ezt, Ő teszi lehetetlenné a bűnbánatot az ilyenek számára.
Ez is összhangban áll Isten munkáival, útjaival. Amikor azok, akik Krisztust egyszer megvallották, elesnek a hittől, Isten kivágja őket és nemzedékeiket az olajfából (Róma 11:17 21). Isten nem tér vissza újra meg újra a hitehagyott népekhez, családokhoz és nemzetekhez!
Még egyet meg kell jegyeznünk. Minden keresztyén életében lehetnek olyan időszakok, amikor a veszély és szorongás pillanataiban meginognak üdvösség bizonyosságában, és azon gondolkoznak, elkövették-e a megbocsáthatatlan bűnt. Néhányukat nagyon fel is zaklatja ez a kérdés. Nem szabad azonban kétségbeesniük vagy rettegésben élniük! Az, aki elköveti a megbocsáthatatlan bűnt, nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, sem a válasszal. Az a valódi szorongás, amit éreznek akkor, amikor ilyen kérdéseket tesznek fel maguknak és az a valódi félelem, ami eltölti őket arra gondolva, hogy talán elkövették a megbocsáthatatlan bűnt, paradox módon éppen azt bizonyítja, hogy nem követték el. Ha megtették volna, közönyösen, sőt, gyűlölettel gondolnának ezekre. Nem töltené el őket aggodalom és rettegés, sőt, nevetnének korábbi bolondságukon. Nem érdekelné őket ez a kérdés.
Ha kétségek és félelmek támadják meg lelkünket, a legjobb megvallani bűneinket, megalázni magunkat Isten hatalmas keze alatt, megvallani a kétkedés bűnét is (hiszen az is bűn), és a kereszthez futni menedékért. Isten, az Ő idejében és útjain örökkévaló karjába veszi remegő gyermekeit, és békességet szól a lelküknek. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.