2016. május • XVI. kötet 1. szám
Embert félni, Istent feledni (2)
„Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?” (Ézsaiás 51:12-13).
Nemcsak magától az embertől félünk, hanem az ember haragjától is. Jehova rámutat arra, hogy Izráel „szüntelen minden napon” félt nyomorgatójának haragjától (13). Vannak olyan emberek, akik szembe tudnak szegülni az istentelenek hatalmával, de haragjuk előtt meglapulnak. Textusunk az istentelenek haragjától való naponkénti és folytonos félelemről beszél. Szeretteim, Isten kegyelméből sose engedjétek magatokat ilyen helyzetbe: félni az embertől, az ember haragjától, szüntelen minden napon!
Az Ige nem csupán az embertől és haragjától való félelemről beszél, hanem az attól való félelemtől is, amit valaki cselekedhet velünk. „Félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni” (13). Az istentelenek sokféleképpen utalhatnak arra, hogy mit tehetnek velünk. Ezek az utalások lehetnek fenyegetések vagy konkrét példák, kimondottak vagy kimondatlanok, finom vagy kevésbé finom jelzések.
Akár így, akár úgy, istentelen ellenségeink ezt a határozott benyomást keltik: „Ezt fogjuk tenni veled, otthonoddal, házastársaddal, gyermekeiddel, családoddal, gyülekezeteddel, mégpedig törvényesen. Ezt fogjuk tenni veled a közvetlen környezetedben, munkádban, a sajtóban, a bíróságon.”
Sidrák, Misák és Abednégó Isten kegyelméből nem rémültek meg egy istentelen törvénytől, ami megkövetelte tőlük, hogy boruljanak le egy aranybálvány előtt (Dán 3). Nem hódoltak meg a Nabukodonozortól vagy haragjától való félelem miatt (pedig igen dühös volt), sem az égő tüzes kemence láttán. Lehet, hogy olvasták az Ézsaiás 51:12-13-at (vagy a 43:2-t), és eszükbe jutott?
Ne félj tehát attól, Isten gyermeke, hogy mit tehetnek veled a gonoszok! Ne töltsd azzal az idődet, hogy ezen gondolkodsz. Valószínűleg az ilyen fenyegetések 99%-a nem teljesedik be. Emlékezz arra, hogy az Úr azok mellett áll, akik kiállnak az Ő igazsága mellett!
Textusunk ezt kérdezi: „De hol van a nyomorgató haragja?” (51:13). Az erős Babilon már régen elveszett. A fenevadhoz hasonló birodalmak, Makedónia és Róma sok évszázada összedőltek. A Mindenható össze fog törni minden istentelen embert, azoknak minden hatalmával együtt!
„Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el” (14). Milyen megdöbbentő kép Izráelről: a száműzetésben verembe vetett fogolyként szenved az éhhalál küszöbén. A Babilonból való szabadulás azonban hamarosan eljön, ezért Izráel félelmei alaptalanok!
Kis kitérőként érdemes megjegyezni, hogy az Ézsaiás 51:14 képszerű és lelki ábrázolás, és arra nézve is bizonyíték, hogy ezt a részt nem olyasvalaki írta, aki sok-sok évvel Ézsaiás után élt, a babiloni fogságban, hiszen a száműzetésben élő zsidók fizikai körülményei nem voltak nagyon rosszak (vö. Jer 29:4-7), sőt, sokan maradtak Babilonban, amikor lehetőség nyílt visszatérni Júdába.
A hívőnek emlékeznie kell arra, hogy ő valójában kicsoda. Az Ige ezt a kérdést tárja Isten gyermeke elé: „Ki vagy te?”. Azt kérdezi: „Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! …és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?” (Ézs 51:12-13).
Ismered az Ember Fiát, Jézus Krisztust, és az Övé vagy, aki engesztelést szerzett bűneidért, feltámadott a halottak közül, és örökkön örökké él! Halhatatlan vagy, mert halálod után lelked Krisztusnál fog élni a mennyben, és az utolsó napon megdicsőült testben fel fogsz támadni a halálból, hogy az új égen és az új földön, az igazság és öröm új világában lakozzál!
Miért félsz hát nyomorgatód haragjától? Mi a helyzet Isten bűn ellen való haragjával? Gondolj arra, Jehova haragja hogyan nyilvánult meg és elégíttetett meg Jézus Krisztus keresztjén, amikor elhordozta Isten ellenünk való haragját, borzasztó vétkeinkért!
Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja kiválasztott és szeretett, megváltott és megszabadított, örökbefogadott és elhívott téged! Ne félj tehát az emberektől!
Isten így vádolja Izráelt: Elfelejtkeztél rólam! (13; vö. 49:14). Mi a kapcsolat az embertől való félelem és az Istenről való elfeledkezés között? Mindkettő az első parancsolat elleni vétek. A két bűn kapcsolata a fordított arányosság. Minél jobban félsz az embertől, annál kevésbé féled Istent. Minél inkább féled az Istent, annál kevésbé félsz az embertől.
Textusunkban Isten három nevére emlékezteti Izráelt és minket is. Az első az „Úr”, Jehova (51:13). Isten önmagában létező, örökkévaló, változhatatlan. Hozzánk pedig Jézus Krisztusban igaz és hűséges. Másodszor, ő „az Úr, a te Istened” (15). Jehova a mi szövetséges Istenünk, a szövetségi formula szerint: „Én vagyok a te Istened, és te pedig az én népem”. Harmadszor pedig, Ő a „Seregeknek Ura” (15). Szuverén uralkodó a menny, a föld és a tenger seregei, láthatatlan és látható seregek fölött. Mindannyian Jehova, az ő Mesterük szolgálatában állnak, aki egyháza javára használja azokat.
Hogyan tehetted ezt, Izráel? Hogyan felejtkezhettél el rólam? Hogyan felejthetted el neveimet? Ezt kérdezi Jehova. Ne legyünk vétkesek ebben, szeretteim! Rev. Stewart
A Teodícea (3)
„Gyakran beszélünk arról (helyesen), hogy Isten nem emlékezik meg bűneinkről, és azokat végtelenül messzire veti tőlünk (olyan messzire, mint amennyire kelet van a nyugattól), és a tenger mélyébe temeti őket. Hogyan kerülhetnek hát ugyanezek a bűnök a nyilvánosságra az ítélet napján, hogy a hívők cselekedeteik alapján ítéltessenek meg? Vajon az a helyzet, hogy vétkeinket Isten nem hozza elé, hiszen azok már eltöröltettek, és csak cselekedeteinket ítéli meg, amik pedig megmutatják a bennük rejtőző bűnt?”
Ahogy olvasóink bizonyára emlékeznek, legutóbbi két számunkban a teodíceával foglalkoztunk. Ezzel a cikkel szeretném befejezni ezt a témát. A fent idézett kérdés arra indított, hogy a kérdéses témát kibővítve a válaszban bemutassam a teodíceát, mert egyrészt ez húzódik meg a kérdés mögött, másrészt napjaink sótlan teológiai világában ritkán foglalkoznak vele. Azonban ez az igazság a református teológia egyik kulcsfontosságú eleme.
Meg vagyok győződve arról, hogy e témában való tanítás hiánya abból ered, hogy napjaink egyházi világának prédikációiban és írásaiban egy rossz hangsúly kerül az emberre. Ez nem a Szentírás hangsúlya! A Biblia Isten-központú. Arról tanít, hogy mit tesz Isten, miért teszi azt, amit tesz, és egyedül az Ő nevét kell magasztalni és dicsőíteni. Napjaink teológusaitól csak azt halljuk: ember, ember, ember. A református teológiában a hangsúly: Isten, Isten, Isten. Olvassuk csak el az Efézus 1:3-14-et! Ez a szakasz, ami a görögben egyetlen mondat, arról beszél, hogy milyen csodálatos ajándékokat ad Isten az Ő népének, és ezzel az a célja, hogy rámutasson arra, hogy mindezt Isten adja, mégpedig azért, hogy egyedül Őt magasztaljuk. A teodícea igazsága Isten trónusa elé visz és alázatos imádatra indít minket.
A kérdező arra kíváncsi, hogy vajon bűneink nyilvánvalóvá lesznek-e az ítélet napján. Láthatóan reméli, hogy nem ez lesz a helyzet. Ebben mindnyájunkhoz hasonló, mivel bűneink olyan sokan vannak, oly nagyok és borzalmasak, hogy nem akarjuk, hogy bárki tudjon róluk. Remegünk a félelemtől, ha arra gondolunk, hogy az ítélet napján nyilvánosságra lesznek hozva.
A kérdező azzal érvel, hogy Krisztus vére elfedi bűneinket, és azok többé nem léteznek. Emellett arra is rámutat, hogy még a jó cselekedeteinkben rejlő vétek is meg fog mutatkozni. A lényeg azonban nem az, hogy bűneink nyilvánvalóvá lesznek-e az ítélet napján (azok lesznek!), hanem az, hogy Isten hogyan igazolja magát népe megmentésében, amikor azok ugyanolyan gonoszok, mint bárki más a földön, és miért lesznek megmentve. Ez a teodícea.
A teodíceában Isten igazolja magát a kiválasztásra nézve is, nemcsak az elvetésre nézve, amivel a legutóbb foglalkoztunk. Isten igazolja magát egy látszólag önkényes döntésre nézve, miszerint csak némelyeket áld meg Krisztusban bukott emberi nemünkből, akik mindannyian egyazon lelki romlottságban vagyunk.
Isten nem azokat választotta ki, akik erkölcsileg jobbak voltak a többieknél, vagy több jó cselekedetet hajtottak végre, esetleg a bukott emberi nemből értékesebbek és nemesebbek voltak. A kiválasztás teljesen szabad és szuverén. Isten azokat választja, akiket választani akar. Annak az alapja, hogy némelyeket kiválaszt, másokat pedig nem, az Ő szuverén jó tetszése. Könyörül, akin könyörül, és akit akar, megkeményít (Róma 9:15-18).
Amint legutóbbi cikkünkben az elvetéssel kapcsolatban is írtam, Istennek joga van mindehhez, és nem köteles megmagyarázni nekünk, miért teszi azt, amit tesz. Ő végtelen, mi pedig porszemek vagyunk. Ő a Mindenség Teremtője, mi pedig teremtmények. Ő ad életet és létezést minden teremtésnek, mi pedig minden lélegzetvételünkben és minden szívdobbanásunkban Tőle függünk. Pál megint így szól: Nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy jó vagy rossz edényt készítsen belőle (Róma 9:21)? Természetesen van. Ugyanez a helyzet Istennel.
A Teremtő úgy cselekszik azokkal, akiket teremtett, ahogy Neki tetszik. Ez az alapvető igazság. Isten mindent saját tetszése szerint tesz, és senki nem kérdezheti meg, miért tette azt.
Ha az egyházat egy templommal jelképezzük, ahogy azt az Efézus 2:20-22 teszi, Isten a templomot a választottakból építi, Krisztuson. Az elvetetteket mint állványt használja a templom építéséhez. Amikor a templom teljesen elkészült, az állványra többé nincs szükség, és lebontják.
Ezenfelül Isten meg akarja mutatni a megváltás munkájának nagy csodáját. Saját drága Fiának halála és felmagasztalása által szabadít meg minket a bűnből. Ahhoz, hogy megmutassa kegyelmét, azt is megmutatja, hogy az Ő népe önmagában milyen istentelen. A megváltás csodája nagyságának megmutatásához minden hamisságunk is nyilvánosságra fog kerülni.
Krisztus halálában, ami az az elégtétel, amit Isten megkövetel ahhoz, hogy népét Ellene való bűnéből megszabadítsa, Isten az Ő Fiát bünteti meg népe helyett. Isten szentségének fénye szebben ragyog borzalmas vétkeink háttere előtt. A fáklya fényét csak a sötétben lehet látni, Isten dicsősége pedig bűneink sötétsége előtt világít a leginkább.
Bűneink az utolsó napig nem fognak teljes szörnyűségükben megnyilvánulni. Akkor nyilvánosságra fognak kerülni, de Krisztus vérével elfedve. Bűnösként állunk, akik Krisztus halála által szentek lettünk. Ezt azért teszi Isten, hogy Ő dicsőíttessék meg, mint minden munkáinak örök szerzője. János azt mondja, hogy nem kell félnünk az ítélettől, mert tudjuk, hogy Isten szeret minket (I János 4:16-18).
Ez a teodícea. Isten úgy igazolja az egyedül kegyelemből való megváltás munkáját, hogy megmutatja, kik vagyunk magunkban, és kik vagyunk Krisztus által megmentve.
Isten a lehető legdicsőségesebben kinyilvánítja, hogy választottainak megváltását szuverén módon, egyedül Ő munkálja. Nevének legnagyobb dicsősége úgy nyilvánul meg, hogy minden tulajdonságát megmutatja, amennyire csak lehet. Megmutatja az úgynevezett közölhetetlen tulajdonságait: szuverenitását, mindenhatóságát, örök változhatatlanságát, a Szentháromság szövetségi életének boldogságát.
Kijelenti úgynevezett közölhető tulajdonságait is, elsősorban Krisztusban és munkáiban: irgalmát, kegyelmét, szeretetét, hosszútűrését, türelmét. Mindezeket Isten úgy jelenti ki, hogy Előtte fog állni a választott bűnösök megszámlálhatatlan sokasága, Krisztus igazságának fehér ruháiban. Mi, szörnyű bűnösök, akik olyan gonoszok vagyunk, mint bárki más a világban, Istentől megtartatunk és örökre megáldatunk.
Bűneinknek nyilvánosságra kell kerülniük, mert Isten irgalma egyedül így mutatkozhat meg, és csak így értékelhetjük Krisztus csodálatos munkáit, és Isten nagyságát, aki szeretett Fiát elküldte a pokolra, hogy népét megmentse. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.