2017. május • XVI. kötet 13. szám
Identitásunk Krisztusban (2)
Legutóbbi számunkban láttuk, hogy az ember identitásáról szóló nyugati nézetek egyre szekulárisabbakká és keresztyénellenesebbekké válnak. Habár halandó ember nem ismerheti a jövőt, van néhány egybehangzó jel, amelyek arra mutatnak, hogy a helyzet csak romlani fog.
Az első és legnyilvánvalóbb az evolucionizmus. Charles Darwin több, mint 150 éve adta ki híres könyvét, A fajok eredetét (1859). Azóta az evolúcióelmélet gondolatai átjárták az egész emberi gondolkodást és tevékenységet. Az evolúcióelmélet szerint az ember csupán fejlett iszap. Az élet kizárólag anyagi, és értelmetlen. Az ember tehát nem tudja és nem is tudhatja, honnan jött, vagy hová megy.
A második jel a posztmodernizmus, ami szerint nincs abszolút igazság. Az igazság szubjektív. Az objektív igazság ismerete csak kevéllyé tenné az embert. Az általános hatáskörűnek gondolt állam gondoskodik az emberek számára az „igazságról”.
A harmadik, hogy van több befolyásos politikai és törvényes erő, például a homoszexuális lobbi, ami Isten Igéjét félre akarja állítani és el akarja hallgattatni. Az ember identitása folyton változik, amint a homoszexuális aktivisták és bűntársaik fokról fokra megvalósítják programjukat. Egyre nagyobb előrehaladásra tehetnek szert, mert az emberek egyre jobban hozzászoknak a korábbi elemekhez, és készen állnak a következő szintre.
A negyedik jel az a technikai haladás, ami az orvostudomány, a számítástudomány, a robotika stb. területén jelenik meg, csak úgy, mint a tömegek meggyőzésére irányuló propaganda elméletében és gyakorlatában.
Mindezekben az ember és az emberi identitás újraértelmezését láthatjuk. Az ember újraértelmezése állatként, az emberi személy újraértelmezése, a házasság újraértelmezése, az emberi szexualitás újraértelmezése, a nem újraértelmezése stb.
Az ember újraértelmezése mellett és előtt szerepel Isten újraértelmezése, különösen a szeretetről alkotott hamis kép alapján. Isten szeretetét az első számú, sőt, az egyetlen isteni tulajdonságnak állítják be. Isten bölcsessége, mindentudása, igazsága, hatalma, változhatatlansága, szentsége, örökkévalósága stb. szertefoszlanak ebben a hamis szeretet-képben. „Ha Isten létezik is, nem jelent fenyegetést bűnös életünkre nézve” – gondolja a bolond ember.
A szentimentális és méltánytalan szeretet gyámoltalan és ártalmatlan Istenének helyére az ember, az újraértelmezett ember, és az újraértelmezett ember legfőbb kifejezése, az autonóm állam. Sőt, az államra vagy a nemzetre sokan egyre inkább úgy tekintenek, mint egy köztes állomásra az egységes világkormányzás felé vezető úton.
Az ember és Isten újraértelmezésének célja a világ előkészítése az Antikrisztusra, azaz a bűn emberére, aki „ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát” (II Thess 2:4).
Istennek hála, előttünk van az Ő Igéje, a Biblia, ami első lapjától kezdve alapvető igazságokat tár elénk. „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (I Móz 1:1). Ő a Világmindenség Alkotója és Uralkodója. Már az I Mózes 1-ben úgy olvasunk Róla, mint Istenről, a (parancsoló) Igéről és Isten Lelkéről (1-3). Jehova egyszer egyes szám első személyben (29), máskor pedig többes szám első személyben (26) beszél magáról, aki lényében egy és személyében három Isten.
Az ember eredetéről és természetéről szóló igazság az, hogy ő a teremtés koronája, akit az Úr a hatodik napon formált. Minden mást érte alkotott, hogy az ember Isten dicsőségét szolgálhassa (Belga Hitvallás 12). Az ember nem a kozmikus véletlen és a mutációk terméke!
Az embert Isten a föld porából és lehelete által teremtette (I Mózes 2:7). Az ember isteni teremtetésének két szemszöge megfelel annak, hogy test és lélek. Ezért az embernek boldognak kellene lennie saját bőrében!
Az embert Isten saját képmására alkotta (1:26-27; 5:1; 9:6), nem pedig egy majom képmására. Valóban, az ember feladata, hogy istenfélően uralkodjon az állatok, halak és madarak fölött (1:28).
Isten az embert kétneművé teremtette. Krisztus szavai, amelyeket a kétezer évvel ezelőtti farizeusokhoz intézett, napjaink politikailag korrekt világában is időszerűen szólnak: „Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (Máté 19:4, az I Mózes 1:27 idézete)? Örvendezz abban a nemben, amit Isten adott neked!
Isten az embert házasságra teremtette, amelyben egy férfi és egy nő egy testté lesz, amíg mindketten élnek. Amint Krisztus mondta: „A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” (Máté 19:6). Legyél tehát boldog akár egyedül, akár házasságodban (I Kor 7)!
A Felséges az embert munkára teremtette. Hat napon át dolgozzál Isten dicsőségére, törvényes munkádban (I Mózes 2:1-3; II Mózes 20:8-11)! Nyugodj meg Krisztusban (Máté 11:28), különösen az Úr napján (Jelenések 1:10)!
Az előző hét bekezdésben említettek a Biblia első két fejezetén alapulnak. Alapvető igazságok ezek az emberiségről, és arról, hogy mi a jó a férfiaknak és a nőknek. Azonban ahogy társadalmunk egyre humanistább és egyre pogányabb lesz, egyre inkább eltűnnek az emberi élet Isten által megalkotott kereteiből ezek az alapvető építőelemek.
Sokat beszélnek manapság az „egyenlőségről”. Az egyenlőség bibliai szemléletében a következő kulcselemek jelennek meg. Minden embert Isten teremtett. Ádám minden embert egyenlően képviselt, azok mind elbuktak benne, ezért mindannyian tökéletesen romlottak (Róma 5:12-21). Meztelenségük eltakarására mindnyájan ruhát kell viseljenek (I Mózes 3:21). Isten örök tanácsvégzése és gondviselése által mindnyájuk fölött egyenlően uralkodik (Efézus 1:11). Úgy kell tekintenünk magunkra, mint akik Isten bölcs és hatalmas uralma alatt vagyunk!
A bibliai egyenlőség azt az igazságot is magában foglalja, hogy az utolsó napon minden egyes embernek meg kell majd állnia az Úr Jézus Krisztus ítélőszéke előtt. Ugyanaz az evangélium szól mindenkihez, zsidókhoz és pogányokhoz: a megváltás egyedül Krisztusban van, és mindenkinek meg kell térnie, és hinni Őbenne! Rev. Stewart
Az „Istennél nagyobb szeretet” érv (2)
Múlt havi cikkemben elkezdtem válaszolni egy olvasónk felvetéseire az általános kegyelem és az evangélium valódi felajánlásának tévtanításaival kapcsolatban (amelyek azt tanítják, hogy Isten minden egyes embert szeret, és őszintén meg akarja menteni azokat, akiket öröktől fogva a kárhozatra rendelt). A kérdező megjegyezte, hogy sok érvvel találkozott, amelyek az általános kegyelem és a valódi felajánlás védelmében hangzottak el, és ezekre szeretne választ kapni. A múltkor a tévtanítások általános kritikáját adtam elő, és azt ígértem, hogy később válaszolok az egyes kérdésekre. Jelen számunkban ezzel kezdünk el foglalkozni.
Mielőtt belefogunk, még egy megjegyzésem lenne. Megdöbbentem, hogy a kérdések elég hosszúak voltak ugyan, a védett álláspontot mégsem támasztották alá bibliai részekkel. A hat kérdésből csak az egyik hivatkozik bibliai igehelyre. Későbbi levelekben újabb kérdéseket kaptam, de csak eggyel több szentírásbeli szakaszt említettek. Érdemes megfontolni, hogy az általános kegyelem és a valódi felajánlás tanítása többnyire csak emberi érvelés alapján védhető. Vajon nem mond ez önmagában eleget azon érvekről, amelyek e tévtanításokat védik?
Még egy pontot kell tisztázni, mielőtt a cikk olvasói arra következtetnének, hogy a kérdésfeltevőt e hamis tanítások támogatója. Nem az, csupán választ szeretne kapni az ellenvetésekre.
1. kérdés: „Isten azt parancsolja, hogy szeressük egymást, szeressük felebarátainkat, sőt, ellenségeinket is. Miért? Azért, mert azt akarja, hogy hasonlatosak legyünk Hozzá és Krisztushoz. Azt akarja, hogy mindenkit részrehajlás nélkül, ugyanúgy szeressünk, és ne önző szeretettel, ami a maga hasznát keresi. Ha valaki azt mondja, hogy Isten csak némelyeket szeret, miközben hisszük, hogy azt parancsolja, hogy mindenkit szeressünk, Istennél nagyobb szeretettel ruház fel minket.”
Az érv egy hamis kiindulóponton alapszik. Isten nem parancsolja azt, hogy szeressünk mindenkit. Azt parancsolja, hogy szeressük felebarátainkat, de a „felebarát” szó jelentése sokkal szűkebb, mint az, hogy „minden egyes ember”. Nem tudom, hogyan tudnék minden egyes embert szeretni, amikor nem is ismerem a legtöbb jelenleg élő embert. Nem értem, hogyan ismerhetnék és szerethetnék 7-8 milliárd embert.
Az elképzelés természetesen abszurd. A valódi felajánlás tanításának védelmezői azonban komolyan azt gondolják, hogy Isten mindenkit szeret, mert nekünk mindenkit szeretni kell. Az érv természetesen az, hogy ha Isten nem szeretne minden embert, nekünk sem parancsolná azt, hogy mindenkit szeressünk. Isten azonban nem parancsolja azt, hogy mindenkit szeressünk; azt mondja, hogy szeressük felebarátainkat. A „felebarátaink” kifejezés tágabb, mint Isten választottai, ez igaz.
Felebarátaink azok, akiket Isten utunkba helyezett. Felebarátaink közé tartozik házastársunk, szüleink, gyermekeink, testvéreink, gyülekezetünk tagjai, barátaink, munkatársaink, rokonaink, és bárki, akivel találkozunk. Néha utunkba állnak, máskor szükségük van ránk. Köztük van az út szélén fekvő sebesült is. Felebarátunk az az ember, akit Isten elénk helyez, hogy amikor földi vándorutunkat járjuk, segíthessünk azokon, akiknek valamilyen oknál fogva szükségük van rá.
Képmutatás, amikor az emberek kegyesen csevegnek arról, hogy hogyan szeretnek a bolygó másik oldaláról, aki éhezik, de akinek a legnagyobb a szava arról, hogyan szeressünk minden embert, mégsem szereti a hozzá közel álló felebarátait. Elhagyják házastársukat egy másik férfiért vagy nőért. Elhanyagolják gyermekeiket. Napközibe küldik őket, hogy pénzt kereshessenek, és nem nevelik őket, nem tanítják meg nekik az Úr útjait. Pedig ezek is felebarátaink, és ők azok, akiket leginkább szeretnünk kell.
Isten hitetleneket is helyez utunkba, akikkel összeakadunk: a gyárban mellettem dolgozó munkás, a repülőn mellettem ülő utas, az autójával árokba fordult sofőr…
Isten megparancsolta, hogy őket is szeressük. Azért adta ezt a parancsot, mert ebben a világban Jézus Krisztus tanúi vagyunk, hiszen Hozzá tartozunk. Tanúknak kell lennünk; ez komoly és nyomatékos parancs!
Szívesen megkérdezném a valódi felajánlás hamis tanának védelmezőitől, hogy miként definiálják a szeretetet. Vajon úgy gondolnak rá, mint valami érzelmes viszonyulás az elnyomottak felé? Isten népe iránt való szeretete olyan szeretet, ami tárgyának végső javát keresi, mégpedig a mennyei dicsőséges öröklétet Vele együtt. Felebarátunk felé tanúsított szeretetünk nem valami érzelgős és felületes szeretet, hanem annak a szeretetnek a kiábrázolása, amivel Isten szeret bennünket. Egyszerűen arról van szó, hogy kívánjuk és keressük felebarátunk üdvösségét azzal, hogy tanúbizonyságok vagyunk neki. Mi jobbat kívánhatnánk felebarátainknak, ha nem az üdvösségüket? Persze, segíthetünk neki, ha szükségben van, de Krisztus nevében, aki szeretett minket. Ezt jelenti felebarátaink szeretete.
Lehet, hogy felebarátunk olyan, akire nem számítanánk; sőt, lehet, hogy éppenséggel gyűlöl minket. De akkor is bizonyságot teszünk neki, amikor elmagyarázzuk az evangéliumot, és rámutatunk arra, mi a feladata Isten előtt. Ez olyan, mint az igehirdetés. Az egyház azért hirdeti az Igét, hogy mindenki, aki hallja, megismerhesse a szenvedett és felmagasztalt Úr Jézus igazságát, és azt, hogy mit kíván Isten. Nekünk is ez a feladatunk, mert bizonyságtételünk hatalma ugyanazon evangélium hatalma, ami megmentett minket. Meg kell mondanunk nekik, hogy meg kell bánják bűneiket, és hinniük kell a megfeszített Krisztusban.
Hogyan magyarázzák az Isten mindenki iránt tanúsított szeretetét védelmező emberek a Zsoltárok 5:6-7-et, a 6:9-et (vö. Máté 7:23; 25:41), 139:19-22-t és számtalan egyéb zsoltárt, amelyben a zsoltáros azért imádkozik, hogy Isten elveszítse a megátalkodott bűnösöket (vö. Péld 3:33)? Tudom, hogy egyesek szerint ezek az úgynevezett átokzsoltárok nem ihletettek, azonban ez veszedelmes hazugság Isten Igéjéről (II Tim 3:16).
Ez az érv a nevetségessel határos. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.