2018. május • XVII. kötet 1. szám
Isten bölcsessége (1)
Az Izráelt körülvevő pogány népeket bölcsnek nevezik. Olvasunk az egyiptomiak bölcsességéről (Csel 7:22), vagy Dániel könyvében Babilon bölcs embereiről (2:12-14, 18, 24, 27, 48). Még az edomitáknak is volt bölcs hagyományuk (Jer 49:7, Abd 8). A görögöknek is megvolt a filozófiájuk, szó szerint, a bölcsességszeretetük (vö. Csel 17:18-31; I Kor 1:17-31).
Isten az Ő igaz és üdvözítő bölcsességét Izráel népének jelentette ki. Bibliánk egy részét, Jób könyvétől a Prédikátor könyvéig úgy is emlegetjük, mint a bölcsességirodalom. A Példabeszédek legfőbb tárgya a bölcsesség, ami Salamon másik könyvében, a Prédikátor könyvében is fontos téma. Jób könyvében számtalan hivatkozás van a bölcsességre (pl. Jób 29). A zsoltárok gyakran szólnak a bölcsességről, és többet bölcsességzsoltárnak is nevezünk (pl. Zsolt 37; 49; 73).
Az Ószövetség történeti könyvei közül a bölcsesség leginkább az I Királyokban és a II Krónikákban tűnik fel, mert ezek a könyvek sokat beszélnek Salamonról, a legbölcsebb emberről az egész földön (I Kir 4:29-34). A 16 ószövetségi írópróféta közül Dániel kiemelkedik bölcsességében (Dán 1:20; 2:20-23; 5:11-12; Ez 28:3). Az Újszövetségben különösen az I Korinthus foglalkozik a bölcsességgel. Az ihletett levél Isten Jézus Krisztusban való bölcsességét állítja egy olyan gyülekezet elé, amelyet igencsak átszőttek a bölcsességről alkotott görög elképzelések.
Salamon és Dániel mellett sok szent szerepel a Szentírásban, akik a bölcsességet példázzák. Ilyen volt József, aki Egyiptom miniszterelnöke lett (I Móz 41:33, 39); Mózes, aki „taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcsességére”, és akinek Isten „bölcsességet” adott „a Fáraó előtt” (Csel 7:22, 10); Bésaléel, Aholiáb és más bölcs férfiak és asszonyok, akik a szent sátrat készítették (II Móz 31:2-6; 35:30-36:4); Józsué, aki Izráelt bevezette az ígéret földjére (V Móz 34:9); a hitvédő István, mert a zsidók „nem állhattak ellene a bölcsességnek… mely által szól vala” (Csel 6:10; vö. v. 3); valamint Pál, aki „bölcs építőmester” volt (I Kor 3:10).
A bölcsesség azonban főként és végtelen módon Isten tökéletes tulajdonsága, amint az sokszor meg is jelenik a doxológiákban. A mennyei dicsőséges lények Istennek és a Báránynak tulajdonítják a bölcsességet (Jel 5:12; 7:12). A Biblia újra meg újra az „egyedül bölcs” Istenként dicsőíti Jehovát (Róm 16:27; I Tim 1:17; Júd 25).
A Kegyelmi Szövetség következő néhány számában Isten bölcsességéről fogunk tanulni, hogy kegyelméből növekedjünk abban. „Mert jobb a bölcsesség a drágagyöngyöknél, és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek” (Péld 8:11)!
Ahhoz, hogy megragadjuk a bölcsesség, különösen Isten bölcsességének alapvető gondolatát, két pont fog nagy segítséget jelenteni.
A bölcsesség először is magában foglalja az eszközöket és a célokat. Az eszközök azok a módok, ahogyan el tudjuk érni ezeket a célokat. A bölcsesség értékes célokat választ, és megfelelő, odaillő eszközöket arra, hogy ezeket a célokat elérje. Látjuk ezt az abszolút tökéletes Istenben, például a Róma 11-ben, amely Isten „bölcsességének” gazdag mélységéről szól (33), „Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek” (36).
Mivel „mindenek” „ő reá nézve” vannak (36), mindennek a legfőbb célja Jehova! Mivel „mindenek” „ő tőle” vannak, azaz Isten végzéséből származnak, és Isten teremtésében és gondviselésében „ő általa” vannak (36), a Magasságos mindent eszközként használ arra, hogy elérje dicsősége célját! Ez az Ő mély és gazdag „bölcsessége” (33)!
A bölcsesség megértését segítő másik gondolat az alkalmazás. Ez a fogalom szorosan kötődik az eszközökhöz és a célokhoz. Isten igazságosan eszközként alkalmaz mindent ahhoz, hogy elérje szent célját: saját dicsőségét és annak megjelenését.
Isten bölcsességét látjuk az Ő Személyeiben. A Szentháromság Második Személye tökéletesen alkalmazkodott az Első Személyhez. Ő az „egyszülött Fiú”, aki gyönyörűen illik az Atya kebelébe (Jn 1:18); az Ő Atyja „valóságának képmása” (Zsid 1:3), az Ő Atyja „dicsőségének visszatükröződése” (Zsid 1:3); az Ő Atyja csodálatos módon testté lett Szava (Jn 1:14). Az örökkévaló Fiú beszél az Atyával való végtelenül boldog kapcsolatáról. „Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, és játszva ő előtte minden időben” (Péld 8:30). Milyen boldog alkalmazkodás!
A Szentháromság harmadik személye is tökéletesen alkalmazkodott az Első és a Második Személyhez. A Szentlélek az Atya és a Fiú közti szeretet személyes lehelete. Az isteni Lélek az Első és a Második Személyt összekapcsoló személyes szeretetkötelék. Íme, milyen örökkévaló és csodálatos módon alkalmazkodott az Istenségben való feladatához!
Isten bölcsességét nemcsak három Személyében látjuk, hanem más isteni tökéletes tulajdonságaival kapcsolatban is megnyilvánul. Látjuk például akkor, amikor Istennek azt a két tulajdonságát nézzük, melyek a Róma 11 végén szerepelnek.
Jehova bölcsessége először végtelen bölcsesség. „Óh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, s kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa?” (33-34). Isten bölcsessége tökéletesen alkalmas Számára, aki kikutathatatlan és felfoghatatlan.
Jehova bölcsessége másodszor önmagában elég bölcsesség: „kicsoda volt néki tanácsa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt?” (34-35). Isten bölcsessége teljesen olyan, mint Ő maga. Nincs szüksége tanácsokra, javaslatokra, segítségre. Az apostol így folytatja: „Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (36)! Rev. Stewart
Változik-e Isten? (1)
Egy olvasó ezt kérdezte: „Hogyan magyarázzuk meg azt a »változást«, hogy a hívő korábban a harag állapotában volt (Ef 2:3), most pedig a kegyelem állapotában van? Nem jelent-e ez »változást« abban, hogy Isten hogyan viszonyul hozzánk? Az egyik pillanatban csak haraggal fordul felénk, mert nem vagyunk Krisztusban, és folyamatosan lázadunk, de amikor megtérünk, többé nem vagyunk ebben az állapotban. Nem jelent ez valami változást abban, hogy miként fordul hozzánk Isten? (És így nem »abszolút« változhatatlan, hanem bizonyos értelemben képes a változásra?)”
Ezzel a kérdéssel a végtelen Istennel és tökéletes tulajdonságaival kerültünk szemtől szembe. Amikor ilyen kérdést olvasok, megértem, hogy mire gondolt Pál a Róma 11:33-34-ben: „Óh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, s kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét?”
Mi csupán teremtmények vagyunk, Isten teremtményei, akiket az Ő hatalma tart meg pillanatról pillanatra. Nemcsak teremtmények, hanem bűnösök is vagyunk, elménk erejét tönkretette a bűn. 2000 év újszövetségi történelem során az egyház szorgosan kutatta az Írásokat, hogy megértse Isten igazságait. Több hitvallást, komoly teológiai könyveket írtak. Mégis mindaz, amit ma tudunk, egy gyűszűben is elfér Jehova dicsőségének óceánjai mellett. Az a tapasztalatom – és azt hiszem, ez Isten egész népének tapasztalata –, hogy amikor újra meg újra Isten dolgain gondolkozom, hogy egy kicsit többet megértsek az Igében elénk tárt csodákról, akkor olyan, mintha egy meredek, magas hegyre kapaszkodnék, és a csúcsot elérve, gratulálnék magamnak, hogy többet megértettem a Szentírás egy üzenetéből. Ekkor látom, hogy még több meghódításra váró hegy van előttem, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni, hogy létezik. A mennyben örökre „egyre feljebb és egyre beljebb” jutunk Isten igazságainak megértésében.
A Bibliában több olyan földi eseményről olvasunk, melyek hatására Isten látszólag megváltoztatta szándékát. Egy megdöbbentő példa, amikor Jehova megbánja, hogy Sault királlyá tette (I Sám 15:11). Ez látszólag azt jelenti, hogy amikor Isten Sault Izráel trónjára ültette, azt gondolta, hogy ő lesz a legjobb a nép számára. Amikor azonban Saul vétkezett, úgy tűnik, Isten rájött arra, hogy nem is volt olyan jó ötlet Sault királlyá tenni, így meggondolta magát. Néhány verssel később azonban a Szentírás határozottan így szól: „Izráelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon” (29)! A megbánás emberi, és nem isteni cselekedet!
Isten nyomatékosan kijelenti: „Mert én, az Úr meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg” (Mal 3:6). Isten változhatatlansága olyan isteni tulajdonság, amely sok vigasztalást hoz számunkra. Megígérte, hogy Istenünk lesz, utódunknak is Istene lesz, és ígéretét sosem változtatja meg (Zsolt 102:27‑28).
A téma alaposabb megértéséhez először meg kell gondolnunk, hogy a Szentírás sok antropomorfizmust használ, amikor Istenről beszél. Ha nem ismernénk ezt a kifejezést, arról van szó, hogy a Biblia emberi testrészeket, emberi érzelmeket, emberi cselekedeteket tulajdonít Istennek. Beszél Isten karjáról és kezéről, szívéről és elméjéről, szeretetéről és gyűlöletéről, könyörületességéről és hosszútűréséről stb. E kifejezések alapján nem szabad azt gondolnunk, hogy a Magasságosnak a miénkhez hasonló keze, karja, szíve van. Ez bolondság volna. Azonban ha Istenről nem tudnánk ilyen emberi jellemzők használatával beszélni, akkor alig mondhatnánk Róla valamit, és a Szentírás sem tudna semmit sem kijelenteni Róla. Isten Szava korlátozott, véges értelmünkhöz szól.
Óvatosnak kell lennünk, hogy helyesen értsük az antropomorfizmusokat. Sokszor úgy látjuk, hogy saját karjaink és kezeink, saját szeretetünk és gyűlöletünk stb. az igazi karok és kezek, az igazi szeretet és gyűlölet, míg Isten karja és keze, az Ő szeretete és gyűlölete a miénkhez hasonlít. Ezzel szemben valójában Isten karjai és kezei az igazi karok és kezek, a mieink csak annak árnyékai: hasonlóak az Övéhez, de mégis különböznek. Annyira különböznek, mint ahogy az időn kívül álló Isten különbözik az egyszerű embertől, aki hetven vagy nyolcvan évet él, majd visszatér a porba.
A megbánáshoz hozzátartozik a változás, de Istenben semmi változás nincsen. A megbánás számunkra azt jelenti, hogy mások leszünk, mint voltunk. Haragszunk valakire, majd megbánjuk, és többé nem vagyunk dühösek.
Jól emlékszem, hogy a teológián hosszan beszélgettünk erről professzorunkkal a dogmatika és a teológia órákon. Beszélgetéseink során biztossá akarta tenni, hogy pontosan megértsük, mi az antropomorfizmus. Azt mondta nekünk, hogy szinte semmit nem tudunk Isten kikutathatatlan dicsőségéből, mert Ő egész Lényében és minden cselekedetében végtelen. Professzorunk nemcsak az órákon, hanem igehirdetéseiben és a gyülekezeti imádságokban is sokszor elmondta, hogy ha mindent elmondtunk, amit Istenről tudunk, csak hebegtünk-habogtunk, mert Ő végtelenül nagyobb annál, mint ahogy megismerhetjük.
Ha megkérdeztük, ezek miként lehetségesek, emlékeztetett minket arra, hogy Isten messze meghaladja a mi csekély értelmünket, és eszünkbe kell vésnünk, hogy minden gondolat, minden cél öröktől fogva ott van Isten gondolataiban.
Emlékszem, ilyen kifejezéseket használt: Isten tanácsában Káin örökké megöli Ábelt; Isten gondolataiban Krisztus örökké elvégzi munkáját. Isten tanácsa felől nézve Jézus örökké meghalt a kereszten (Jel 13:8) és örökké feltámadt a halottak közül. Isten elméjében minden gondolat szorosan kapcsolódik a többihez, és így az Ő tanácsa a legtökéletesebb terv, melyben feltárul az, hogy kicsoda Ő, és mit cselekszik. Az Ő tanácsvégzése örökkévaló, így változhatatlan. Nem uralkodik rajta és nem hat rá az idő.
Röviden összefoglalva, Jehova a hatalmas, mindenható, mindentudó, mindenek felett bölcs Isten, „akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jakab 1:17). Egyedül Ő tudja kijelenteni magáról: „VAGYOK, AKI VAGYOK” (II Móz 3:14). Ő mindig Szentháromság (mint Atya, Fiú és Szentlélek); mindig tökéletesen boldog, gazdag és teljes; mindig szuverén, meghatározva és kormányozva mindent a mennyen, földön és tengeren (Zsolt 135:6). Mindig változhatatlan sokféle tulajdonságában, igaz akaratában, dicsőséges céljaiban és az Úr Jézusban való hűséges ígéreteiben. Ezért nem emésztetünk meg (Mal 3:6)!
Ha Isten is úgy akarja, cikkünk 2. részében azt fogjuk vizsgálni, hogy Jehova változik-e választottaihoz való viszonyulásában a megtérésük előtt és után, és arról a tévedésről is szó lesz, hogy újjászületésünk előtt Ő „csak haraggal fordul felénk”. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.