Kegyelmi Szövetség
Református Hírek
2013.november • XIV. kötet, 19. szám
A Lélek mint galamb Krisztus megkereszteltetésénél
Mintegy 6 héttel az Úr Jézus Krisztus megkeresztelése után Keresztelő János bizonyságot tett a Jordánnál történt eseményekről. Így kezdi beszédét: „Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta." (Jn 1:32). Mind a négy evangélista úgy beszél a Messiásra leszálló Szentlélekről, mint egy galambról (Mt 3:16, Mk 1:10, Lk 3:22, Jn 1:32). Miért pont egy galamb?
Először, a galamb egy madár. Isten olyan jelet választott a Léleknek Krisztus megkereszteltetésekor, ami nem a szárazföldön mozog vagy a tengerben úszik, hanem a levegőben repül (vö. I Mózes 1:20). Ezt a gondolatot egyszerű megérteni. Isten Lelke a mennyekben lakozik, a madarak pedig felettünk szállnak az égben. Isten Lelke, akit egy égi madár jelenít meg, megerősítette az Úr Jézus mennyei elhívatását, és isteni ajándékokkal látta el Őt emberi természetében, nyilvános messiási munkájában. Keresztelő János Krisztus keresztségéről szóló bizonyságtételében kijelentette, hogy a Lélek galambhoz, madárhoz hasonlóan alászállt a mennyekből (Jn 1:32-33).
Másodszor, Isten azért a galambot választotta a Lélek jelképéül, mert a galamb szelíd és ártatlan, ellentétben például egy szarkával. Egy azóta szállóigévé vált mondatban Krisztus azt mondta tanítványainak: „legyetek… szelídek, mint a galambok" (Mt 10:16), mert Ő „szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott" (Zsid 7:26) volt. A galambhoz hasonló Lélek hatalma által az Úr Jézus szelíd, szent, ártatlan és szeplőtelen volt emberi természete szerint és megváltói tisztségében. Itt láthatjuk a galambjelkép és a mennyei szózat egységét: „Ez amaz én szerelmes Fiam, a kiben gyönyörködöm." (Mt 3:17, Mk 1:11, Lk 3:22). Isten gyönyörködött Fiában, mert Ő szelíd és ártatlan volt, mint egy galamb.
Harmadszor, Isten galambbal jelképezte a Lelket, mert a galamb kedves, szerető és szeretett, ellentétben például egy saskeselyűvel. Itt eszünkbe juthat, hogy Salamon szerelmesét az Énekek énekében könnyed, gyönyörű tollú és szemű, hűséges és ragaszkodó galambhoz hasonlítja (pl. 1:15, 2:14, 4:1, 5:2,12, 6:6). A kedves, szerető és szeretett égi galamb és Isten szózata a mennyből ugyanazt mondja: „Ez amaz én szerelmes Fiam".
Negyedszer, a Szentlélek nemcsak alászállt a mennyből galamb formájában Krisztusra, hanem Rajta is maradt keresztségét követően. Erről is bizonyságot tett Keresztelő János, amikor kijelentette, hogy a Lélek mint galamb leszállt Reá és megnyugodott Rajta. Az a lényeg,hogy a Lélek hívta el és készítette fel a Messiást, Isten szelíd és szeretett Fiát nyilvános szolgálatára azzal, hogy emberi természetét állandó isteni ajándékokkal és kegyekkel látta el. Krisztus a rajta nyugvó Lélekkel kezdett prédikálni és csodákat tenni, amiket keresztsége előtt nem cselekedett. Krisztus megkereszteltetésével beiktatást nyert mint Isten Prófétája, Főpapja és Királya.
János evangéliumában igen sokszor előkerülnek a „marad" és a „nyugszik" szavak. Belső, tartós, személyes közösségről van szó. A Szentháromság Isten galambszerű Lelkével szelíd és szeretett Fiával van belső, tartós, személyes, szövetségi közösségben. Nem csodálatos?!
Ötödször, Isten azért galambbal jelképezte a Lelket, mert a Bibliában a galamb áldozati állat (I Móz 15:9, III Móz 1:14-17, 5:7-10, 12:6-8, 14:22,30-31, 15:14-15,29-30, Lk 2:24, Jn 2:14,16). Könnyű látni, miért a szelíd és ártatlan galambokat választotta Isten áldozatnak: hogy kiábrázolja a bűn elvételét.
János bizonyságtételében ezt is kijelentette: „Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!" (29). A Lélek, áldozati galamb képében elhívta és felkente a szeretett és szelíd Messiást, hogy legyen az az áldozati Bárány, aki bűneink terhét és büntetését magára veszi.
Végezetül a galamb minden madár között az új világot jelképezi. A teremtéskor „Isten Lelke lebeg vala [mint egy madár] a vizek felett" (I Móz 1:2). Az özönvíz után Noé a bárkából egy szelíd, kedves galambot engedett ki, ami harmadszor nem tért vissza (I Móz 8:8-12). Az üzenet világos: Isten haragja elmúlt, és egy új világ jön el. Ez a bibliai kapcsolat a galamb és az új teremtés között.
A világ (Jn 1:29), amiért Isten Báránya meghalt, a hívők világa, kiknek bűneiért Krisztus engesztelést mutatott be és akikért Ő közbenjár mint ügyvédjük (Jn 3:16, I Jn 2:1-2), nem pedig az a világ, amit Isten megítélt a keresztnél és amiért az Úr Jézus nem imádkozik (Jn 12:31, 17:9).
Isten Báránya a világ bűneiért halt meg (Jn 1:29) megszabadítva az Ő népét „minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből" (Jel 5:9), az egész „teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától" (Rm 8:21). Az ember a teremtés feje, és amikor az ember elbukott, az egész teremtés elbukott vele együtt. Az ember megváltásával és megújításával Krisztusban az egész teremtés megváltatik és meg fog újulni, ez lesz az új ég és az új föld. A Lélek szelíd és kedves galamb formájában alászállott az Úr Jézusra azért, hogy Isten Bárányának áldozatával az új teremtés eljöhessen. Csodálatosan gyönyörű és teljesen biztonságos világ lesz az, amelyben az oroszlán együtt fog feküdni a báránnyal (Ésa 11:6-8, 65:25). Rev. Stewart
Mennyei tűz
Egy olvasónk a következő kérdést vetette fel: „A II Királyok 1-ben Illés tüzet kér az égből, hogy kétszer ötven embert elemésszen vezéreikkel együtt. A Lukács 9:54-56-ban Jakabnak és Jánosnak Jézus megtiltotta, hogy ugyanezt tegyék azzal a samaritánus faluval, ahol nem fogadták be Őt. Az Úr ezt mondta a tanítványainak: „Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa." A tanítványok kívánsága egyértelműen bosszúállónak tűnik, de vajon nem ugyanolyan lélek volt bennük, mint Illésben?"
Ez a kérdés valóban érdekes, és véleményem szerint egy ma is érvényes igazságra mutat rá.
Röviden az a válasz a kérdésre, hogy a két esemény teljesen különböző körülmények között történt.
A két csapat katonát, aki egy szempillantás alatt hamuvá égett, az Északi Királyságban uralkodó istentelen Akházia király küldte. A király kiesett a felházának korlátján (II Kir 1:2), és olyan súlyosan megsérült, hogy szinte biztos volt halála. Tudta ugyan, hogy Illés Jehova prófétája és Isten Igéjét hirdeti az Északi Királyságban, mégsem küldött hozzá követeket, hogy megkérdezze az Úr akaratát. Ehelyett Baálzebubhoz, a filiszteusok bálványához küldött embereket. Ez elfogadhatatlan bűn, hatalmas sértés volt a Legfelségesebbel szemben. Akházia dacosan elutasította Izráel Istenét, Jehovát.
Akházia tudta, hogy egyedül Jehova Isten. Ismerte Izráel történetét. Ismerte Illést, hiszen Akháb fia volt, és tudta, mi történt a Kármel hegyén (I Kir 18:17-46). Tudta, hogy Jehova féltőn szerető Isten, aki megbünteti az atyák vétkét a fiakban, amint a második parancsolat mondja. Ismerte Isten ítéletét annak teljes borzalmában, mert élt az éhínség idején (I Kir 17:1, Jak 5:17). Azonban mindezt elutasította és hivalkodóan azt mondta népének, hogy a filiszteusok istene bölcsebb és nagyobb tudású Izráel Istenénél.
Bűne azonban még ennél is nagyobb volt. Amikor az a terve, hogy Baálzebubtól kérjen segítséget, nem vált be, elhatározta, hogy megöli Illést, aki figyelmeztette arra, hogy Izráel Istene szerint nem tesz eleget királyi hivatásának. Akházia katonákat küldött, hogy elfogják Illést, a palotába vigyék és ott megöljék. A király bűne az Északi Királyság borzalmas hitehagyottságáról árulkodott, ami akkor kezdődött, amikor Jeroboám, Nébát fia bűnbe vitte Izráelt, és abba a fogságba torkollott, melynek következtében az Északi Királyság örökre elveszett.
A Lukács 9 samaritánusainak bűne egészen más volt. Nem Izráeliták, hanem más nemzetekből származó emberek voltak, akiket az Izráelt leromboló asszír hadsereg vezetői telepítettek be Kánaán földjére. Nem ismerték Jehovát, bár egyet s mást megtanultak a zsidók vallásából (II Kir 17:24-41). Samáriában olyan emberek lakoztak, akik soha nem voltak Isten szövetségében. Bűnük jóval kisebb volt tehát Akházia bűnénél (Mt 11:20-24).
Amikor Isten az új szövetségben úgy rendelkezett, hogy az evangélium hirdettessék a pogányoknak is, Samária volt az első ország, ahova fordult (Csel 1:8, 8:5-24).
Isten az Ő egyházának üdvösségét meghatározott rendben végzi. Izráel volt az Ő szövetséges népe, ők azonban elutasították Jehovát, Istenüket és arany borjakat imádtak. Isten ítélete kerül arra a népre, amely ismerte Őt, megvallotta nevét, majd bűnben elutasította Őt. Isten elvégezte Izráel ítéletét. Illés neve azt jelenti: „Az én Istenem Jehova". Egyedül állt a néppel szemben. Bár az egész Izráel azt mondja: „A mi istenünk Baál", nevével és cselekedeteivel Illés azt hirdette: „Az én Istenem Jehova". Ha Izráel elutasítja Istent, el fog pusztulni.
Ne gondoljuk azt, hogy Isten újra meg újra visszatér egy olyan néphez, ami elutasítja Őt. Európa és Amerika hallotta az evangéliumot, megvallotta és megtartotta azt. Ma azonban elutasítják szörnyű bűneikkel és Isten, az Ő Krisztusa és népe elleni keserű gyűlöletükkel. Láthatjuk, hogy Isten Ázsia felé fordul, ahol egyre több ajtó nyílik meg az evangélium hirdetésére. Nemcsak a kiválasztás, de az elvettetés is egymást követő nemzedékekben jelenik meg. Van olyan idő, amikor Isten felteszi a tetőt az Ő templomára, amit a próféták fundamentumán épített, Jézus Krisztusra, mint sarokkőre (Ef 2:20-22).
Pünkösd után az evangélium elindult Jeruzsálemből, sőt, elhagyta Jeruzsálemet és többé nem tért oda vissza. Júdeába, majd Samariába és a földnek mind végső határáig jutott (Csel 1:8). Ebben a folyamatban az evangélium nyugat felé haladt és meghódította Európát és Amerikát. Azonban ma ezek a népek elutasítják Krisztust. Az evangélium egyre több helyre eljut a világon. Isten haragjának dühös ítélete hamuvá égeti az engedetleneket, de ez az ítélet addig nem éri el a nemzeteket, amíg nem kapták meg ők is az evangéliumot és nem utasították el azt.
Amikor Jézus és tanítványai a földön jártak, Samáriát még nem lehetett elpusztítani, mert a választottakat még meg kellett menteni. Eljövendő volt azonban az idő – és már el is jött –, amikor Samária éretté válik a pusztulásra. Így van ez Európa és Amerika esetében is! Európa és Amerika dölyfösen azt gondolja, hogy jobb Izráelnél. Azt gondolják, hogy soha nem lesz rajtuk ítélet. Azonban tűz fog alászállni a mennyből és olyan bizonyosan megégeti őket, ahogy Akházia ötvenedeit és azok vezéreit.
A választottak azonban biztonságban vannak és Lóthoz hasonlóan meg fognak menekülni, mert Jehova Isten a mi menedékünk és rejtekhelyünk Jézus Krisztus által. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. Igény szerint postai kézbesítés is megoldható (természetesen díjmentesen). Ha van olyan kérdése, amiről szívesen olvasna folyóiratunkban, küldje el azt Vásárhelyi Bálintnak. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.