2015. szeptember • XV. kötet 17. szám
A szikla, amelyből kivágattunk (4)
Az Ésaiás 51:1-3 magyarázatát a 3. verssel fejezzük be: „Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!” Isten megígéri, hogy az elpusztított Siont megvigasztalja azzal, hogy hasonlóvá teszi az Éden kertjéhez, és az Ő népe örvendezni fog benne.
Észreveszed a textusban a Szentlélek módszerét? Az első nehézség az egyház kicsinysége volt, ezért a Szentlélek rámutat Ábrahámra, és kiemeli, hogyan sokasította meg magvát Jehova (1‑2). A második baj Jeruzsálem romlása, ezért Isten emlékeztet Éden kertjére, és megerősíti, hogy az Ő népe a Paradicsomban fog lakni (3).
Az Ésaiás 51:3-ban a Szentlélek azokra a szavakra emlékeztet minket, amiket az I Mózes 2-ben ihletett: „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére… És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél” (8-9, 10a, 15-16).
Ésaiás megígéri, hogy Sion romjaiból, pusztájából és kietlenjéből egy új Édenkert lesz, ahol bőség és boldogság lesz (Ésa 51:3).
És hogyan teljesedett be e prófécia? A beteljesülés első szintje a babiloni fogságból való visszatérés volt. Noha Isten népe megnövekedett (1-2), mégsem lett túl nagy. A hazatérők legnagyobb csoportja kb. 50000 fő volt (Ezsdrás 2, Nehémiás 7). Jeruzsálem házai és városfalai újjáépültek, sőt, a templom is, ami kisebb volt Salamonénál, Jeruzsálem azonban még nem lett olyan, mint Éden (vö. Ésa 51:3).
A prófécia második szinten Jézus Krisztus első eljövetelével teljesedett be, amikor választottaiért elszenvedte a kereszten a helyettes áldozatot, majd pedig kitöltetett a Szentlélek. A számok tekintetében (1-2) elmondhatjuk, hogy Megváltónk folyamatosan gyűjti egyetemes egyházát, ami zsidók és pogányok milliót foglalja magába. Isten újszövetségi népe sokkalta nagyobb az ószövetséginél, és naponként többen és többen megtérnek az egész világon. De mi a helyzet a földdel (3)? Olyan lett-e a világ, mint Éden? Nem.
Az Ésaiás 51:1-3 Krisztus második, dicsőséges, testben való eljövetelével fog véglegesen beteljesedni, amikor minden korok egyetemes egyháza milliónyi és milliónyi tagjával összegyűjtetik Hozzá (1-2). A földre vonatkozó ígéretről (3) pedig tudjuk, hogy Isten egész népe az örök élet gazdag boldogságában fog részesedni az új égen és új földön, ami sokkal jobb lesz, mint az Éden: csodálatosabb és teljesen elveszíthetetlen!
Az Ésaiás 51:3 kétszer is szól a vigasztalásról. Ésaiás könyvének második felében (40-66) ez igen gyakran használt, áldott szó. Az evangéliumi próféta könyvének második fele ezekkel a szavakkal kezdődik: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!” (40:1). Az egyház vigasztalását abban leli, hogy „bűne megbocsáttatott” (2). Ezután Ésaiás bemutatja Keresztelő Jánost, az Úr előfutárát: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (3-5, vö. Mt 3:3; Mk 1:3; Lk 3:4-6; Jn 1:23).
Jézus Krisztus az „Úr” és a „mi Istenünk”, akinek János készített utat, ösvényt (Ésa 40:3). A Megváltónk az „Úr dicsősége”, aki megjelent, hogy „minden test”, azaz a föld minden népe láthassa Őt hit által (5).
János üzenetében összehasonlítja az emberiség múlandóságát értékeivel együtt Isten Igéjének maradandóságával és állandóságával: „Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (6-8).
Nemcsak Keresztelő János, de Sion is kiáltja: „Ímhol Istenetek!” (9). Úgy áll előttünk az egyház Istene, mint egy erős és gyengéd pásztor: „Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (10-11).
Ezen az alapon vigasztalja és bátorítja az Ésaiás 51:1-3 az egyházat. Többen lesznek, amikor visszatérnek a babiloni fogságból, sokasodnak az újszövetségi időkben egészen addig, amíg a mi Urunk vissza nem tér (1-2), mert Isten nem azt akarja, hogy bárki elvesszen az Ő szeretett, választott népéből, hanem azt, hogy mindannyian eljussanak a megtérésre (II Pt 3:9). Vigasztaló reménységünk pedig nemcsak a menny gyönyöre Krisztussal a halál után, hanem az új teremtés is, a tökéletes paradicsom, ami sokkal csodálatosabb lesz Éden kertjénél (Ésa 51:3)! Rev. Stewart
A Szentlélek munkája (3)
A Brit Református Közösség (British Reformed Fellowship, BRF) 2008-ban, Lough Erne (County Fermanagh, Észak-Írország) partjainál, a Share Centre-ben tizedszer rendezte meg konferenciáját. A téma a Szentlélek munkája volt. A konferencia után egy kis idővel az ott elhangzott előadásokat és istentiszteleteket könyv formájában is kiadták. (The Work of the Holy Spirit, David J. Engelsma és Herman Hanko, 2010, angol kiadás). Az egyik olvasó nemrég feltett nekem néhány kérdést a könyv tartalmával kapcsolatban, és megkért, hogy a válaszok jelenjenek meg a Kegyelmi Szövetségben is.
A második kérdés így hangzik: „Mi a különbség a Lélek mint a feltámadott Krisztus Lelke és egyszerűen Krisztus Lelke között? Könyvében említi, hogy a Lélek nem tudta kimunkálni az üdvösség teljességét, mert csak egy képeskönyvet tudott használni (The Work of the Holy Spirit, 34.o. – A Szentlélek munkája) [ti. a Krisztusra mutató ószövetségi képeket – ford.megj]. Kifejtené ezt részletesebben? A 35. oldal lábjegyzete szerintem jórészt választ ad erre – a kenet megtanít titeket mindenre (I Jn 2:27). Az Igazság Lelke… és inkább az igazságé, mint azelőtt. A következő oldalon azt írja, hogy az ószövetségi szenteknek nehéz volt imádkozniuk, és nem hívhatták Istent Atyjuknak. Azonban elég sok esetet említhetünk, amikor Izráel Atyának szólítja Őt.”
Az itt felvetett témák közül még kettővel nem foglalkoztam. Az egyik azzal a kijelentésemmel kapcsolatos, hogy Krisztus Lelke pünkösdkor a mennyben is ugyanúgy kitöltetett, mint a földön. A kérdező arra volt kíváncsi, milyen változást hozott a Lélek a mennyei szentek életébe.
Elég keveset tudunk arról, milyen is a menny, és nagy nehézségekbe ütközünk, ha meg akarjuk tudni, pontosan mi történik ott. De annak ismeretében, hogy Krisztus Szentlelke az, aki a szenteket Krisztus testében egyesíti, ennek szükségszerűen igaznak kell lennie a mennyei szentekre is, hiszen azok egyek a földi szentekkel.
Arra is emlékeznünk kell, hogy amikor Krisztus még nem jelent meg testben véghezvinni halála, feltámadása és felmagasztaltatása dicsőséges munkáját, akkor az ördögnek még bejárása volt a mennybe, hogy rágalmazza a szenteket, és küzdjön Mihállyal (Jób 1:6-12; 2:1-7; Jel 12:7‑10; Júd 9). Milyen hatalmas változás történt, amikor a mi Urunk felment a mennybe, és egyetemes királlyá koronáztatott! Most uralkodik az egész földi és mennyei teremtésen, uralkodik szeretett egyházán, uralkodik az ördögön és a démonokon, uralkodik mindenen.
Csak hogy azt említsem, amit a legutóbbi számunkban tárgyaltam: ahogy a földi szentek Krisztus alatt az Ő Lelke által próféták, papok és királyok lettek, ugyanúgy volt a mennyben is. Lehetetlen megmondani, milyen különbséget jelentett ez a nagyszerű esemény a mennyei szentek életében: látni Krisztust és prófétának, papnak, királynak lenni Alatta. Az azonban bizonyos, hogy nagy változás volt.
A második kérdés, amire még válaszolnom kell, azzal kapcsolatos, hogy az ószövetségi szentek Atyának nevezték-e Istent. Azt mondtam, hogy ez igen ritka volt, ha egyáltalán megtörtént. A kérdező kétségbe vonja ezt az állítást, azonban nem idézett egyetlen textust sem, és érdekelne ilyen versek egy listája.
Egy kiegészítést azonban meg kell tenni. Isten rendszeresen fiának, elsőszülöttjének nevezi Izráelt (II Móz 4:22; Jer 31:9, 20). Ebben az értelemben a nemzet egésze a maga szerves egységében Isten fia, mert Ő a nemzet „Atyja” (V Móz 32:6, Jer 31:9), és Izráel Atyjának is nevezi (Ésa 63:16; 64:8). Isten fiának nevezte Izráelt, amikor csodák és jelek által kivezette őket Egyiptom földjéről, ami a bűn rabságának előképe volt. Ez volt Izráel mint nemzet megtérése, újjászületése. Ezért hivatkozik erre az eseményre Hóseás ekképpen: „Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.” (Hós 11:1).
Ne feledjük azt se, hogy Józsefnek és Máriának Hóseás próféciája miatt parancsolta Isten, hogy meneküljenek el Heródes véres kardja elől, erről tudósít minket Máté. Azt olvassuk, hogy József „vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék. És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott a próféta által, a ki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat” (Máté 2:14-15). Hóseás Krisztusról beszélt, aki jelen volt Izráelben – Izráel ágyékában. Isten Egyiptomból hívta ki Krisztust, amikor Izráel megszabadult.
Az a néhány hely, ahol az Ószövetség Istent valaki Atyjának nevezi, aki Neki a fia, Jézussal, a felkent Királlyal állnak kapcsolatban, akinek pl. Salamon volt az előképe (II Sám 7:14; I Krón 17:13; 22:10). Jehova Krisztust „elsőszülöttjének” nevezi (Zsolt 89:28), aki így szólítja Őt: „Atyám vagy te” (26). A 2. zsoltárban a Felséges az Ő felkentjét (2) „királyomnak” (6) és „Fiamnak” nevezi (7). Isten Fia (12) Tőle született (7).
A lényeg az, hogy az Újszövetség csak azért hív bennünket mint egyéneket Isten fiainak (vagy leányainak), mert Krisztushoz tartozunk, aki Isten Fia, aki eljött a világunkba, és meghalt a mi bűneinkért. Csak mert Krisztushoz tartozunk, azért lehet Isten a mi Atyánk, hiszen Ő Krisztus Atyja. Csak azért hívhatjuk Istent Atyánknak, mert a miénk Krisztus Lelke, aki az ószövetségi hívekre még nem töltetett ki.
Ezért írja a Galátzia 4:4-7: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.”
A tanítványok valószínűleg egy pillanatig megdöbbentek, amikor Jézus imádkozni tanította őket, és azt mondta, hogy imádságuk ezekkel a szavakkal kezdődjön: „Mi Atyánk”.
Ahhoz, hogy lássuk, mi hiányzott az ószövetségi szenteknek, látnunk és értékelnünk kell, nekünk mi adatott meg a keresztben, a feltámadásban és Krisztus Lelkében. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.