2017. április • XVI. kötet 12. szám
Mi az, hogy protestáns? (3)
Amellett az igazság mellett, hogy egyedül a Biblia Isten Szava (Sola Scriptura), a protestánsok egyedül Krisztusban hisznek (Solus Christus).
Az Úr Jézus teljességgel Isten és teljességgel ember egyetlen isteni személyben. Ő az Isten örökkévaló és egyszülött Fia, a Szentháromság Második Személye, aki testet öltött. Mint Krisztus, Ő Isten Felkentje, akit az Ószövetségben megígért. Mint Jézus, Ő az egyetlen és tökéletes Megváltó. Mint Úr, Ő mindenek szuverén kormányzója.
Mi, protestánsok, hiszünk Krisztus szűztől való születésében, bűntelen életében, áldozati halálában, győzelmes feltámadásában, dicsőséges mennybemenetelében és az Isten jobbján való mindenható uralkodásában.
A kereszten a mi Urunk egész választott népének minden bűnéért meghalt. Minden hamisságunk Őreá vettetett, azaz Neki tulajdoníttatott, Neki számíttatott be (Ézs 53:6), és Ő elhordozta az értük járó büntetést, ami minket illetett volna. Mint egyetlen Főpapunk, szüntelenül imádkozik értünk, „mert mindenha él, hogy esedezzék” értünk (Zsid 7:25).
Ahhoz, hogy Isten üdvözítse a bűnöseket, Krisztus keresztje és közbenjárása teljes mértékben szükséges. Egész üdvösségünkhöz mindenestül elégséges. Nincs szükségünk a pápára, földi papokra, Máriára vagy a szentekre ahhoz, hogy Istenhez vigyenek minket (Jn 14:6; Ef 2:18; Zsid 10:19-22).
A protestantizmus és Róma (vagy mások) között fennálló harc lényegében ugyanaz, mint a Cselekedetek 4-ben a hitetlen zsidó vallási vezetők és az apostolok közti küzdelem. Az apostolok ezt mondták: „Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (11-12).
A Szentírás egyedül azt tanítja, hogy egyedül Krisztusban, egyedül hit által (Sola Fide) van üdvösség. A protestantizmus azt hirdeti, hogy üdvösségünket és tökéletes igazságunkat Jézus Krisztusban egyedül hit által nyerjük el. A bűnbocsánat Krisztus vérében és Isten nekünk tulajdonított igazsága (Jézus egész életen át tartó, tökéletes engedelmessége) hit által a miénk – egyedül hit által! Megigazulásunkhoz és Isten előtti jogi helyzetünkhöz nem kell hozzájárulni semmilyen cselekedettel – sem a szentekével, sem a mi Urunk földi anyjáéval, sem az egyházéval, sem a magunkéval.
Ezt a bibliai és protestáns igazságot ma is ugyanúgy kell hangoztatni Róma ellen, mint a 16. században. Sajnos a Sola Fide a modern evangélikál mozgalommal szemben is kulcsfontosságú. Sokan, akik az egyedül hit által való megigazulásról beszélnek, valójában az egyedül az ember szabad akaratából való megigazulást értik alatta! Azt tanítják, hogy a bűnös üdvösségét az határozza meg, hogy miként dönt saját állítólagos szabad akaratából. Ez ellentmond Isten Igéje igazságának (Róma 3:11; 7:18; 8:7), és a reformáció egyhangú bizonyságtételének, beleértve Luther Márton nagyszerű protestáns művét, A szolgai akaratról (1525) c. könyvet.
A Sola fide létfontosságú a keresztyén ember mindennapi vigasztalásához és életéhez. „Megigazulván” egyedül „hit által, békességünk van Istennel” (Róma 5:1), és boldogok vagyunk (4:6-9; Zsolt 32:1-2)!
Hogy még tovább menjünk, a Szentírás egyedül azt tanítja, hogy az üdvösség egyedül Krisztusban, egyedül hit által, egyedül kegyelemből van (Sola Gratia). Üdvösségünk isteni ajándék, teljesen ingyenes és kegyelmes ajándék, a mi irgalmas Istenünk szuverén jó tetszése szerint Jézus Krisztusban; ugyanis „kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4).
Egyedül kegyelemből, az időben (Jézus Krisztus Szentlelke által) és öröktől fogva (a kiválasztásban) – ez a protestantizmus. Ezt tanítja ugyanis Isten Igéje: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9). „Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9:16).
Az ötödik és egyben utolsó Sola az, hogy egyedül Istené a dicsőség (Soli Deo Gloria). A dicsőség nem az emberé (a legkisebb részben sem), akár állítólagos szabad akaratából, akár jó cselekedetei miatt; mert minden, ami a hívő cselekedeteiben valóságos jó, teljesen Isten kegyelméből van (Jn 15:5; Ef 2:10). A dicsőség még részben sem az egyházé, különösen nem Róma hamis egyházáé, vagy más hamis, elhajlott egyházé.
A megváltás egyedül az Atyától van, a Fiú és a Szentlélek által. A dicsőség tehát egyedül a Szentháromság Istené: a kiválasztó Atyáé, az engesztelő Fiúé és az elhívó Léleké. A reformáció üzenete a Soli Deo Gloria, mert „a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi” (Zsolt 115:3).
Philip Schaff, az egyháztörténész jól foglalja össze: „Róma az Egyházat helyezi az első helyre, Krisztust pedig csak utána; a protestantizmus megfordítja a sorrendet. Róma ezt mondja: Ahol az Egyház (azaz a pápai szervezet), ott a Krisztus; a protestantizmus pedig ezt: Ahol Krisztus, ott az Egyház. Róma így szól: Ahol a katolikus hagyomány, ott a Biblia és a hit tévedhetetlen szabálya; a protestantizmus pedig így: Ahol a Biblia, ott az igaz hagyomány és a hit tévedhetetlen szabálya. Róma ezt mondja: Ahol a jó cselekedetek, ott a hit és a megigazulás; a protestantizmus pedig ezt: Ahol a hit, ott a megigazulás és a jó cselekedetek. Róma Máriát és a szenteket Krisztus és a hívő közé helyezi; a protestantizmus közvetlenül a Megváltóhoz járul. Róma a látható Egyházhoz (a pápasághoz) köti a láthatatlan Egyházat; a protestantizmus a láthatatlanhoz (Krisztus valódi testéhez) a láthatót… A protestantizmus tiltakozás, protestálás az ember zsarnoksága ellen, Isten tekintélye alapján. Azt hirdeti, hogy egyedül a Biblia a keresztyén hit és gyakorlat tévedhetetlen mércéje. Azt tanítja, hogy a megigazulás egyedül kegyelemből van, és ezt élő hittel ragadhatjuk meg. Felemeli Krisztust, aki minden mindenekben, akinek Igéje elégséges a tanításra, akinek kegyelme elegendő az üdvösséghez.” Rev. Stewart
Saul prófétálása, Salamon feleségei, a pokol kínjai
Mostani számunkban három független kérdésre fogok választ adni.
1. kérdés: „Az I Sámuel 18:10 azt írja, hogy amikor a »gonosz lélek« megszállja Sault, akkor prófétál (vö. I Sám 10:9-13; 19:23-24; Jn 11:51). Hogyan magyarázhatjuk ezt meg?”
Az ószövetségben azok, akik tisztviselők (különösen próféták, papok vagy királyok) voltak, azok részesültek a Szentlélekben, hogy el tudják végezni munkájukat. A Lélek által képesek voltak prófétálni, áldozni vagy vezetni Isten népét. Isten így készítette fel őket, hogy az Ő hivatalos szolgái legyenek.
Ezek az emberek nem mindig voltak igaz hívők. Némelyek felkentek voltak ugyan, de istentelenek voltak. Egy példa erre Kajafás, aki megprófétálta, hogy Jézus meg fog halni a népért (Jn 11:50). Érdekes módon Kajafás nem azt akarta, amit a prófécia Isten akaratából jelentett (51-52), de megtudjuk, hogy azért prófétált, mert abban az évben főpap volt, azaz Izráel tisztviselője, bár istentelen ember (51).
Voltak még kimondottan istentelen emberek, akik szintén prófétáltak, mint például azok a próféták, akik hazug módon biztosították Akhábot arról, hogy győzelmet arat a siriaiak felett (II Krón 18:5). Lehetséges, hogy valaki úgy prófétál, hogy a Sátán vagy valamely démonja van a szívében. A Sátán ugyanis sokszor tőle telhetően utánozza Isten munkáját, azt állítva, hogy ugyanaz az ereje, mint Jehovának. A 19-22. vers egyértelműen megmutatja, hogy egy démon adta Akháb prófétáinak szájába a próféciát. A hamis próféták jelenléte miatt Isten elmondta Izráelnek, miként lehet megkülönböztetni az igaz prófétákat a csalóktól (V Móz 13:1-11).
Az új szövetségben Isten kiönti Lelkét minden testre, azaz népe minden tagjára, hogy a nemzetek, törzsek és nyelvek közül egy egyetemes egyházat gyűjtsön magának. Olykor az egyház tisztségviselői gonosz emberek, akiknek bűne még nagyobb, mert mint tisztviselők vétkeznek. A Lélek Krisztus Lelke, aki Isten nagy Prófétája. Isten prófétái vagyunk egy istentelen világban, és ragaszkodnunk kell az Ő írott Igéjének igazságához.
2. kérdés: „Salamon első felesége úgy tűnik, pogány volt (I Kir 3:1). Nem vétkezett ebben (I Móz 28:1; II Móz 33:16; V Móz 7:2-3; I Kor 7:39)? Röviddel ezután mégis megjelenik neki Isten álmában, hogy megáldja őt (I Kir 3:5-15)?”
Nem látok bizonyítékot a Szentírásban arra, hogy a fáraó lánya volt Salamon első felesége (I Kir 3:1). Az I Királyok 14:31-ben azt olvassuk, hogy Roboám anyja (így Salamon felesége) Naama, az Ammonita. Ő lehetett Salamon első felesége, mert nem volt ritkaság, hogy a királyok elsőszülött fiukat jelölték ki utódjuknak. Ez a gyakorlat beleillett abba az általános szabályba Izráelben, hogy az első fiúé az elsőszülöttségi jog. Nem tudjuk, hogy ez az Ammonita istenfélő asszony volt-e. Gondolhatjuk azt, hogy ha ő volt Salamon első felesége, hívő lehetett. De így csak kártyavárat építünk olyan dolgokból, amelyeket Isten nem tartott fontosnak elmondani nekünk. Ha így teszünk, abba a veszélyben kerülünk, hogy téves következtetésekre fogunk jutni.
Úgy tűnik, hogy az I Királyok 11 adja meg a szükséges útmutatót (1). Salamonnak 700 felesége és 300 ágyasa volt (3). A királyok akkoriban gyakran elvették más királyok leányait, hogy megpecsételjék a két nép szövetségét és békéjét. Valószínűleg Salamon is hasonlóképpen járt el. A nagy hatalmú és gazdag királyok több feleséget is vettek, mert ez is gazdagságukat fejezte ki. Elvégre 1000 feleséget eltartani igencsak sok pénzbe kerül…
A régi szövetségben Isten nem ítélte el közvetlenül a poligámiát, de az idegen asszonyokkal való házasságot igen (2). Salamon idegen asszonyokat vett el, és ennek a bűnnek az volt a következménye, hogy a bálványimádás szörnyű vétkébe is beleesett (3-8). Az Úr megbüntette Salamont e vétkéért, és fiától, Roboámtól 10 törzset elvett (9-13).
A Szentírás történeti könyveiben nem olvasunk arról, hogy Salamon elfordult volna bűneitől, de a Prédikátor könyvében le van jegyezve bűnbánata. Annak a fényében, hogy e könyv Salamon hitvallása, záró szavaiban van egy bizonyos ünnepélyesség. Miután megmutatja, hogy minden, ami e földön van, hiábavaló, Salamon így szól: „A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Préd 12:15). Salamon minden bizonnyal megtört szívvel, a megbánás mély sóhajával írta le ezt, amikor visszatekintett 40 éves uralkodására.
3. kérdés: „Milyen kínokat kell elszenvednie az embereknek a pokolban? Mi a különbség a pokol jelenlegi és az utolsó ítélet utáni állapotában?”
Isten az Ő népének jutalmat és helyet készít a mennyben, amely arányos azokkal a jó cselekedetekkel, amelyeket az Ő kegyelméből tettek. Ugyanígy olyan helyet ad a pokolban a hitetleneknek, ami arányos bűneikkel (Lk 12:47-48). Hamisságuk utálatosságát Isten azzal kapcsolatban állapítja meg, hogy életükben milyen helyen álltak. Egy olyan ember, aki ezreket és milliókat ölt meg (mint Hitler vagy Sztálin), nagyobb büntetést kap, mint az, aki csak egy embert ölt meg. Az, aki megvallja az igazságot, majd elhagyja és káromolja azt, nagyobb szenvedésben részesül, mint az, aki sosem hallotta az evangéliumot (47-48). A pokolban vannak fokozatok, ugyanúgy, mint ahogy a mennyei boldogságban is (de minden szent teljesen és tökéletesen áldott lesz).
A pokol kínjaihoz hozzátartozik Isten haragjának elszenvedése. Isten haragja borzalmas, mert azt jelenti, hogy az ember teljesen elhagyatva, Tőle elszakadva él. Jehova szentségében látja bűneit, így Ellene való borzalmas lázadását. A pokol kínjaihoz tartozik az is, hogy azokkal kell együtt lenni, aki ellen vétkezett az ember. Ide tartozik az, amikor az anyák saját meg nem született gyermekeik vádló kiáltását hallják, akiket megöltek, vagy amikor valaki szembesül családjának szenvedésével, akiket meggyalázott és elhagyott.
A pokol kínjai olyan nagy szenvedést okoznak, amely semmilyen földi kínnal nem hasonlítható össze. Szembesülni kell azzal, hogy örökre, vég nélkül így kell létezni: mindörökkön örökké. Nincs fény az alagút végén. Soha nem enyhül a fájdalom. Nincs menekvés azok kínzó kiáltásaitól, akiket az ember megcsalt, kizsákmányolt vagy lemészárolt – soha!
A „tűznek tavában” való szenvedés az utolsó ítéletet követően (Jel 20:11-15) hasonló lesz a megelőző pokolbeli szenvedésekhez. A Biblia keveset mond erről, de azt megtudjuk, hogy lelki és testi szenvedés is lesz, nemcsak lelki, mert az istentelenek testei is fel fognak támadni. Némely „evangélikál” tagadja a poklot, de ez a tagadás csak borzalmasabbá teszi a valóságot, amikor ott fognak szenvedni.
Hála legyen Istennek, aki szuverén módon, csodálatos kegyelme által, a megfeszített Krisztusban bármiféle hozzájárulásunk nélkül megment minket a megérdemelt pokoltól. Prof. Hanko
Ha szeretné minden hónapban megkapni a Kegyelmi Szövetség (Református Hírek) című folyóiratot e-mailben, vagy ismer valakit, aki szívesen megkapná, ezt kérjük, jelezze Vásárhelyi Bálintnak e-mailben. A folyóirattal kapcsolatos bármiféle észrevételt szívesen fogadunk! Hasonló témájú tanulmányokat itt olvashat. Amennyiben a továbbiakban nem szeretné olvasni a hírlevelet, ezt is jelezze a fent megadott elérhetőségen.