Az igaz egyház jelei
Homer C. Hoeksema
Témánk megközelítéséhez az Ószövetség napjaiba kell visszamennünk. A fogság földjén, a méd Dárius napjaiban Dániel ellenségei rávették a királyt, hogy bocsásson ki egy rendeletet, miszerint harminc napig senki nem kérhet semmit egy istentől vagy embertől sem, kivéve a királyt. Ezután azt olvassuk, hogy amikor Dániel megtudta, mi a király rendelése, szándékosan felment házába, és naponta háromszor könyörgött, Jeruzsálem felé nyitott ablakokkal; ugyanúgy, mint korábban cselekedett (Dániel 6:4-10).
Mi motiválta Dánielt?
A választ a foglyok zsoltárában találjuk meg: „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!” (Zsoltárok 137:5-6). Ilyen volt Dániel hite. Ezen hit által élt, és kész volt akár meghalni is érte, amint az nyilvánvalóvá vált, amikor hagyta, hogy belevessék az oroszlánok vermébe.
A XX. században Isten gyermeke nem ugyanabban a helyzetben van, mint Dániel. Sokkal komplikáltabb a helyzetünk. Akkor csak egy hely volt az egész világon, ahol Isten népe szolgálhatott az Úrnak. Azokban a napokban csak Kánaán földjén, Jeruzsálem városában, a Sion hegyén lehetett az Urat tökéletesen szolgálni. Ma más a helyzet. Jézus Krisztus egyháza átlépett mindenféle nemzeti határt, és az egész világban jelen van. Emellett az is bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy sokan állítják, hogy ők képviselik az egyházat. Annak az egyháznak a nevében járnak, és mint az egyház, hirdetik az evangéliumot, és szolgáltatják ki a sákramentumokat, Jézus Krisztus nevében. Nem nehéz észrevenni, hogy napjainkban igencsak bonyolult a helyzet.
Ugyan a helyzet eltérő, az alapelv ugyanaz.
Ha Isten népénél lelkileg minden rendben van, ha hitből és az Isten Igéjében felállított normák szerint élnek, akkor ugyanaz vezérli életüket, mint Dánielét. A hit arra ösztökél minket, hogy keressük Siont, az igaz egyházat. Sőt, ma is úgy van Isten népe, mint Dániel volt egykor: ha ez határozza meg életünket, akkor semmilyen áldozatot nem fogunk nagynak érezni ahhoz, hogy kövessük ezt a vezetést.
Az igaz és a hamis egyház
Ahhoz, hogy megértsük az egyház jeleinek jelentését és fontosságát, szükséges megértenünk, mit értünk az egyházon, amit ezen jelek alapján elkülöníthetünk. Jelen tanulmány keretei között lehetetlen teljesen részleteznünk ezt a fontos bibliai alapelvet. Mindenképpen tartsuk szemünk előtt az alábbiakat:
1) Hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus akarata az, hogy az Ő teste, az egy, szent, katolikus (egyetemes) egyház a világban a hívők és utódaik gyülekezése legyen. A szent, katolikus egyház nem valamiféle homályos, elvont lelki dolog, ami ezen a földön egyáltalán nem jelenik meg. Megjelenik, mégpedig a hívők és utódaik gyülekezésében. Ez igaz volt az Ó- és igaz az Újszövetségben is. Az egyház az Ótestamentumban Izráelben, az Újtestamentumban pedig az apostoli időkben alapított gyülekezetekben jelent meg. Az apostoli levelek címzettje: „az egyház”. Erről az igazságról beszél a Belga Hitvallás 27-28. cikkelye.
2) Maga Krisztus alapította egyházát a földön, és az Ige szolgálatával bízta meg. Ő adta neki minden tisztségét és feladatát. Az Efézus 4:11 például arra tanít minket, hogy Krisztus „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul”. Ugyanez igaz az egyház presbiteri és diakónusi tisztségére is. Krisztus ezen munkájának célja a szentek tökéletesítése, az Ő testének oktatása és építése. Krisztus tehát úgy alapította meg az Ő egyházát, hogy abban a világ kezdetétől fogva annak végéig szent Lelke és Igéje által az egész emberi nemzetségből gyűjtse az Ő népét.
Tartsuk szem előtt, hogy amikor az egyház jeleiről beszélünk, úgy hivatkozunk az egyházra, mint amit Krisztus alapított, és ami intézményként hivatalaiban és feladataiban nyilvánul meg, szervezett helyi gyülekezetekben. Az egyház Krisztus testének helyi megnyilvánulása a földön. Ha ezt megjegyezzük, akkor elkerülhetjük az igaz és hamis egyház tárgyalásánál előforduló sok zavart és félreértést. Nem az igaz hívő, nem a keresztyén ember megkülönböztető jeleiről beszélünk. Nem állítjuk azt, hogy a világban lévő igaz egyház tökéletes, vagy csak Isten újjászületett népéből, igazi hívőkből áll, sem azt, hogy egy felekezeten vagy gyülekezeten kívül Istennek nincs választott népe. Nem ezzel a kérdéssel foglalkozunk. Azzal a kérdéssel szembesülünk: hol van Jézus Krisztus intézményes egyháza ebben a világban? Melyik egyház az, amit Jézus Krisztus alapított, amelynek Ő a feje? Hol vannak Istentől rendelt hivatalok és egyházi szolgák? Hol tetszik Krisztusnak, mint Isten háza szolgájának az, hogy egyházát működtesse, megáldja és összegyűjtse? Az egyház jelen van ebben a világban: fel lehet ismerni, meg lehet találni és lehet hozzá csatlakozni. És nem minden egyház a tiszta, igaz egyház, ha azt is állítja magáról, hogy az.
3) Harmadszor, témánk gyökerénél rejlik az az igazság is, hogy mindannyiunk szent kötelessége az igaz egyházhoz való csatlakozás. A Belga Hitvallás 28. cikkelye elég tömören összefoglalja ezt:
Hisszük, hogy mivel ez a szent közösség és gyülekezet az üdvözültek közössége, hogy rajta kívül nincs üdvösség, senkinek sem szabad önmagával megelégedve elvonulnia attól, függetlenül a helyzetétől, vagy állapotától. Ehelyett minden ember köteles csatlakozni hozzá, megtartván az egyház egységét azzal, hogy alávetik magukat tanításának és fegyelmének, Jézus Krisztus igájába hajtják a nyakukat, és egymás épülését szolgálják az Istentől ugyanannak a testnek a tagjaiként kapott ajándékaik szerint. S hogy még hatékonyabban fenntarttassék ez az egység, Isten Ígéje szerint minden hívő kötelessége elkülöníteni magát azoktól, akik nem tartoznak az egyházhoz avégett, hogy csatlakozzon ehhez a közösséghez, valahol is csak Isten megalapította azt még akkor is, ha a polgári hatóságok és a királyi rendeletek ezt megtiltják, s halálbüntetés, vagy fizikai fenyítés lesz a következménye. Ezért mindenki, aki kivonul az egyházból, vagy nem csatlakozik ahhoz, Isten rendeletével szegül szembe.
Isten gyermekeinek feladata itt nagyon tisztán le van írva. Krisztus akarata, hogy a hívő önként engedelmeskedjen Jézus Krisztus e világban lévő egyháza tanításának, felügyeletének és kormányzásának, akárhol is legyen ez az egyház. Ez saját lelki jólétéért, gazdagságáért és üdvösségéért fontos. Isten gyermeke tehát nem veszi félvállról egyháztagságát. Nem számláltatik azok közé, akik olyan könnyen váltanak egyháztagságot, mint ahogy ruhát. Ha Isten komolyan gondolkodó gyermeke vagy, nem választod el magadat ettől az egyháztól semmi földi vagy testi megfontolásból, bármi i legyen az. Ez Isten gyermeke lelki életének természetében rejlik. Isten gyermeke Krisztus testének tagja. Nem egyedül, hanem Krisztus testének tagjaként üdvözül. Új életét nem egyedül, Isten többi újjászült gyermekétől elkülönítve éli, hanem a test tagjaként. Életét csak a test részeként birtokolja, élvezi és éli, mert csak így van kapcsolatban a Fővel, Krisztussal. Krisztus egyháza sem egyszerűen a tagok csoportosulása, hanem test. Az egyház és a tagok tehát úgy élnek, mint test és annak tagjai, és a fejjel vannak kapcsolatban. Isten gyermeke az összes hívővel együtt egy Urat vall, egy Lélekben részesül, ugyanabban az egy Úrba veti hitét. Ezért újjászületett szíve, új élete arra ösztönzi, hogy keresse az igaz egyházat, csatlakozzon ahhoz, és élje meg a hívők közösségét, amennyire csak lehet ebben a világban. Oda tartozik, nem élhet egyedül – élete közösségi élet.
4) Az eddig vázoltakat egy tényező nagyon összekuszálja. Ez a tényező pedig a hamis egyház jelenléte és fejlődése ebben a világban. Történelmileg ez a fejlődés az egyház tökéletlenségéből származtatható, hiszen az egyház nem lehet tökéletes, amíg ebben a világban van. E tökéletlenség egyik eleme az a tény, hogy a történelem során a lelki mag mellett a testi mag is jelen van az egyházon belül és a hívők nemzedékei között. A kiválasztás és az elvettetés vonala belevág Isten népének nemzedékeibe. Egy másik elem az a tény, hogy maguk a hívők nem tökéletesek; az új engedelmességnek csak csekély kezdete van meg bennük. Mindannyiukban megvan a bűnös óember. E tökéletlenséggel kapcsolatban az egyház a világból származó mindenféle gonosz behatásra nyitott. Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy ebben a jelenvaló világban az egyház helyzete bizonytalan. Isten azt akarja, hogy az Ő egyháza ebben a világban, de ne a világból való legyen. Mivel az egyház önmagában tökéletlen, és e világ kellős közepén van, bármilyen gyülekezetben is jelenjen meg, nyitott a világ befolyásaira. Nyitott a világi filozófiák, a világi gondolkodás, a világ küzdelmeinek befolyására, és mindenféle más behatásra is, amelyeket kísértéseknek nevezhetünk: kísértések a lelki elkülönülés elhagyására, a szent egyház helyzetéből való kilépésre, az istentelen világgal közösségvállalásra.
A történelem során az egyház folytonos fejlődésen megy keresztül. Az igaz egyház a világban nyilvánul meg. A fentebb említett tökéletlenség miatt mindig jelen van egy fejlődés el az igazságtól, el az egyház küldetésétől, az istentelen világ, a hiábavalóság és az emberi bölcsesség irányába. Így jön létre a hamis egyház, az álegyház. A történelem a világ vége, az idők vége felé halad. Ami a hamis egyházat illeti, ez egy fejlődést jelent annak végső megjelenési formája felé, amit a Jelenések könyve ad elénk, mint a nagy paráznát, aki az antikrisztusi birodalommal lép szövetségre. A szembenállás egyre inkább kiéleződik, egészen addig a pontig, amikor az egész történelem véget ér. A hamis egyház teljesen be fogja tölteni annak célját, a bűnök bűnének megjelenítését, és az igaz egyház helyzete lehetetlen lesz a világban, annyira, hogy már nem fog tudni létezni. A történelem az Úr eljövetelének napja felé tart!
Az igaz és a hamis egyház között tehát egyértelmű választóvonal húzódik. A Belga Hitvallás erről a választóvonalról egyértelműen szól.
Ezenfelül létezik egy folytonos mozgás az igaz egyház felől a hamis egyház felé. Mindenki láthatja, hogy az egyházak nem egyik pillanatról a másikra válnak hamissá. Ellenkezőleg, a teljesen hamis egyház, az az egyház, amelyről egyáltalán nem mondhatjuk el, hogy Krisztus jelen volna benne, egy folyamat következménye. Az igazságtól való fokozatos elhajlás figyelhető meg, a hamis tanok és a hazugság egyre nagyobb befolyással bírnak és egyre inkább elhatalmasodnak, végül egy bizonyos egyház teljesen hamissá válik. E folyamat gyakorlati eredménye az a helyzet, amivel Isten gyermeke szembesül e világban: nem csak két egyház van, egy teljesen igaz és egy teljesen hamis. Ehelyett a kettő között rengeteg fokozat van, és csak arról tudunk beszélni, hogy egy egyház a legtisztább, kevésbé tiszta vagy teljesen hamis.
Figyelnünk kell azonban arra, hogy Isten gyermekeiként ebben a fent említett abszolút választóvonal elvével összhangban kell járnunk. Ezen alapelv fényében minden egyház vagy az igaz egyház, vagy a hamis egyház felé tart. Nem az tehát a gyakorlati-lelki kérdés, hogy megúszhatom-e azzal, hogy egy olyan egyházhoz tartozom, ami nem Krisztus testének legtisztább megnyilvánulása ebben a világban. Egy ilyen kérdés egy teljesen földi gondolkodásmódról árulkodik az egy, egyetemes egyház felé. A kérdés valójában az: hol és hogyan keresse és keresheti a hívő az igaz egyházat, hogy csatlakozzon hozzá?
Amint korábban említettük, ez a kérdés a XVI. századi reformáció korában vált különösen bonyolulttá. Sokféle egyház van, amelyek több természetes vonatkozásban különböznek: nemzeti eredetükben, bőrszínben, nyelvben, földrajzi elhelyezkedésben. Mindezek nem érintik az egyház lelki természetét. Azonban egyházak százai, sőt, ezrei vnnak, amelyek lényegüket tekintve különböznek: tanaikban, hitvallásukban, kormányzásukban, istentiszteletükben és liturgiájukban, a sákramentumokban, egyházfegyelemben. Az egyházak eme tömegében sokféle fokozatot el lehet különíteni. Egyesek nyíltan elutasítják az Írásokat, és már régóta teljesen elhagyták Isten Igéjét. Tagadják a hit legalapvetőbb kérdéseit, mint a Szentháromságot, Krisztus testet öltését, engesztelő áldozatát, feltámadását stb. Ezek az egyházak nem jelentenek problémát a hívő és egyháztagsága számára. Az újjászületett élet egyszerűen nem tud létezni bennük, nem találhat közösséget és támogatást, mert Krisztus nincs jelen bennük.
A probléma sokkal bonyolultabbá válik, amikor azzal szembesülünk, hogy sok egyház azt állítja, hogy tartja magát az alapokhoz, és ez bizonyos fokig igaz is, de sok fontos tanításban eltérnek. Ilyen megosztó tanítás például a predestináció igazsága, az engesztelés, az Úr visszatéréséről szóló tanítás. Különbözhetnek a sákramentumok tekintetében vagy a keresztyén fegyelem gyakorlásában. Sőt, sok egyház a tág értelemben vett református közösséghez tartozik, de közöttük is nagy különbségek és éles határok vannak.
Itt kerül a középpontba ez a kérdés: hol van az egyház? Hol van az igaz egyház, amelyhez mint hívőnek, feladatom, hogy Isten előtt csatlakozzam? És ha bárhol is van – márpedig van –, honnan ismerhetem fel? Miről lehet megismerni? A kérdés Isten komolyan gondolkodó gyermekei számára nem egy elvont tankérdés, hanem gyakorlati-lelki kérdés. Hol az egyház? Krisztus egyházának tagjaként ezen a földön hova kell csatlakoznom?
A megkülönböztető jelek
Vizsgáljunk meg három általánosan elfogadott választ e kérdésre, amelyek elkerülhetetlenül a hamis egyház felé vezetnek, és annak javát szolgálják.
Az első válasz az ökumenikusé. Az ökumenikus el akar feledkezni minden ekkléziasztikus és felekezeti különbségről. Az elválasztófalakat le kell dönteni – mondja. Az egyházakat széles körben egyesíteni kell. Ha egyszer elindultál ezen az úton, akkor természetesen már nincs megállás. E nézőpont képviselői nem is akarnak megállni! Addig igyekeznek, amíg el nem érik a világegyházat. A világegyház azonban a Jelenések 17 nagy paráznája. Isten gyermeke számára, aki komolyan veszi hitvallását, lehetetlen ezt a hozzáállást képviselni.
A második válasz a tradicionalistáé. Kiáll az egyház mellett, amelyben született, ahol megkeresztelték, ahova szülei is tartoztak. Számára az az egyház, és álláspontja sokszor ez lesz: „az én egyházam, jó vagy rossz”. Szolgaian ragaszkodik egyházához, bízik benne, és gyakran azt is kijelenti, hogy nem tud tévedni. Egy emberi intézménybe veti bizodalmát. Az is lehet, hogy egyszerűen érdektelen egyháza pályájával kapcsolatosan, a „vezetőkre” hagyva annak irányítását, miközben ő tudatlanul vagy közönyösen követi őket. Ez a hozzáállás lényegében bálványimádás. Hibás és veszélyes, nemcsak magunkra nézve, hanem gyermekeinkre és unokáinkra nézve is. E világban bármelyik egyház tévedhet, sőt, teljesen romlottá is lehet, a laodiceai gyülekezethez hasonlóan (Jelenések 3). Jeruzsálem a történelem során olyanná válhat, mint Babilon vagy Sodoma és Gomorra. Valójában pontosan ez történik, amikor az idők múltával a hamis egyház fejlődik.
A harmadik válasz a közönyösség. Végül is nem sokat számít, mit hisz valaki. Ugyanabban az Istenben, ugyanabban a Krisztusban hiszünk, és ugyanabba a mennybe jutunk. Üdvösségünk nem azon múlik, melyik egyházhoz tartozunk: az emberek minden egyházban üdvözülnek. A napjainkban divatos szociális evangélium alapján a közönyösök azt hangsúlyozzák, hogy nem az a kérdés, mit hiszel, hanem az, hogyan élsz. Emlékeznünk kell azonban, hogy hitünk szoros kapcsolatban áll üdvösségünkkel! Nem üdvözülhetünk, ha megtagadjuk a hitet! A Belga Hitvallás ezt is hangsúlyozza: a szentek gyülekezetén kívül, ami olyanok közössége, akik üdvözülnek, nincs üdvösség! Lelki szempontból a közönyösség (ami sokszor keserű türelmetlenséggel fordul azok felé, akik hűségesek akarnak maradni Isten Igéjéhez) teljesen rossz hozzáállást mutat. Nem a korábban idézett 137. zsoltár hozzáállása ez, hanem egy önző magatartás, amelyben az embert csak saját üdvössége érdekli, és az, hogy milyen kevés keresztyénség elég ehhez az üdvösséghez. Nem törődik azonban az egyházzal, az igazsággal, Krisztus ügyével és Isten dicsőségével. Végül gyakran pontosan ez a nemtörődöm közönyösség az, ami a leginkább a hamis egyház irányába vezet. Ha az emberek nem törődnek semmivel, ha az egyház nincs a helyén, az út megnyílik a hamis próféták előtt, akik büntetlenül hirdethetnek az egyházban bármilyen tévtanítást, ami rossz irányba viszi az egyházat.
Erre a kérdésre a református és biblikus válasz a Belga Hitvallás 29. cikkelye adja meg. A hívőnek kötelessége az igaz egyházhoz csatlakozni, amit három jelből lehet felismerni. A Belga Hitvallás így írja le ezeket a jeleket:
Az igaz egyház megismerhető, ha magán hordozza az alábbi jegyeket: az evangélium tiszta tanítását prédikálja, a sákramentumokat tisztán szolgáltatja ki úgy, ahogyan Krisztus elrendelte azokat, s gyakorolja az egyházfegyelmet a hibák kijavítása érdekében. Röviden, Isten tiszta Ígéjének megfelelően kormányozza magát, elvetvén minden azzal ellentétest, és Jézus Krisztust az egyetlen Főként ismeri el. Ezekkel a jegyekkel bárki biztos lehet az igaz egyház felismerésében – amitől senkinek sem szabad elszakadnia.
Most néhány magyarázó megjegyzés következik.
Elsőként azt kell megjegyeznünk, hogy bizonyos értelemben az első jel magában foglalja mind a hármat. A szentségek és az egyházfegyelem semmit nem érnek az Ige hirdetése nélkül. A sákramentumok az Igétől függnek, hiszen azt teszik láthatóvá és megérinthetővé, azt pecsételik meg, amit az Igéből ismerhetünk meg. A keresztyén egyházfegyelem szintén az Igétől függ, hiszen annak tartalma és ereje Krisztus szava. Az Ige hirdetése a legfőbb, mivel ahol az Igét tisztán hirdetik, sem a sákramentumok, sem az egyházfegyelem nem romlik meg könnyen. Van tanítás, Krisztus akarata hirdettetik – az igazság hirdettetik. Ahol így cselekesznek, a sákramentumok valószínűleg nem szentségteleníttetnek meg, és az egyházfegyelmet nem hanyagolják el. Lényegében tehát e három jegyet az első, legfontosabb jelben foglalhatjuk össze: az evangélium hirdetésében. Bátran kijelenthetjük, hogy ahol az evangélium hangzik, ott van Krisztus és az Ő egyháza. Ahol az Igét nem prédikálják, ott nincs jelen az egyház és nincs jelen Krisztus. Ahol pedig az Igét megszentségtelenítik a prédikálásban, az egyháznak bűnbánatot kell tartania, vagy a megsemmisüléssel kell szembenéznie.
Másodjára figyeljük meg, hogyan írja le a Belga Hitvallás az első jelet: „az evangélium tiszta tanítását prédikálja”. Ez a kicsit különös megfogalmazás azt hangsúlyozza, hogy a tanok, a tanítások az evangélium lényegéhez tartoznak! Az egyház az evangéliumot nem dióhéjban hirdeti! Nem valamiféle tágabb vagy szűkebb értelemben vett evangélikál (bármit is jelentsen az) vagy evangélisztikus, lélekmentő módon, keresztes hadjáratot vezetve hirdeti az evangéliumot. Az evangélium tiszta tanítását hirdeti! Ha elveszted a tiszta tanítást, az evangéliumot veszíted el! Ha pedig elveszted az Írás evangéliumát az igehirdetésből, a lényegét veszíted el! Az igehirdetés nem puszta forma. Nem csak néhány tanításnak kell lenni. Az evangélium tanítását, az evangélium tiszta tanait kell hirdetni! Az igehirdetés lényegében Isten Igéjének magyarázata, Isten teljes tanácsának megjelentése az Írások szerint.
Harmadszor, csak akkor érthetjük és alkalmazhatjuk helyesen e jeleket, ha megértjük, hogy lényegüket tekintve ellentétekkel jellemezhetők. Azaz a hamis egyház jeleivel összevetve kell őket figyelembe vennünk és alkalmaznunk. Erről szintén a Belga Hitvallás 29. cikkelye beszél:
Ami a hamis egyházat illeti, az több tekintélyt tulajdonít magának, és rendeleteinek, mint Isten Ígéjének. Nem akarja magára venni Krisztus igáját, nem úgy szolgáltatja ki a sákramentumokat, ahogyan Krisztus parancsolta az Ő Ígéjében, hanem inkább tetszése szerint hozzátesz azokhoz, illetve elvesz belőlük. Az emberekben jobban bízik, mint Jézus Krisztusban, üldözi azokat, akik szent életet élnek Isten Ígéjének megfelelően, és akik megfeddik a hibáiért, kapzsiságáért és bálványimádásáért.
Más szavakkal megfogalmazva, az alapvető kérdés ez: Krisztus szava vagy az ember szava!
Az, hogy miért ezek az ismertetőjelek, az egyház természetével állnak szoros kapcsolatban. Az egyház az apostolok és próféták fundamentumán épült, amelynek Jézus Krisztus a sarokköve. Nincs más lehetséges alap – az igaz egyház számára. Ha az egyházat fel akarjuk építeni, ezen a fundamentumon kell felépíteni. Aki pedig bármi mást hirdet az evangélium tiszta tanításán kívül, nem erre a fundamentumra épít. Más alapra építkezik, pusztán emberi intézményt hoz létre. Krisztusnak az Ige hirdetése által tetszett elhívni és felépíteni egyházát. Az ember mindenféle érvet felhozhat az igehirdetés és a prédikáció ellen – így is tesznek manapság. Kidolgozhatnak változatos csodaszereket az evangélium tiszta tanításának helyettesítésére. A tény azonban változatlanul az marad, hogy Krisztusnak tetszett az Ő egyházát az Ige hirdetése által egybegyűjteni. Nem változtathatunk ezen! Ahol az Ige hirdettetik, ott van Krisztus. Ott van a Jó Pásztor szava, ott vannak a juhok, ott hallják az Ő szavát, ott követik Őt, ott ad nekik örök életet. Sose feledkezz meg erről! Jegyezd meg: az egyháznak szüksége van Krisztusra! Csak a Krisztussal való élő kapcsolatban lehet az egyház igaz egyház, és csak így nyerhetik el a tagok az életet Krisztusban. Ebben a jelenvaló világban az egyetlen kapcsolatunk Krisztussal az Ő Igéje által (nem emberek szava által), az Ő sákramentumai, az Ő kormányzása és fegyelme által van. Ahol ezek hiányoznak, Krisztus hiányzik. Ahol ezeket megfertőztetik és amilyen mértékben megfertőztetik, a Krisztussal, a Fővel való kapcsolat forog veszélyben! Az igaz egyház jeleinek kérdése élet-halálfontosságú kérdés!
A könnyű megkülönböztetésről
Amíg a hívő elé manapság egy bonyolult egyházi kép tárul, az igaz és a hamis egyház egyszerűen megkülönböztethető. A Belga Hitvallás így szól erről: „Ezekkel a jegyekkel bárki biztos lehet az igaz egyház felismerésében – amitől senkinek sem szabad elszakadnia”. És ismét: „Ezt a két egyházat [ti. az igazat és a hamisat] könnyű felismerni, így egymástól megkülönböztetni is”.
Miért igaz ez?
Elsőrendben azért, mert Isten világos és tévedhetetlen mércét adott elénk, ami által az igaz egyházat megismerhetjük és megkülönböztethetjük. Ez a mérce Isten Igéje. Isten Igéje érthető, tiszta, úgy, hogy Isten legegyszerűbb gyermeke megértheti és megismerheti az evangélium igazságát. Az Ige fényében Isten legegyszerűbb gyermeke meg tudja különböztetni az igazságot a hazugságtól. Isten Igéje egyértelmű: nem hordozhat két jelentést. Nem tanítja például azt, hogy Isten minden embert szeret és nem szeret minden embert, vagy hogy Krisztus minden emberért meghalt és csak a választottakért halt meg. Isten Igéje tiszta, kristálytiszta, ami az igazságot és a hazugságot illeti. Ezen objektív ok alapján lehetséges megállapítani egy egyházról, hogy elindult a hamis egyház irányába, és az evangélium tiszta tanítása beszennyeztetett. Tévedhetetlen, objektív vezérünk van! A második, szubjektív ok pedig az, hogy Krisztus testének tagjaként minden hívőben megvan a Szentlélek, Krisztus Lelke, az egyház Lelke, az igazság Lelke, a bölcsesség és értelem Lelke, a tisztánlátás Lelke. Ezen Lélek által és az Ő Igéje fényében tudunk napjaink egyházi változatosságára tekinteni, és ezáltal tudjuk elválasztani az igaz egyházat a hamistól.
Ezen jelek fényében napjaink egyházi látképe félelmetes hitehagyottság. Nem kell túl messzire menjünk, hogy ezt észrevegyük. Nézzük meg csak a református kínálatot, azokat, akiket általánosságban a reformáció hagyományához tartozónak sorolunk be. Borzasztó tanbéli hitehagyottság van, sokszor a teológiai szabadság égisze alatt. Egyre inkább tolerálnak bármilyen hibát, és mindent büntetlenül és feddés nélkül hagynak, atyáink hitét pedig szépen lassan félreteszik. Hitehagyottság jellemzi a prédikációt is: az evangélium tiszta tanainak hirdetése, a bibliamagyarázó igehirdetés fehér hollóvá vált. Helyette a topikus prédikáció, erkölcsprédikáció és társadalmi evangélium jelenik meg. Sőt, az emberek ráuntak az igehirdetésre, és azzal foglalatoskodnak, hogy különböző új, csodálatos helyettesítőket találjanak ki Isten Igéjének egyszerű és tiszta tanítása helyett. Szabad istentisztelet, párbeszédek, dráma, modern, megújított liturgia és bármilyen elképzelhető új meg új dolog. Egyre inkább elhatalmasodik az ökumenikus mozgalom, az igazi egység és az evangélium igazságának rovására. Ott a modern küzdelem az egyház „intézményetlenítéséért”: az egyháznak ki kell törnie intézményes formájából, az egyháznak ott kell lennie a csatamezőn, inkább cselekedni kell, mint hinni. Röviden szólva, napjainkat különféle igazítások és alkalmazkodások jellemzik, melyeknek mind ugyanaz a célja: az egyházat az ember tetszése szerint elváltoztatni.
Mindezek mellett a keresztyén élet alapvető dolgaival kapcsolatosan is nagy hanyatlás és pusztulás figyelhető meg. A kulcsok hatalmával többé nem vagy csak teljesen rosszul élnek. Hitre és bűnbánatra való tekintet nélkül, tanbeli tisztaság és becsületes élet szüksége nélkül bárkit szeretettel látnak az egyház tagságában. Az Úr asztala mindenki előtt nyitott, ezért szentségtelenné lett. A szombatot nem szentelik meg. A templomi padsorok üresek. Az egyház tagjai máshol keresik szórakozásukat. A világ barátai lesznek, a világgal énekelnek, táncolnak és mulatoznak, úgy beszélnek, úgy viselkednek és úgy néznek ki, mint a világ. A keresztyén erkölcsöt és az Úr előírásai szerint való megszentelődést régimódinak kiáltották ki, és a szituáció-etika gonosz tanítása beszivárgott az egyházba. Az egyház és a világ, hívő és hitetlen, világosság és sötétség, Krisztus és Béliál kéz a kézen jár az emberi élet majdnem minden területén. Ma legnagyobbrészt ami egyháznak hívja magát, csak szomorú karikatúrája Krisztus egy, szent, egyetemes egyházának.
Mindezen jelenségek fokozatosan, szinte titokban jelentek meg, de különösen az elmúlt években rohamtempóval fejlődtek ki és ma már szomorú valóságként állnak olyan egyházakban, amelyek nevük szerint református meggyőződésüek.
Ugyanekkor viszont ne feledjük, hogy az igaz egyház is jelen van a világban, és könnyen elválasztható, észrevehető a megkülönböztető jelek alapján.
Hol van?
Mi, a Protestáns Református Egyházak (PRC: többek között USA, Észak-Írország, Szingapúr, Filippi-szigetek – a ford. megj.) azt állítjuk és arról teszünk bizonyságot, hogy az igaz egyházat hordozzuk, Krisztus testének legtisztább földi megjelenését. Teljes alázatosságban, dicsekvés nélkül állítjuk ezt, anélkül, hogy szentebbnek vallanánk magunkat másoknál; annak alázatos elismerésével, hogy csak a mi Istenünk szuverén kegyelméből kifolyólag vagyunk azok, amik vagyunk. Ezt a bizonyságtételt azonban habozás nélkül megtesszük. Megvizsgálhatod ezt, és ellenőrizheted rajtunk az igaz egyház jeleit. És megdöbbentő, hogy bármit is mondjanak rólunk ellenségeink (és ez bevallottan nem túl sok hízelgő szót tartalmaz), nem tagadhatják, hogy a Protestáns Református Egyházakban e jelek jelen vannak. Nem mondhatják azt, hogy a Protestáns Református Egyházakban az evangélium tiszta tanítását nem hirdetjük a Szentírás mércéje és a hitvallások alapján. Legyünk bár kicsinyek, de Isten kegyelméből az evangélium tiszta tanítását hirdetjük, tisztán szolgáltatjuk ki a sákramentumokat és hűségesen gyakoroljuk a keresztyén egyházfegyelmet.
Feladatunk: megfigyelni ezeket a jeleket
Mit jelent az, ami a feladatunk: e jelek megfigyelése és vizsgálata? Röviden a következőkre mutatunk rá:
1) A hűséges egyház nemcsak erősen ragaszkodik ahhoz, amije van, hanem növekednie kell az ismeretekben, erősödnie kell az igazságban, növekednie kell a hitben és egyre szilárdabban kell gyökereznie Krisztusban. Emellett az egyháznak hűségesen oktatnia kell a szövetségi magot, a jövő egyházát az evangéliumban való hitre, hogy Isten népe ne pusztuljon el az ismeret hiánya miatt. Továbbá folyamatosan figyelnie és őrködnie kell az ellenség miatt. Ez a feladat elsősorban Sion falainak őreié, de az egész gyülekezeté is.
2) Mi a feladata annak az egyháznak, amelyik rossz útra tért? Az elhajlás és a hűtlenség első jelére bűnbánatot kell tartani, nem pedig akkor, amikor az egyház már több mérföldet megtett a romlás útján. Olvassuk csak el az Úr leveleit a hét gyülekezethez a Jelenések 2-3-ban!
3) Mi a hűséges egyház küldetése a hűtlen felé? A kisázsiai hét gyülekezet közül Jézus kettőt nem feddett meg, hárman különbözőképpen elhajlottak, ketten pedig szinte halottak voltak. Mit kell a hűséges gyülekezeteknek tennie azokkal szemben, akik elhajlottak? Nem szabad feladnia az értük való küzdelmet, nem szabad figyelmen kívül hagynia őket, de nem is szabad egyesülnie velük és hozzájuk hasonlóan romlottá lennie. Feladatuk elsőrendben hűségesnek maradni, másodrendben pedig bűnbánatra hívni a hűtlen egyházat, bármilyen ellenszenves is legyen ez nekik. Ha pedig ez nem sikerül, a hívő maradékot fel kell hívnia arra, hogy válassza el magát a hitehagyott egyháztól. Nem így cselekedett-e maga az Úr Krisztus is?
4) Ami Isten gyermekét illeti, semmit nem helyezhet az elé a kötelessége elé, hogy keresse az igaz egyházat és csatlakozzon hozzá. Ezért a hívőnek lelkileg fel kell fegyverkeznie, fel kell készülnie, és alaposan meg kell erősödnie Isten Igéje igazságának ismeretében. Semmilyen oknál fogva nem fordulhat el az igaz egyház keresésének szent feladatától! Ez változatos gyakorlati problémákat eredményezhet. Például lehet, hogy egy álláslehetőségből kizárnak, ha ragaszkodsz az igaz egyházhoz. Fiataloknál szintén nehézséget jelenthet az udvarlás tekintetében, ha az „egyházi kérdést” fontosnak tartják. Általában, ha erősen kitartasz az igaz egyház keresésében, gyakran az egyház és a világ is megvet, gúnyol és kiközösít. De ne feledd: az Isten Igéjéhez való hűségért és az Ő Sionjának szeretetéért csúfoltatni egyáltalán nem szégyen! És: Jézus igája könnyű, és az Ő terhe gyönyörűséges! Kiáltsd a zsoltárossal együtt: „Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!”
5) Amikor Isten gyermeke szembesül az egyház romlottságával, reformációért, megújulásért kell küzdenie. Így kell tennie az egyházi szervezeten belül vagy az ellen tiltakozva – de a reformáció szent kötelessége! Sőt, ha a tiltakozás sikertelen, és az egyházban eluralkodik a testi, az intézmény nem figyel, a hívőnek nem feladata örökké csak tiltakozni és ugyanakkor elviselnie a zaklatást. Ebben az esetben a reformáció kötelessége azt jelenti, hogy Isten akaratának engedve el kell különülnie, és új egyházat alapítania, ha szükséges. Ez nagyon fájdalmas és nagyon komoly lépés, amit nem szabad semmiféle földi megfontolásból megtenni. De Krisztusért, az igazságért, Sion szeretetéért, ha valaki Jeruzsálemet tekinti vigassága fejének, meg fogja tenni. Elutasítja, hogy a hamis egyház nevét hordozza, és az igazat fogja keresni és ahhoz csatlakozik.
Állandó feladatunk hűségesnek maradni, halálig. Erre az útra kaptuk az Úr biztos ígéretét: „Néked adom az élet koronáját”.