Tanít-e a Máté 22:1-14 Isten részéről egy általános, jó szándékú ajánlatot a kegyelemről és az üdvözülésről?
Herman Hoeksema
És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre. De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe […] Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. […] Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. (Máté 22:1-14)
Erről a példázatról a következő észrevételeket tesszük meg:
1. Ez az utolsó állítás („Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”) elegendő kell, hogy legyen, hogy tisztán lássuk, hogy ebben a példázatban nincs utalás egy az Isten részéről való általános, jó szándékú ajánlatra a kegyelemről és az üdvözülésről. Nincs kétség afelől, hogy a Megváltó azt akarja, hogy az egész példázatot e szavak fényében értsük meg. A példázatot ugyanis ezek magyarázzák el. Ha a példázat fő mondanivalója az lett volna, hogy az Úr a kegyelmét különbségtevés nélkül mindenkinek felajánlja (azzal az őszinte céllal, hogy mindenkit üdvözítsen), akkor a végén annak kellene állnia, hogy: „Mert sokaknak ajánlották fel a kegyelmet, de csak kevesen fogadták el.” De pontosan ez marad el. Amit ugyanis ez a példázat állít (még ha a felületes olvasás következtében némiképpen váratlanul is) az az, hogy sokakat hívtak el, de csak kevesen vannak a választottak. Ez azonnal a tudtunkra adja, hogy Istennek, az Úrnak nem célja az, hogy mindenkit üdvözítsen, aki csak hallja az evangélium hirdetését, hanem a kegyelmet csak a kiválasztottaknak adja, hogy azok kövessék és engedelmeskedjenek a menyegzőre szóló meghívásnak. Ebben a példázatban tehát látjuk a lakodalomra szóló meghívást mindazoknak, akiket csak meghívtak, és látjuk a kegyelem (nem „ajánlat”) adományozását kizárólag a kiválasztottaknak.
2. A menyegző itt a mennyei királyságot jelenti, mint amit az Atya készít el a Fiúnak. Ezt ábrázolta ki Izrael az Ószövetségben. Ez valósult meg a Megváltó az eljövetelével, de teljes megvalósulása Krisztus napján fog bekövetkezni.
3. Azok, akik hivatalosak voltak, de nem jöttek el, a zsidók. A Király szolgáinak meghívása a próféták meghívása. Ők azonban nem törődtek a próféták meghívásával, hanem a szavuknak ellenálltak, rosszul bántak velük és meg is ölték őket. Ezáltal megmutatták, hogy nem méltók arra, hogy belépjenek a mennyei királyságba. A Király emiatt igazságos haragjában felégette városukat. Isten elvetette Izraelt, mint nemzetet. Jeruzsálem elpusztult.
4. A próféták ezen meghívása sohasem volt egy általános ajánlat a kegyelemről. A menyegzőre szóló meghívás nem egy ajánlat volt a kegyelemről, hanem egy felszólítás a megtérésre, arra, hogy tartsák meg Isten szövetségét és, hogy járjanak az Ő útjaiban. Mivel azt látjuk, hogy a példázatban Megváltónk saját magyarázata szerint nem mindenki volt választott, aki hivatalos volt, ezért nem mindenki kapta meg a kegyelmet, hogy törődjenek a meghívással. Izrael, mint nemzet teljesen méltatlannak mutatta magát arra, hogy a mennyei királyságba belépjen, amikor az a királyság Krisztus Jézusban megnyilvánult. Isten ezért elutasította Izraelt.
5. A szolgák a Király parancsára elfordultak Izraeltől, hogy elmenjenek a keresztutakra és az ösvényekre hívni a mennyei királyságba a jó és rossz zsidókat, pogányokat. Az Újszövetségben is ez a meghívás mindig aszerint a szabály szerint megy az emberekhez, hogy sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Nem szabad tehát azt várnunk, hogy mindenki el fog jönni, akit külsőleg elhívtak.
Ez az egész példázat pontosan a szöges ellentétét tanítja, mint amit a jó szándékú ajánlatot tanító emberek ki akarnak hozni belőle. Ez ugyanis azt tanítja, hogy a kegyelem nem egy ajánlat, hanem Isten hatalma az üdvösségre, és ahol Istennek ez a hatalma az üdvösségre a hívásban nem munkálkodik, ott megkeményedés áll be és a meghívást elutasítják. A választottak azonban megkapják Istennek ezt a hatalmát az üdvösségre, és belépnek a mennyei királyság menyegzőjére.
(Herman Hoeksema: A Power of God Unto Salvation, or, Grace Not an Offer. 28-29.)