(3) Róma mai politikai irányelvei
Rev. Angus Stewart
Képek Róma politikai történelméből
A római egyház politikai hatalmának történelmi növekedését és gyakorlását már sok könyvben leírták. Mielőtt Róma aktuális politikájára rátérünk, foglaljuk össze röviden a főbb eseményeket és jeleneteket.
-
I. Leó pápa az utolsó pillanatban közbenjárásával megmenti Róma városát a hun Attilától (452)
-
Constantinus adománylevele, egy hamisított római birodalmi oklevél (kb. 752-767) I. Szilveszter pápát (314-335) és követőit uralommal ruházza fel Júdea, Görögország, Ázsia, Trákia és Afrika egyes területei, valamint Róma, Itália és az egész Nyugat-Római Birodalom felett, ezzel igazolva a Pápai Állam (754-1870) fennállását.
-
III. Leó pápa karácsony napján megkoronázza Nagy Károlyt (800).
-
IV. Henrik német-római császár három napig fedetlen fővel áll a hóban Canossa kastélya előtt, hogy elnyerje VII. Gergely pápától a bűnbocsánatot (1077).
-
A keresztes hadjáratok: kilenc a közel-keleti mohamedánok ellen (1095-1272), illetve a Baltikum pogányai, a kelet mongoljai, a Balkán törökjei stb. ellen.
-
Az egyetlen angol pápa, IV. Adrián II. Henriknek, Anglia normann királyának adja Írországot, hogy „péterfillért” (pápai adó) kapjon az írektől (1155).
-
III. Ince pápa kiátkozza Jánost, Anglia királyát (1209), interdiktum alá helyezi az országot (1207-1213), és a francia Fülöp Ágost vezetésével keresztes háborúval fenyegeti (1213).
-
Az inkvizíció, amit a történészek középkori (1184-1230-as évek), spanyol (1478‑1834), portugál (1536-1821) és római (1542-1860) inkvizícióra osztanak.
-
Pápai bullák (1481, 1493, 1506), melyek a nyugaton és délen újonnan felfedezett földeket elosztják Spanyolország és Portugália között.
-
VIII. Henrik király (1535) és I. Erzsébet királynő (1570) pápai trónfosztása, és a pápa felé tanúsítandó hűség felmondása.
-
A waldensek (alpesi régió), lollardok (Anglia), husziták (Csehország) és protestánsok (Európa és az egész világ) üldözése.
-
Az ellenreformáció (1560-1648), ami különösképpen a római katolikus osztrák Habsburgok alatt volt sikeres Közép- és Kelet-Európában.
-
A jezsuiták politikai hatalmának növekedése; betiltásuk Portugáliában, Franciában, a Két Szicíliában, Pármában és a Spanyol Birodalomban 1767-ben; későbbi helyreállításuk.i
-
Pápai kompromisszum Hitlerrel és Mussolinivel a II. világháború környékén (1939‑1945), beleértve a római katolikus usztasik által előidézett horvátországi népirtást, vagy a Vatikán titkos útjai („ratlines”), melyek segítségével háborús bűnösöket menekítettek Európából, sokszor Dél-Amerikába.ii
Ismeretes a 19. századi angol római katolikus történész, Lord Acton kijelentése: „a hatalom korrupcióhoz vezet; az abszolút hatalom abszolút korrupció”. Ami nem annyira köztudott, hogy itt a pápák és a királyok hatalmára gondol, ebben a sorrendben. A fenti lista távolról sem kimerítő, de így is megmutatja Róma kevélységét, mohóságát, hazugságait, intrikáit, manipulációit, kínzásait, háborúit, népirtásait, az ország kulcsaival való visszaélését és Isten népének üldözését.iii
Róma mai politikai irányelvei
Róma nyílt politikai irányelvének „megújítására” (olaszul: aggiornamento) – ami apologétái szerint eufemisztikus fejlődés, bár a „szembefordulás” pontosabb lenne – nem szabad úgy tekintenünk, mintha ez politikai tevékenységeinek és terveinek végét jelentené. A jezsuita Thomas J. Reese így foglalja össze a Vatikán politikai álláspontját, és példázza annak hatalmát:
A születésszabályozásról és az abortuszról szóló pápai tanításnak olyan demografikus és környezeti hatásai vannak, amiket a népességszabályozás és a „reproduktivitási szabadság” támogatói széles körben elítélnek, míg a „családi értékeket” támogató konzervatívok ugyanennyire támogatnak. A vatikáni diplomaták sikeresen megakadályozták azt, hogy az 1994-es kairói népességről és fejlődésről szóló ENSZ-konferencia határozataiba bekerüljenek az abortuszhoz való jogról szóló gondolatok. A perzsiai Öböl-háború pápai ellenzése némelyeket dühített, míg mások örültek neki. A Vatikán állásfoglalása az Iránt, Irakot, Líbiát és Kubát érintő gazdasági megszorításokkal szemben az amerikai külpolitikai céljaival ütközött. A Vatikán nézetei, melyeket a fegyvertartás szabályzásáról, a harmadik világ adósságairól, a kapitalizmusról, a vallásszabadságról vagy a menekültekről alkot, szervesen beilleszkednek a nemzetközi párbeszédbe, melynek a katolikus egyház egyedülálló résztvevője. A pápai tettek befolyása a világon ahhoz vezetett, hogy Kína és Vietnam kivételével szinte minden országban van a Szentszéknek nagykövetsége. Katolikus és nem katolikus nemzetek egyaránt fontosnak tartják saját szempontjukból, hogy képviseltessék magukat a Vatikánban. Amikor pedig a pápa megszólal az ENSZ-ben, ez nagyobb nemzetközi fontosságú események számít.iv
A Római Katolikus Egyház hangosan hirdeti az emberi élet és az emberi jogok szentségét; mintha mindenki elfelejtette volna hosszú, véres történelmét (vö. Jel 17:6).
A Vatikán ellenzi a születésszabályozást és az abortuszt.v Eközben Nancy Pelosi, az Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselőházi elnöke (2007-2011), és más amerikai és egyéb római katolikus politikusok támogatják az abortuszt, miközben részt vehetnek a misén, és nem indítanak ellenük egyházfegyelmi eljárást.
A földi, emberi élet végét tekintve Róma ellenzi az eutanáziát és az öngyilkosságot, valamint (lényegében) a halálbüntetést is (de vö. I Mózes 9:6, Róma 13:4).vi
Az élet eredetét tekintve Róma a teista evolúciót hiszi, és nem támogatja sem a kreacionizmus, sem az intelligens tervezés mint az evolúcióelmélet alternatívájának tanítását az állami iskolákban. A római katolikus iskolákban is tanítják az evolúcióelmélet a természettudományos, valamint a teista evolúciót a hittanórákon.vii Róma nemcsak Galilei heliocentrikus világképét karolta fel (ami szintén egy fordulat volt), hanem Darwin elméletét is arról, hogy az egysejtűek majmokká, majd emberekké alakultak. Évmilliárdokkal az „ősrobbanást” követően, a kezdetleges életformák evolúciója után egyszer csak egy elő-ember emberré lett, amikor a Teremtő azonnal megalkotta lelkét, és az ember képessé lett Istenről gondolkozni. El tudjuk képzelni azt a fajta erőlködést, ami ahhoz kell, hogy ezt „összeegyeztessük” az I Mózes elejével és az egész Bibliával – csak úgy, mint VIII. Bonifác Unam Sanctam (1302) kezdetű bullájához, ami a pápai politikai elsőséget a Bibliából próbálja levezetni!viii
A Szentszék szembefordul a homoszexualitással; az elméletileg cölibátusban élő római katolikus papok között azonban már régóta előfordul a szodómia és a pedofília, még a legmagasabb körökben is.ix Tony Blair, az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke (1997-2007) elindította a homoszexuálisok számára kedvező légkört megteremtő törvénykezés hajóját, miközben arra készült, hogy hivatalából való távozása után római katolikus hitre térjen. Róma befogadta, pedig egyetlen bűnbánatra utaló szót sem mondott. Ugyan kezdetben hangosan tiltakoztak az új polgári törvények ellen, amelyek az Egyesült Királyságban jogot adnak a homoszexuálisoknak arra, hogy gyermekeket fogadjanak örökbe, Anglia és Wales legnagyobb római katolikus örökbefogadási intézménye úgy döntött, hogy homoszexuálisoknak is engedélyezi az örökbefogadást.
Róma politikai filozófiája erkölcsi és bioetikai kérdéseket (pl. abortusz, mesterséges megtermékenyítés, eutanázia, öngyilkosság, embrionális őssejtkutatás, szodómia; nem ideértve a halálbüntetést vagy a kreacionizmus tanítását) tekintve jobboldalinak, miközben a munka, a gazdaság, a környezet és a „béke” ügyét tekintve baloldalinak tekinthető.
A Vatikán felhívja a figyelmet arra, hogy a dolgozóknak joga van a minimálbérhez és a szakszervezeti tömörüléshez.x Róma támogatja a szegény nemzetek adósságcsökkentését, a mindenki számára elérhető otthon megteremtését és a jóléti államot.xi
Fontos megjegyezni azt is, hogy a Szentszék meglehetősen szocialista, és a javak országokon belüli és országok közötti újraelosztását támogatja a konfiskatórius (elkobzási) adórendszer használatával.xii Saját gazdagságából (műkincseinek tárháza, földjei, épületei) azonban nem sokat ad a szegényeknek.
A Vatikán nem ismeri el az állampolgárok fegyvertartási jogát.
A Római Katolikus Egyház támogatja a menekülteket.xiii 2007. október 1. és 2008. szeptember 30. között az USA-ba érkező legális menekültek 30%-a az amerikai római katolikus Migrációs és Menekültügyi Egyesület (Migration and Refugee Services) által érkezett. A Szentszék az USA-ba érkező mexikói bevándorlókat is védelmezi; a világ legerősebb népe között ezáltal egyre több római katolikus lesz. [Az elmúlt évek menekültügye is ide sorolható – a ford. megj.]
A Vatikán egyre inkább felemeli hangját a „zöld” kérdésekben is – persze politikailag korrekt módon.
A Római Katolikus Egyház támogatja a fegyvertartás visszaszorítását, annak reményében és azon munkálkodva, hogy lesz egy nap, amikor többé nem lesz háború.xiv Ellenzi az iraki háborút is. Eszünkbe sem jutna ezek olvastán, hogy valamikor maga Róma kezdte háborúk tucatját, és a pápai trónon ült például egy II. Gyula, a harcos pápa is (1503-1513).
Róma szociális tanítása
Róma politikai filozófiája szociális tanításából eredeztethető. A katolikus szociális tanítás, amely Arisztotelész (görög filozófus) és Aquinói Tamás (középkori teológus) elveire épít, és többek között XIII. Leó Rerum Novarum (1891), XI. Pius Quadregesimo Anno (1931) pápai enciklikáiban fogalmazták meg, fontos volt Európa és Dél-Amerika római katolikus országai kereszténydemokrata pártjainak megalakulásában.xv
A római katolikus szociális tanítást három fő pontban lehet összegezni. Az első a „szolidaritás”, azaz a teljes emberiség egysége, rasszra, színre, nemzetiségre, osztályra, nemre stb. való tekintet nélkül.xvi A második a „szubszidiaritás”, azaz a kölcsönös segítségnyújtás, ami szerint „egy magasabb szintű közösségnek nem szabad beavatkoznia egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és nem szabad megfosztania illetékességétől, épp ellenkezőleg, szükségleteiben támogatnia és segítenie kell, hogy annak tevékenységét összehangolja a társadalmat alkotó más tényezőkkel, tudniillik a közjó érdekében”.xvii
A harmadik kulcsgondolat a „közjó”, ami az emberek jóléte. Ebbe beleértendő az emberi jogok biztosítása, a javak egyenlőbb elosztása és a szociális igazság. Ha feltennénk a kérdést: „Ki dönti el, hogy az egyes esetekben mi a közjó?”, vagy „Melyik szervezet az, amelyben a közjót a lehető leginkább elérték, a szolidaritást a leghűségesebben kifejezik, és a szubszidiaritást a legjobban gyakorolják?”, a válasz kétségkívül a „Szentatyával” (a pápa) és a „tökéletes társadalommal” (az egy, szent, katolikus, apostoli és római egyház) lenne összefüggésben.xviii
XVI. Benedek első szociális enciklikája, a Caritas in Veritate kiemeli az emberi szolidaritást és szubszidiaritást a közjó megvalósításában. Ezt a 2009-es enciklikát június 29-én írták alá, és július 7-én adták ki, egy nappal a G8 olaszországi találkozójának (július 8-10.) kezdete előtt. Az ENSZ reformját sürgeti, hogy „a népek családja koncepciójának reális konkrét formát lehessen adni” (67. szakasz).
Figyeljük meg, hogy a római pápa és az egyház miként tárja elő az új globális „politikai, jogi és gazdasági rendet”, amit kíván és hirdet:
Ahhoz, hogy a világgazdaságot irányítani lehessen, szanálhatók legyenek a válság által érintett gazdaságok, hogy a válság súlyosbodásának és az arra következő egyensúlyhiánynak elejét lehessen venni, hogy olyan alkalmas és teljes körű leszerelést lehessen megvalósítani, amely növeli a békét és a biztonságot, kezességet vállal a környezet védelméért és szabályok keretei között tartja a migráció áradatát – nos, mindehhez sürgetően szükséges, hogy létezzen olyan valódi politikai világtekintély, amelyről már elődöm, a boldog emlékezetű XXIII. János [1958-1963] beszélt. Egy ilyen tekintélynek a jog alá kell rendelnie magát, következetesen ragaszkodnia kell a szolidaritás és a szubszidiaritás elveihez, elkötelezettnek kell lennie a közjó megvalósítása iránt [ez nem más, mint Róma szociális tanítása], síkra kell szállnia a hiteles és teljes emberi fejlődésért, amely az igazságban megmutatkozó szeretet értékeiből képes ihletet meríteni [azaz ebből a pápai enciklikából]. Ebből következően az ilyen tekintélynek mindenki által elfogadottnak kell lennie, valóságos hatalommal kell rendelkeznie, hogy mindenki számára képes legyen megadni a biztonságot, az igazságosság megóvásával és a jogok figyelembevételével együtt. Nyilvánvaló, hogy ennek a tekintélynek elfogadottnak kell lennie a politikai pártok részéről, hogy saját döntéseinek érvényt szerezzen… (67. szakasz, kiemelés tőlem – a szerző).
Röviden fogalmazva, a pápa valójában az Antikrisztus királyságát keresi (Jel 13; 17; 18), hogy előmozdítsa és érvénybe léptesse Róma szociális tanítását!
Ha többet szeretne olvasni magyarul, kattintson ide.