Isten szuverén bánásmódja
Herman Hoeksema
Róma 9:22,23
„Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, és hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene?”
Ez az ige az apostol Isten szuverén predesztinációjáról szóló tanításával szemben felhozott második ellenvetésre adott válasz második része, ami a kiválasztással és az elvettetéssel foglalkozik. Két ellenvetés merült fel e tan ellen, amint az apostol írt erről a szövegkörnyezetben. Az első ellenvetés az volt, hogy: „Vajjon nem igazságtalanság-é ez az Istentől?” (14. v.). Az apostol egy szentírási kettős példával válaszolt erre, bemutatva, hogy Isten maga követelte meg a szuverén jogot, hogy könyörüljön, akin könyörül, és megkeményítse azt, akit megkeményít.
A második ellenvetés, amit az apostol tanítása ellen hoztak fel, az volt, hogy: „Miért fedd hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene?” (19. v.). Ha Isten nemcsak megmutatja az irgalmát annak, akinek akarja, hanem meg is keményíti azt, akit akar, akkor Istennek nincs joga ahhoz, hogy bírálja az embert. Az apostol erre az utóbbi ellenvetésre a fazekas és az agyag ábrájával válaszol, bemutatva, hogy Isten teljesen szuverén a munkája felett: „Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?”. Az apostol válasza a második ellenvetésre magában foglalta azt is, hogy az embernek tudnia kell, hogy hol a helye az élő Istennel kapcsolatban: „Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így?”. Ez volt a válasz első része a második ellenvetésre, mely így szólt: Istennek nincs joga, hogy hibát találjon, ha megmutatja irgalmát annak, akinek akarja, és megkeményíti azt, akit akar.
Az igében most az apostol folytatja a válaszát a második ellenvetésre. A válasz még mindig az, hogy Isten szuverén arra, hogy azt tegye, ami Neki tetszik, továbbá nem szabad Isten kritikusainak lennünk. Ez az, amit az apostol mond: Mi van, ha tetszett Istennek, hogy haragját megmutassa, és hatalmát megismertesse a becstelenség edényein? Mondanád azt, hogy Istennek nincs joga ahhoz, hogy így megmutassa a haragját? És mi van, ha tetszett Istennek, hogy megismertesse kegyelmének gazdagságát a tisztesség edényein? Mondanád azt, hogy Istennek nincs joga ahhoz, hogy így megmutassa az irgalmát?
Az ellenvetésre adott válasz e részében kicsit más a nézőpont, mint az első részben. Ott ugyanis az apostol megkérdezte, hogy vajon Istennek nincs-e joga ahhoz, hogy elkészítse a tisztesség és a becstelenség edényeit. Itt viszont az apostol inkább Istennek a tisztesség és becstelenség edényeivel való időbeli bánásmódjáról beszél. Az apostol elmondja nekünk, hogy Isten elhordozza, vagy elszenvedi ezeket a harag edényeit nagy hosszútűréssel az időben. Nincs Istennek joga ezt megtenni? „Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek… mit szólhatsz ellene?”. Ez a téma.
Istennek a harag edényeivel való időbeli bánásmódjának kettős célja van. Isten első célja azzal, hogy nagy hosszútűréssel elszenvedi a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, az, hogy megismertesse a haragját és a hatalmát. A második célja pedig az, hogy dicsőségének gazdagságát megismertesse az irgalom edényein.
Kivel?
Arra a kérdésre, hogy Isten kivel bánik szuverén módon, egyrészt a harag edényei, másrészt az irgalom edényei kifejezések adnak választ. Isten mindkettővel szuverén módon bánik. Az, hogy kik a harag edényei, világos: ugyanazok, mint a 21. versben a becstelenségre készült edények, azaz az elvetettek. A leírás nézőpontja azonban kissé különböző. A becstelenségre készült edények kifejezés a végső rendeltetésük nézőpontjából tekint az elvetettekre. Vannak edények, melyek a tisztesség edényei, és amelyeket a polcra vagy az asztalra helyez az ember. De vannak más edények is, melyek a becstelenség edényei, és amelyeket, hogy úgy mondjam, szemetesládának használ az ember. A szuverén fazekas készíti a tisztesség és a becstelenség edényeit. A Róma 9:22-ben a becstelenség edényeit a harag edényeinek nevezi az apostol.
Olyan emberekre vonatkozik-e a harag edényei kifejezés, akik éppen úgy találhatóak a világban, hogy Isten haragjának tárgyaivá válnak az időben? Vagy a harag edényei kifejezés azt jelenti-e, hogy bizonyos emberek a harag termékei? Az utóbbi esetben Isten elgondolta őket örök haragban, és abban a haragban formálta őket a haragjának elhordozóivá.
Mind a szövegkörnyezetből, mind a Szentírás hasonló kifejezéseiből világos, hogy az utóbbi a jelentése. A harag edényei kifejezés nem olyan edényeket jelent, akik időben a harag tárgyaivá válnak, hanem olyan edények, akiket Isten haragjának elhordozóivá formál. Az egész szövegkörnyezet azt tanítja, hogy Isten csinál valamit. Isten irgalmas, és Isten megkeményít. A szövegkörnyezettel összhangban megállapítható, hogy a harag edényei olyan edények, akiket Isten haragjában gondolt el tanácsában. Ezen tanács szerint Isten az időben úgy formálja ezeket az edényeket, hogy a haragjának elhordozóivá váljanak.
Ez a Szentírás hasonló részeiből is egyértelmű. Többször olvasunk a Szentírásban a harag fiairól. Nem azt jelenti, hogy olyan fiak, akik a harag tárgyai, hanem olyan fiak, akiket a harag hoz a világra. A haragból születtek. A harag az anyjuk. Hasonlóan, olvasunk az ígéret gyermekeiről. Ők nem olyan gyermekek, akik az ígéret tárgyai, hanem olyan gyermekek, akiket az ígéret hozott a világra. Az ígéret az anyjuk.
Ez abból is világos, amit az apostol hozzáad: melyek veszedelemre készíttettek. A veszedelemre készíttettek kifejezés azt jelenti, hogy olyannyira erre lettek alkotva és létesítve, hogy a végnek szükségképpen pusztulásnak kell lennie. A harag edényeinek egész alkotása és létesítése olyan, hogy az egész ennek a végnek az elérését kell, hogy szolgálja. Elhagyva a hasonlatot, vannak emberek, akik úgy lettek megalkotva, hogy minden azt szolgálja, hogy a pusztulásba vezesse őket. Ez a pusztulás nem időleges pusztulás, hanem örökkévaló pusztulás. Erre készíttettek.
Ki készítette őket? Az arminiánusok azt mondják, hogy a harag edényei saját magukat készítik, de ez annyira ellentmondásban van a szövegkörnyezettel, hogy nincs szükségünk időt pazarolni erre. Az Ige világosan tanítja, hogy Isten készítette őket, hogy elérjék ezt a véget. Isten erre a végre használja őket. Ez a célja az összes gonosznak, ahogy azt a 92. zsoltár 8. versében olvassuk: „Hogy mikor felsarjaznak a gonoszok, mint a fű… mindörökké elveszszenek ők”.
A többi edény az irgalom edényei. Ezt a kifejezést is ugyanazon módszer szerint kell értelmeznünk, mint amit a harag edényeire alkalmaztunk. Az irgalom edényei nem csupán olyan edények, amelyek az irgalom tárgyai, hanem olyan edények, amelyeket Isten ilyennek gondolt el. Isten öröktől fogva kigondolt edényeket, melyeknek az irgalom edényeivé kell válniuk és az irgalom hordozóivá.
Az irgalom edényei dicsőségre készültek, Isten dicsőségére. Isten jó, és Ő minden jóság túláradó forrása. Ennek a jóságnak a sugárzása Isten dicsősége. Ahogy a napfény sugárzása a Nap dicsőségének hívható, ugyanúgy Isten jóságának sugárzása is Isten dicsőségének nevezhető. Tetszett Istennek, hogy dicsősége tükröződjék a népében. Isten azt akarta, hogy népében, egy teremtett úton dicsősége tükröződjék.
Azt olvassuk a Róma 8:29-ben, hogy: „Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között”. Ez az Ő dicsősége. Amikor az apostol azt írja, hogy az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, akkor ennek az a jelentése, hogy Isten embereket rendelt el, hogy Fia dicsőségének hordozói legyenek. Isten elrendelte, hogy Fia egyetlen dicsősége az irgalom edényeinek egyéneiben tükröződjék úgy, hogy végül az a dicsőség ezerszeresen ragyogjon az egyházban. Mindazonáltal ez a dicsőség egy. Az irgalom edényeinek millióiban Krisztus egy dicsősége fog ragyogni úgy, hogy mindegyik a maga kis tükröződését adja.
Erre a dicsőségre készíttettek. Ez a gondolat húzódik meg az eleve elkészített kifejezés mögött. Isten előre elkészítette az irgalom edényeit. Erre a dicsőségre készítette őket. Ezenfelül mindent annyira elrendezett, mindent, ami az időben történik, annyira elkészített előre, hogy ez azt a dicsőséget szolgálja, amire Isten az irgalom edényeit elkészítette.
Amik ők
Ezzel a kétfajta csoporttal Isten az időben szuverén módon bánik. Elszenvedi vagy eltűri a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, és elszenvedi a harag edényeit az eleve a dicsőségre elkészített irgalom edényei felett való hosszútűrésével kapcsolatban. A Bibliában az eltűrés és a hosszútűrés nem ugyanazt jelenti. Az elszenvedés vagy eltűrés felfüggesztett és fenntartott haragot jelent. A hosszútűrés ezzel szemben felfüggesztett és fenntartott szeretetet. Az eltűrés azt mondja a tárgyának: „Vágyom arra, hogy elpusztítsalak most, de eltűrlek, elszenvedlek, elvisellek, amíg szolgálod célomat”. A hosszútűrés azonban azt mondja a tárgyának: „Vágyom arra, hogy megdicsőítselek most, de tűrök, amíg el nem érem célomat”.
Két példa világossá fogja tenni a különbséget. Tegyük fel, hogy egy bizonyos cél érdekében szükséges valakinek, hogy egy idegent vigyen a házába. Támogatja őt, és mindennel ellátja, amire szüksége van. Ellátja őt kenyérrel, hogy egyen, vízzel, hogy igyon, ruhákkal, melyeket viselhet és ággyal, melyben alhat. De mialatt ő az idegen a házában van, és eszi a kenyerét, issza a vizét, viseli a ruháját, valamint ágyában alszik, semmibe veszi őt, és úgy viselkedik, mintha ott sem lenne. Még a házigazda gyermekeit is bántalmazza, rosszul bánik velük, üldözi őket. De saját céljáért a házában tartja az idegent. Azt mondja neki: „Eltűrlek, elszenvedlek, elvisellek téged, amíg el nem érem a célomat veled. Akkor majd ki foglak dobni”.
A másik példa egy sebészről szól, aki szükségesnek látja, hogy megoperálja a saját gyerekét. Az operáció olyan természetű, hogy semmilyen érzéstelenítőszert sem lehet beadni, de operálnia kell. Belevág a gyereke húsába, és a gyerek sír, kérlelve őt, hogy fejezze be. De az orvos folytatja, annak ellenére, hogy a szíve megszakad, amíg véget nem ér az operáció. Ez a hosszútűrés.
Az első példa Istennek a gonoszokkal való bánásmódjáról szól. Ez az eltűrés. A gonoszok Isten házában vannak. Ha Isten nem akarta volna, hogy ott legyenek, csak annyit kellett volna tennie, hogy hagyja őket meghalni. Ha Isten nem akarta volna, hogy ott legyenek, csak annyit kellett volna tennie, hogy nem látja el őket hatalommal, erővel és talentumokkal. Isten azonban ellátja őket hatalommal, talentumokkal, étellel, itallal és ruhával, és virágoznak. Mialatt ezek a gonoszok Isten házában vannak, semmibe veszik, vagy szembe átkozzák Őt. Üldözik és megölik Isten gyermekeit. Isten mégis továbbra is fenntartja őket. Azt mondja nekik: „Elvisellek titeket, amíg el nem érem veletek a célomat”.
A másik példa Istennek a népéről való bánásmódjáról szól. Ezek az emberek a szenvedés közepén vannak. Istenhez kiáltanak, de Isten nem szabadítja meg őket. Miért nem? Mert hosszútűrő irántuk, és azt mondja nekik: „Nem szabadíthatlak meg titeket, amíg el nem érem a célom”. Isten hosszútűréssel szenved, azaz hosszútűréssel az Ő népe felé. Ha valaki megkérdezi, hogy Isten miért rendelte el szuverén módon a bűn és a halál útját, a válasz az, hogy Isten hosszútűrő az irgalom edényei felé a harag edényeivel való szenvedésével kapcsolatban.
Amikor Ádám az emberi fajt alámerítette a bűnbe, akkor a kiválasztottak is alámerültek a bűnbe. Az emberi fajjal szenvednek és halnak meg. Azonban nemcsak az emberi fajjal együtt szenvednek és halnak meg, hanem amint ugyanabban a világban élnek, a harag edényeinek az eszközén keresztül is szenvednek. Ez volt a helyzet Egyiptomban a fáraóval és Isten népével. A fáraó arra használta a hatalmát, hogy összezúzza Isten népét. Istenhez kiáltottak, de Isten elszenvedte a fáraót, hogy elérhesse a célját vele.
Amikor a harag edényei a kezüket emelték Isten Fia ellen, bántalmazták, megverték és megölték Őt, ez azért volt, mert Isten elfojtott haraggal elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készítettek; és hosszútűrő volt a népe felett, hogy az engesztelés vére kiömöljön. Mivel az engesztelés vérének ki kellett ömölnie, Isten elszenvedte a harag edényeit a népe felett való nagy hosszútűréssel.
A céljuk
Isten szuverén bánásmódjának célja kettős. „Ha pedig” ahogy az ige mondja „az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek… mit szólhatsz ellene?” Isten haragja szentségének reakciója a bűn ellen. Már a világ megalapítása előtt tetszett Istennek, aki világosság, és akiben nincsen semmi sötétség, hogy az a tény, hogy Ő utálja a sötétséget és a bűnt, ismertté váljon. Ez az Ő célja. Ennek ismertté kell válnia.
Nincs meg Istennek a joga ahhoz, hogy ezt megtegye? Vitatnád a tényt, hogy Istennek joga van ahhoz, hogy felfedje a haragját a bűn és a bűnös ellen? Ha azonban Isten fel akarja fedni a haragját a bűn és a gonosz ellen, ha fel akarja fedni a szentségének az ellentétét, akkor a bűnnek és a gonosznak ott kell lennie. Tetszett Istennek öröktől fogva tanácsában elrendelni azt, hogy a bűnnek és a gonosznak ott kell lennie, hogy megmutathassa azt, hogy utálja őket. Ahhoz, hogy Isten megmutassa, hogy utálja a bűnt, a gonosznak ott kell lennie. Ez az egyetlen cél, amit valaha is szolgálnak.
Isten célja a harag megmutatásával az, hogy ismertté tegye a hatalmát. Isten hatalma nem egy felső hatalom. Isten az egyetlen, akinek van hatalma. Isten nem teszi nyilvánvalóvá, hogy erős, de azt akarja, hogy ismert legyen az, hogy Ő az egyetlen, akinek van ereje. Az ördög, az ő seregének és az összes gonosznak a hatalma szintén Isten hatalma.
Isten ismertté teszi a hatalmát azzal, hogy előidézi a gonoszokban azt, hogy szolgálják a dicsősége gazdagságának elhozatalát az irgalom edényei részére. Vajon nem a harag edényei vannak veszedelemre készítve, és az irgalom edényei dicsőségre készítve? Mégis a harag edényeinek az irgalom edényeit kell szolgálniuk. Az ördögnek és minden gonosz hatalomnak azt a célt kell szolgálniuk, hogy Isten dicsőségének gazdagsága ismertté váljon az irgalom edényein. Az elvettetés Isten célja szerint a kiválasztást szolgálja. Ha a bűn nem jött volna el, a kegyelem nem nyilvánulhatott volna meg. Ha a halál nem jött volna el, és a feltámadás, akkor az irgalom edényeinek a végső megdicsőülése sem jöhetne el. A jelenlegi idők szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsák azzal a dicsőséggel, ami meg fog nyilvánulni bennünk.
Csak nézz a keresztre! Ott találhatóak a harag edényei, amint kiöntik az engesztelés vérét abból a célból, hogy az irgalom edényei megdicsőülhessenek.
Mit mondunk tehát? Azt mondjuk: Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!... Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:33, 36).
(Herman Hoeksema: Righteous by Faith Alone - A Devotional Commentary on Romans. Grandville, Michigan, Reformed Free Publishing Association, 2002. 422-429.)