Teológusok az emberben lévő Isten-képmásról
Luther Márton: „Ha ezek az erők [memória, akarat és ész] Isten képmásának számítanának, akkor abból az is következne, hogy a Sátán is Isten képmására teremtetett, mivel ő biztosan rendelkezik ezekkel a természeti képességekkel, mint a memória, rendkívül magas intelligencia és a leghatározottabb akarat, amelyekkel messzemenően nagyobb fokkal rendelkezik, mint mi.” (Kommentár Mózes I. könyvéhez, I Móz 1:26)
Heinrich Bullinger: „Természetünk ezen megromlása nem más, mint Isten képmásának belőlünk való kitörlése. A bukás előtt atyánkban, Ádámban megvolt Istennek a képmása és hasonlatossága, amely képmás – ahogy azt az apostol kifejti – Isten bölcsességével, igazságosságával, szentségével, igazságával, tisztességességével, ártatlanságával, halhatatlanságával és örök boldogságával való összhang, ill. abból való részesedés volt. Ennél fogva mi más lehetett volna, ami ezt a képmást kitörölhette vagy eltörölhette volna, mint az eredendő bűn, azaz Isten gyűlölete, Isten nem ismerése, ostobaság, bizalmatlanság, kétségbeesés, önszeretet, igazságtalanság, tisztátalanság, hazudozás, képmutatás, hiúság […]? Ez a romlott képmás és hasonlatosság szaporodás útján került mindannyiunkba, [mert] »Ádám nemze fiút az ő képére és hasonlatosságára«”. (The Decades of Heinrich Bullinger, Third Decade. 394.)
William Perkins: „Isten képmása semmi egyéb, mint az embernek Istennel való összhangja, amitől az ember szent, ahogy Isten is szent. Pál ugyanis azt mondja, hogy »felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint« – azaz Isten képmására – »teremtetett igazságban és valóságos szentségben.« Most a következő módon érvelek: Amiből most áll az embernek az Isten képmására való megújulása, abból állt kezdetben is. De az Isten képmására való megújulás igazságból és szentségből áll, ebből kifolyólag Isten képmása, amelyben az ember kezdetben teremtetett az Istennel való összhang volt igazságban és szentségben. Arról, hogy Isten képmása állhat-e továbbiakból, mint az emberi test és lélek anyagából vagy ennek a kettőnek a képességeiből az Írások nem beszélnek.” (Works. 1. kötet. 150-151.)
William Perkins: „[A]z ember a teremtés által Isten áldott képmásában istenfélő teremtménnyé lett, de Ádám bukása által az emberek ezt elvesztették, és most a harag torz gyermekeivé váltak” (An Exposition of the Symbol or Creed of the Apostles, According to the Tenor of Scripture in The Work of William Perkins. Cambridge, John Legat, 1600. 240.)
Paul Bayne (William Perkins utódja a Cambridge-i Egyetemen): „Isten képmását nem testi dolgokban kell elgondolni, ahogy azt az antropomorfisták elképzelték, de nem is a lélek eszenciájában vagy képességeiben áll, mint a memória, ész és akarat, ahogy azt Augusztinusz is megértette, hiszen a gonosz emberek is rendelkeznek ezekkel. Nem is az uralomban és kormányzásban áll, ami az embert mintegy kis istenné tette a teremtmények között, mert ez annak a képmásnak a következménye volt, hanem – ahogy azt Pál tanítja – az a következő isteni tulajdonságokból áll, amelyek az isteni természetet biztos jelekként és formákként fejezik ki: legteljesebb szentség, legteljesebb igazságosság, méghozzá olyan mértékben, hogy egy ilyen teremtményből a Teremtő meglátható. (Az Ef 4:24-hez írt magyarázatából)
Richard Sibbes: „Ezért, amikor az Isten képmásáról olvasunk az Újszövetségben [ez magában foglalhatja az I Kor 11:7-et és a Jak 3:9-et], akkor azt úgy kell értenünk, hogy Isten képmása Jézus Krisztusban van, aki a második Ádám. Ez a képmás ismeretből, szentségből és igazságból áll. Ha összehasonlítjuk a Kol 3-at [10. v.] az Ef 4-gyel [24. v.], akkor azt látjuk, hogy ez a képmás Krisztusban tökéletes volt, aki az Atyjának képmása volt, és nekünk Krisztushoz, a második Ádámhoz kell hasonlókká lennünk a megszentelődésben. […] Amikor Isten elhelyezte a képmását az első Ádámon, akkor az az ördög rosszakarata által eltöröltetett, elpusztult és elveszett. [...] Mert minden ember a természeténél fogva az ördög természetét viseli magán egészen addig, amíg Isten képmását rá nem pecsételik, és a Sátán képmását róluk ki nem törlik.” (Works. 5. kötet. 260-261.)
Joseph Caryl (1602-1673): „A bűnös ember gyűlöletes és utálatos Isten előtt (»Mennyivel kevésbbé az útálatos […] ember« [Jób 15:16]). Ezt nem egy meghatározott csoportra vagy olyan emberekre kell érteni, akik aljasabbak lennének a többieknél, hanem a legjobb emberekre is értenünk kell, akik a természet teljes tanításában a legkészebbek és a legműveltebbek. Ők is utálatosak. Meg vannak fosztva Isten képmásától, és a Sátán képmásával vannak megpecsételve. Nemcsak, hogy képtelenek jót cselekedni, hanem teljesen idegenkednek is attól, sőt ellenségei is annak. Mindez nem elég, hogy az embert utálatossá tegye Isten szemében? Az ember azonban annyira utálatos, hogy nemcsak Isten szemében vált ki visszatetszést, hanem azok szemében is, akik Isten kegyelmét megkapták. Az istenfélő ember elfordul a gonosztól, ahogyan a gonosz is az istenfélőtől. »Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.« (Pld 29:27). Az ellenszenv kölcsönös: úgy hívják, hogy ellenségeskedés (I Móz 3:15), itt pedig úgy, hogy utálat” (An Exposition on the Book of Job)
Thomas Vincent: „3. K: Miből állt Isten képmása, amelyet az ember az első teremtésében megkapott? F: 1. Negatíve, Isten képmása nem az ember testének Istenhez való bármiféle külső, látható hasonlatosságából állt, mintha Istennek bármilyen testi alakja lett volna. 2. Pozitíve, Isten képmása az ember lelkének Istenhez az ismeretben, igazságban és szentségben való belső hasonlóságából állt: »És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt« (Kol 3:10), »És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.« (Ef 4:24). 4. K: Mi volt Isten képmásában, amely ismeretben, igazságban és szentségben állt, és amellyel az ember kezdetben rendelkezett? F: Isten képmása az emberben kezdetben magában foglalta az egész lélek egyetemes és tökéletes tisztességét, azaz ismeret volt az értelmében, igazság az akaratában és szentség a lelki alkatában.” (The Shorter Catechism Explained from Scripture. 48.)
Ralph Venning (1621-1674): „A bűn ellentétes Isten képmásával, amelyben az ember teremtetett. Isten az embert a saját hasonlatosságára teremtette, azaz igazságban és igaz szentségben (Ef 4:24). A bűn tehát szöges ellentéte ennek a képmásnak. Annyira különböznek egymástól, ahogyan a rútság és a csúnyaság is különbözik a jóképűségtől és a szépségtől, a sötétség a fénytől vagy a pokol a mennytől. Ez így van, és még van több is: a bűn az Ördög képmása. Amikor Isten megteremtette az embert, akkor a saját képmására teremtette. Így amikor az Ördög az embert bűn elkövetésére vette rá, akkor az embert a saját képévé és hasonlatosságává tette. Úgy gondolom, hogy az Ördög így értette azt, hogy »olyanok lésztek mint az Isten (Elohim)« (I Móz 3:5). Nem azt mondta vagy értette ez alatt, hogy olyanná válik, mint Elohim, a Teremtők, az Isten, aki teremtette őket, ahogy ez a szó a Jób 35:10-ben és a Prd 12:1-ben szerepel, hanem mint Elohim, istenek, azaz olyanok, mint én és az angyalaim, akik egykor ismertük a jót, de most a gonoszt ismerjük azáltal, hogy azt cselekedjük és szenvedünk a szomorú következményeitől. Az Elohim szót nemcsak Istenre és a jó angyalokra használják, hanem a bukott angyalokra, vagy démonokra is (I Sám 28:13). Ennek a félreérthető szónak a burka alatt első szüleinket fortélyosan becsapta, mert jól tudta, hogy a bűn elkövetésével nem válhatnak Elohimhoz (a fenti Istenhez) hasonlóvá, hanem Elohimhoz (a lenti istenekhez) válnak hasonlóvá. És mily szörnyűség! Nem Elohim ördögökhöz vagyunk hasonlóak, akik a jót annak elvesztésével ismertük meg és a gonoszt annak szomorú és komor hatásaival? Így, aki útját futja, az kiolvashatja a bűnből az Ördög képét, képmását és hasonlatosságát. A bűnösök sokkal jobban hasonlítanak az Ördöghöz, mint bármi más. Aki a bűnt cselekszi, az Ördögtől van (I Jn 3:8). Az az ember nemcsak az Ördög szolgája, hanem a gyermeke is: »Ti az ördög atyától valók vagytok« – mondta a szent Jézus a bűnös zsidóknak (Jn 8:44). Soha nem volt egy gyermek hasonlóbb az apjához, mint ahogy a bűnös hasonló az Ördöghöz. A bűn az Ördög természetével, arcával, légkörével, tulajdonságaival és annak viselkedésével rendelkezik.” (The Sinfulness of Sin. Edinburgh, Banner, 1993. 33-34.)
George Smeaton: „Isten képmását, amelyben Ádámot Isten megteremtette, az emberi természet teljes romlottsága váltotta fel (Jn 3:6). Az értelme a Teremtőjéről és a lelki dolgokról szóló igaz és üdvözítő ismerettel volt betöltve. A szíve és az akarata egyenes volt. A szeretete tiszta és a teljes ember szent volt, de az ördög kísértése által fellázadt Isten ellen, az Isten képmásának teljes ellentéte vált gyászos örökségévé. Az utódok a romlottságot az elődjeiktől nyerik, nem utánzás által, hanem az erkölcstelen természet szaporodásával, amely képtelen bármilyen üdvözítő jóra. Ez hajlamos a gonoszra, és halott a bűnben. Nem tagadjuk, hogy az emberben a bukás után is maradt némi pislákolás a természetes világosságból, némi ismeret Istenről és a jó és a gonosz közötti különbségről és némi tekintet a társadalomban lévő erényekre és jó rendre, de túl nyilvánvaló, hogy a Szentlélek megelevenítő kegyelme nélkül az emberek sem nem képesek, sem nem akarnak visszatérni Istenhez vagy saját természetes romlottságukon változtatni.” (The Doctrine of the Holy Spirit. 17-18.)
R. L. Dabney: "Ez a képmás [azaz Isten képmása] a bukáskor elveszett, de azt az ember a megváltásban újra megkapja. Ebből kifolyólag az a képmás nem állhatott az ember létezéséhez teljes mértékben nélkülözhetetlen elemből, mert egy ilyen tulajdonság elvesztése az emberi természet pusztulásához vezetett volna. Így, az a hasonlatosság, ami elveszett és, ami helyre lett állítva valamilyen akcidensekből (lényeghez nem tartozó tulajdonságokból – a ford. megj.) kell állnia. (Lectures in Systematic Theology. 293.)
A. W. Pink: „Még azok között a prédikátorok között is, akik arra vágynak, hogy ortodoxoknak ismerjék el őket, és akik a bukást, mint történelmi tényt nem utasítják el, csak kevés olyan akad, aki felfogja ennek az irtózatos hatásait és kiterjedését. Egy közkedvelt dicséret azt mondja, hogy »A bukástól meghorzsolva«. Ez az állítás az igazságot túl enyhén fejezi ki, mi több, teljesen félremagyarázza. Az első szövetség megszegésével minden ember elvesztette Isten képmását, és most az ördög képmását viseli (Jn 8:44). A képességeik egésze annyira megromlott, hogy semmi igazán jót és elfogadhatót nem tudnak elgondolni (II Kor 3:5), mondani vagy tenni Isten számára. Születésüktől fogva teljesen szentségtelenek, tisztátalanok, gyűlöletesek és utálatosak természetükben, szívükben és életükben, és teljesen az erejükön felül van az, hogy magukon változtassanak.” (The Doctrine of Sanctification. Montana, Choteau, Gospel Missions. 45.)
Arthur Custance: „Ebből az következik, hogy az emberben az Imago Dei-t nem egy képesség birtoklása, hanem egy kapcsolat birtoklása alkotja. Isten az emberben (amikor az ember újjászületik) teremtés által újraalkot valamit, ami őt elkülöníti az összes meg nem váltott embertől, és egy valóságos új faj, Isten kifogástalan családjának tagjává teszi. Olyan rokonságba kerül, mint egy gyermek az Atyához, és ezt tudja. Ezt tudja, mert a benne született új lélek erről a tényről tudatos módon bizonyságot tesz, és mert Isten Szentlelke ezt bizonyítja neki, ami által azt kiáltja, hogy: „Atyám” (Róm 8:15, Gal 4:6).” (Man in Adam and in Christ. 3. rész, 1. fejezet. 9.)
Harry Fernhout: „Az a törekvés, hogy Isten képmását valahol az ember belsejében leljük meg soha nem válhat értelmessé. Ez soha nem adhat vigasztalást és biztatást, ugyanis alapvetően rossz úton jár. Az ember eszenciája vagy szíve nem található meg azáltal, hogy néhány tulajdonságát tekintve beléje tekintünk. Az ember eszenciája sokkal inkább ahhoz a kötelékhez való viszonyában mutatkozik meg, amiben Isten az embert Önmagához köti, ami így szól: »Szeress engem, és tartsd meg a parancsolataimat.« Amikor Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy mi az Ő képmását hordozzuk, akkor nem azt akarja tudatni velünk, hogy vannak bizonyos olyan tulajdonságaink vagy képességeink, amelyek a mindennapi életünk szívéhez és lelkéhez való viszonyukban bizonytalanságban vagy nehezen meghatározhatóan maradnak, hanem hogy ahogyan össze lettünk rakva, az életünk és cselekedeteink teljes útján azt a királyt kell visszatükröznünk, akit szolgálunk” (Towards A Biblical View of Man: Some Readings. Arnold H. De Graaf és James H. Olthuis (szerkesztők). Toronto, AACS, 1978. 13.)
Homer C. Hoeksema: „Talán helyesebb nem beszélni a »formális« és »materiális« értelemben vett Isten képmásról, bár ez a különbségtevés sokkal biztonságosabb [mint a tágabb és szűkebb értelemben vett Isten-képmás]. A »formális értelemben vett Isten-képmás« ugyanis szigorúan véve nem Isten képmása az emberben, hanem az arra való alkalmassága, hogy a képmás hordozója legyen. Mivel az ember ilyen, ezért vagy Isten képmását, vagy az ördög képmását hordozza. Ezért helyes, ha a kánonunk nyelvezetére szorítjuk magunkat, és az Isten-képmásba csak azt foglaljuk bele, amit ez a cikkely [azaz, a 3-4. fej. 1. cikkelye] magába foglalt, nevezetesen a kiváló lelki, etikai ajándékokat, amelyeket az ember a lázadásán és bukásán keresztül elveszített.” (The Voice of Our Fathers: An Exposition of the Canons of Dordrecht. 433-434.)
Lutheran Church – Missouri-i Zsinat:
„106. Mi volt Isten képmása? Isten képmása ez volt: A. Ádám és Éva olyan igazán ismerte Istent, ahogyan kívánja, hogy Őt ismerjék, és Őbenne tökéletesen boldogak voltak (Kol 3:10). B. Igazak és szentek voltak, és Isten akaratát cselekedték (Ef 4:24).
107. Rendelkeznek-e az emberek még mindig Isten képmásával? Nem. Ez a képmás elveszett, amikor első szüleink engedetlenek lettek Istenhez, és bűnbe estek. Az akaratuk és az értelmük elvesztette azt a képességet, hogy Istent ismerjék és, hogy a kedvében járjanak. Isten a keresztyénekben elkezdte újjáépíteni a képmását, de az csak a mennyben lesz teljesen helyreállítva (I Móz 3:8-10, 5:3; I Kor 2:14; Zsolt 17:15)” (Explanation of the Small Catechism. 1991.)
Robin D. Fish: „[A]z ember a bűnben elvesztette Isten képmását. […] Azért, hogy még tisztábban lássuk, hogy mi is Isten képmása, nézzük meg, hogy mi lesz az, amikor helyre lesz állítva. A Szentírás sokkal többet beszél erről. […] Ha Krisztushoz válunk hasonlóvá, akkor a képmásává válunk. Nézzük meg a Róm 8:29-et! De ez Isten képmása? Igen az. Ez ugyanaz, mint Isten képmása Mózes első könyvéből (elvégre Jézus Isten)? Üsd fel a II Kor 4:4-et! Ellenőrizd emellett a Kol 1:15-öt! Az ember Isten képmása volt, Jézus Krisztus Isten képmása, és (Kol 3:10) a hívők újra azok lesznek. Figyeljük meg, hogy a Kol 3:10 szerint mi az egyik eleme a képmásnak! […] Lapozzunk most az Ef 4:24-hez! Milyen más elemeit látjuk ennek a megújított képmásnak? […] Az ember ma nem Isten képmása, hanem Ádám képmása.” (What Does the Image of God Mean? Angol nyelven elolvashatja az egész cikket itt.)
A református hitvallásokból vett angol nyelvű idézetekért Istennek az emberben való képmásáról kattintson ide.